Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Biden és Harris csak nevetni tud az afganisztáni helyzeten

888.hu

2021.08.24. 12:00

A demokrata elnök és alelnök sem tudott érdemben reagálni arra a káoszra, amit előidéztek Afganisztánban.

 

Joe Biden az elmúlt időszakban is megcsillogtatta politikusi tehetségét, hiszen jó baloldali elnökként elmenekült a nehéz kérdések elől, vagy kitérő választ adott azokra. Nincs ez másképp most sem, amikor az afganisztáni helyzetről van szó, hiszen

sokáig nem volt hajlandó nyilvánosan foglalkozni a kérdéssel, és még a sajtótájékoztatóról is kivonult, ha erről kérdezték.

Egy másik alkalommal pedig, amikor az újságírók egy közvélemény-kutatás eredményét mutatták neki azzal kapcsolatban, hogy az amerikaiak nincsenek megelégedve a demokrata kormány kríziskezelésével,

az elnök zavarában csak mosolygott, és azt mondta, hogy nem látta ezt a közvélemény-kutatást.

Kamala Harris alelnök sem úszta meg kínos pillanatok nélkül a kialakult krízist, hiszen amikor egy reptér mellett az afganisztáni helyzetről kérdezték, első körben tőle is csak nevetésre futotta, de utána biztosította az újságírókat, hogy most az amerikaiak kimenekítése a legfontosabb.

Kamala Harris kínos interjújával kapcsolatban több Twitter-felhasználó is megjegyezte, hogy

az elnök és az alelnök alábecsüli a helyzet súlyosságát, és rosszul kezeli az Afganisztánban kialakult káoszt

– írta meg a Summit News.

A demokrata vezetés nem is igyekszik megoldani a problémát, hiszen egészen augusztus 31-éig nem vonulnak ki teljesen Afganisztánból az amerikai katonák.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére