A VW Európát is átverte
2015.11.24. 10:44
A dízel Volkswagenek fedélzeti számítógépeibe telepített szoftver nem csak az amerikai, de az európai teszteket is elcsalta.

A wolfsburgi gyár szerint összesen 8,5 millió Európában üzembe helyezett VW-be építették be azt a szoftvert, amely a műszaki tesztek során bekapcsol, és kevesebb mint a felére csökkenti a dízel-motorok károsanyag-kibocsátását, azt a látszatot keltve, hogy az autók megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak.
A BBC most egy prágai műhelyben készített videón mutatta be, hogyan verte át a német cég a világot.
A csalás roppant egyszerűen működik, és épp ilyen egyszerű leleplezni is. Az egész alapját egy lassan fél évszázada változatlan ellenőrzési rendszer adja. A környezetvédelmi vizsgálatnak alávetett autókat a teszt előtt fél napig a műhelyben pihentetik, hogy átvegyék a helyiség 20-30 fok körüli hőmérsékletét, majd hidegindítást követően pontosan 20 perc és 20 másodpercig egyenletes, közúti szabályoknak megfelelő sebességgel hajtják a futópadon, anélkül, hogy a kormányt egyszer is megmozdítanák. Az autókba szerelt kompjúter számára nem nehéz felismerni a laboratóriumi körülményeket, és beindítani a károsanyag-kibocsátást korlátozó szoftvert.
Ám amint kis változatosságot visznek a tesztbe (hirtelen gyorsítások, lassítások, kormány elfogatása), rögtön kiviláglik a turpisság: a motor a tesztkörnyezetben mérthez képest két és félszer akkora károsanyag-kibocsátást produkál, mint előtte. Elsősorban a dinitrogén-oxid (nitró) kibocsátása nő meg – ez a kulcsa a motor kedvezőbb teljesítményének, nem utolsó sorban pedig növeli az üvegház-hatást, azaz gyorsítja a globális felmelegedést. A dinitrogén-oxidot az emberi szervezet képtelen lebontani, nagyobb mennyiségben kábító hatású.
![]()
A VW a botrány szeptemberi kirobbanása után beismerte, hogy az amerikai hatóságokat átverte, a csalás felelőseit azonban mostanáig nem leplezte le. Ahogy azt is tagadta, hogy a cége az európai környezetvédelmi vizsgálatokat is elcsalta. A cég vezérigazgatója, Matthias Müller szerint még hónapokra lesz szükségük, hogy kinyomozzák, kit terhel a felelősség a 2009-ben bevezetett, egészen a múlt hónapig titkolt gyakorlatért.
Müller "amnesztiát" ajánlott azoknak a VW-dolgozóknak, akik információval szolgálnak a nyomozáshoz. A cégvezér ígérete szerint azokat, akik a hónap végéig feladják a felelősöket, nem rúgják ki, de ha kiderül, hogy ők is részt vettek a csalásban, a bírósági eljárás alól nem mentesülnek. A szakértők szerint a vizsgálat azért halad ilyen lassan, mert mindenki félti a bőrét a Volkswagennél, miután a braunschweigi ügyészség is vizsgálatot indított az ügyben.
Ha a felelősöket nem sikerül felkutatni, a VW a szokásosnál is nagyobb bírságot fizetnet az USA-nak, miután az amerikai igazságügyi minisztérium úgy döntött, precedenst teremt az ügyből. Az amerikai kormány szerint ugyanis nem járja, hogy a nagy nemzetközi cégek döntéshozói rendre megússzák ezeket a csalásokat, a törvényszegésük árát pedig végső soron a részvényesek fizetik meg.























































































