Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A németek még mindig a kvóta mellett érvelnek

Nagy Gábor

2015.10.30. 14:01

Athén, 13:50

Frank-Walter Steinmeier, német külügyminiszter athéni látogatásán támogatásáról biztosította a görög kormányzatot, mert Németország vélhetően felismerte, hogy Görögország nem képes megvédeni saját határait, így az uniót sújtó bevándorlási válság ellen sem tud érdemben fellépni.

Steinmeier szerint a hellén állam a leginkább érintett ország a bevándorlás kapcsán, ezért is kell több támogatást adni az athéni kormányzatnak. A német politikus szerint a dublini egyezmény mellé kell egy közös európai válasz is:

el tudom képzelni egy közös Európai Határvédelmi Ügynökség létrehozását."

Mind a német, mind a görög miniszter kitért arra, hogy Törökország nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az országban lévő két millió migránst az uniós szabályok szerint kezelje, illetve küldje Európába.

A németek szerint még mindig azt az álláspontot kell védeni, miszerint az Európába beáramló migránsokat a tagországoknak egyenlően kell elosztani. Steinmeier elmondta, november 11-én és 12-én a migránsválságban érintett afrikai országokkal együtt egy tanácskozáson fogják keresni a válaszokat a krízisre.

A német külügyminiszter és görög kollégája, Nikosz Kociasz találkozója bizonyos szempontból pikáns lehet:

Nyáron a sajtó attól volt hangos, hogy Berlin azért ostorozza folyamatosan Athént, hogy az adósságválság miatt azonnali megszorító intézkedéseket hajtson végre. Az Alexisz Ciprasz vezette görög kormány azonban nem akart szembemenni a választásokban ígért elvével, miszerint Görögországban nem hajtanak végre több megszorító intézkedést. A helyzet azonban tovább romlott. Az újabb görög mentőcsomag sem oldotta meg az adósságválságot, de ennek fejében a görög kormány kénytelen volt megszorító intézkedéseket bevezetni. Szeptemberben az újabb görög választásokon ismét Ciprasz nyert. A költségvisszavágások miatt azonban a görög kormány kevesebbet tud költeni a bevándorlás kezelésére.

Tehát a találkozót értelmezhetjük úgy is, hogy Athén a megszorítások miatt – melyet Berlin erőszakolt ki – nem képes kezelni a bevándorlási krízist. Ennek tudatában érkezhetett a német külügyminiszter, s bár Berlin még mindig kitart az egyenlő elvek alapján szerveződő kvóta-rendszer mellett, az azonban látszik, hogy felismerték a görög hatóságok támogatásának fontosságát, melyről a magyar miniszterelnök már régóta beszél.

A bevándorlás súlyosságát egyébként mutatja, hogy pénteken, a Kalimnosz szigete közelében történt hajó balesetben 18-an meghaltak, ugyanakkor 138 migránst kimentettek a görög hatóságok. Egy másik hajó Rodosz partjainál borult fel. Ebben a balesetben három migráns meghalt, hatan pedig túlélték.

Csütörtökön a reggeli órákban Leszbosz szigeténél borult fel bevándorlókat szállító hajó, melyben nyolc ember veszett oda. Szerdán pedig 17 menekült, köztük 11 gyerek fulladt a tengerbe a görög partoknál.

Más mediterrán államokat is súlyosan érint a migránsválság. A spanyol parti őrség csütörtökön a marokkói partok közelében balesetet szenvedett, és vélhetően 54 főt szállító csónakból 15 bevándorlót mentett meg, a többi személyről egyelőre nincs információ.

(MTI, Deutsche Welle, Hindustian Times)

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére