A Da'es robbantott Tuniszban
2015.11.25. 19:46
A Da'es vállalta magára a keddi, legalább tizenkét halálos áldozatot követelő robbantásos merényletet, ami Tunisz központjában, a belügyminisztériumtól néhány száz méterre történt.
Az őrség tagjai éppen egy buszra szálltak fel, hogy a külvárosban lévő elnöki palotába utazzanak, mikor egy biztonsági forrás szerint vélhetően egyikük öngyilkos merényletet hajtott végre. Információk szerint a robbantást 10 kilogrammnyi katonai robbanószerrel hajtották végre.
Az ISIS szerdai közleménye szerint a merénylőt Abu Abdulláh al-Tuniszinak hívták, aki miután felszállt a többiekkel a buszra, mintegy 20 "hitetlent" ölt meg. Azonban a hivatalos források arról számolnak be, hogy a támadásban tizenketten vesztették életüket.
Tunisz zsarnokainak nem hagyunk békét, és nem pihenünk, amíg Tuniszban Isten törvényei nem uralkodnak"
– áll a közleményben.
Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnök szükségállapotot rendelt el, és kijelentette, hogy országa háborúban áll a terrorizmussal. Az elnök beszédében a nemzetközi közösség segítségét kérte, és közös fellépést sürgetett a terrorral szemben.
(The Guardian, MTI)























































































