Napjainkban a demokrácia (és szinonimája, a jogállamiság) olyan önkényesen kisajátított és saját képre formált állapot, amely mindig megegyezik (anarcho)liberális hirdetőinek ízlésével, igényével, pillanatnyi érdekeivel, vagy hátsó gondolataival.

Ugyanolyan definiálhatatlan, megfoghatatlan, és birtoklásáért hasonló görcsölést folytatnak, mint Arany János emlékezetes szatírájában a fülemüle füttyéért.

Politikai fegyverként képmutató moralizálásba csomagolva kerül bevetésre.

Április 4-re virradóra a demokrácia nem szűnt meg Magyarországon, hiszen fentiekből adódóan itt nem is létezett, és a fülemüle ezúttal sem innen, sem onnan nem nekik fütyült.

A kettős ünneplés ezidőtájt elmaradt, mert a választói ítélet elsöprő többséggel megfékezte az ellensúlyokat, és a torkukon akadt békát a mai napig sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják: Nagykörúton innen, Kiskörúton túl a gyászkórus hangosan szól, feketébe borult Belpest, már nappal leszállt az est.

Voltak, akik ímmel-ámmal, kénytelen-kelletlen elismerték a vereséget, mások kifogásokat, ürügyeket gyűjtenek, alibi-magyarázatokat gyártanak, és fogják fűre-fára, sarki fűszeresre, a szomszéd kutyájára, mindenki másra, csak nem saját magukra.

Valahogy úgy, mint a Hofi-kabaréban a vesztes csapat szerint „a kapu volt mindennek az oka, az a hülye akác, az”.

A Belvárosi Irodalmi Kávéház kérgetlen tenyerű horpadt tyúkmellű törzsközönségénél a hülye vidék volt a csúfos fiaskó legfőbb oka: a mucsaiakat itt lenézik a kozmopolita világfik.

Kérdés, hogy valós fölény ez, vagy csak egy önértékelési zavarból és szemléleti torzultságból származó felsőbbrendűségi kényszerképzet?

Értékítéletük valóban megfellebbezhetetlen, vagy csak egy nyakon felüli flatulenciában szenvednek?

Sokkal inkább úgy tűnik, hogy ahol az önkritikát osztották, ott az állandóan mutogató-magyarázó, tanácsokat végtelen magasságokból osztó affektáló entellektüelek még mokkás kanállal sem jártak.

A számos és számtalan, haját tépő dühödt vicsori közül is gyalázkodásával kirítt egy, a szürkeségből nagy hirtelen előbúvó úgymond színikritikus, azaz humbugfoglalkozású semmittevő tollforgató mihaszna, halandzsőr-handabandőr szájzsonglőrnő.

A gyűlölet és a rasszizmus, a liberálanarchista propagandaverkli éllovas zászlóshajói, kliséi most éppen belőle törtek elő, némi szélsőbalodali fasisztázással fűszerezve.

Vajon tényleg olyan nyomorult, tönkrement, elhízott, analfabéta, stb. az összes kormánypárti választó, vagy csak – orrfacsaró penetranciát árasztva – egy verbális, szellemi árnyékszék ajtaja vágódott ki nagy robajjal?

Nem lehet, hogy az átkozódó hölgyemény és elvtársai egocentrikus fordítva látással azt hiszik, mint a strucc az állatkerti ketrecében, hogy a látogatók (esetünkben 3 millió szavazó) vannak a rácson belül?

A szélsőbal és a városi baloldali értelmiség nyílt és fű alatti cinkos-paktáns összjátéka nem újkeletű, és nem 1992-ben kezdődött az ún. „Demokratikus Charta” megalakításával.

Talán sokan nem tudják, hogy korábban egyszer már egyesültek 1919-ben „Magyarországi Szocialista Párt” néven.

A Rákosi- és a Kádár-diktatúra idején általános alapelv volt, hogy Kommunista Párt szabad választáson sehol a világon nem kerülhet hatalomra.

Aztán változtak az idők, és – némi szín- és arculatváltással – 1994-ben 67% feletti többséggel győzött és lépett kormányra az MSZP-SZDSZ szövetség.

Akkor persze nem mondták a választók kétharmadára, hogy „Horn népe” tájékozatlan, agymosott, trágyával etetett gombák, és 2002-ben meg 2006-ban a Medgyessy és a Gyurcsány-kormányok megalakulásakor sem.

Nem mondták, mert hagyományaik szerint ha a pórnép nagygyűléseken ütemesen tapsol, sztahanovista ingyenmunkát végez, siralmas fizetéséből Béke- és Tervkölcsönkötvényt jegyez, akkor becsületes, öntudatos munkásosztály, ha elégedetlenkedik, tüntet, utcára vonul, akkor meg huligánok, bűnözők, elmebetegek, deklasszált elemek, és fasiszta provokátorok által felheccelt tömegek.

Természetesen ma is kizárólag ők a modern, a felvilágosult, az európai, a haladó erők, akik a másként gondolkodókat pökhendi gőggel, lekicsinylő lókupeci ócsárlással söprik le magukról.

Előzőekből kifolyólag a dörgedelemáradat csak a vidékre vonatkozik, a budapesti lakosság zöme tudatosan húzta az x-et a helyes rubrikába, fogatlan alkoholistákról itt nem szól a fáma.

Jó kockákba pipáltak a nagyon tudatosak: a fővárosban két és félszer annyi szavazatot kapott az ingyen sört, és repülőgép-alagutakat kínáló Kutyapárt, egy másik – csak a cégbírósági irattárakban és mágneses adathordozókon létező pártocska – a német klímatébolyult jóléti idiótákat, kemo- és nukleofóbiás idegbetegeket, zavarodott, vágyvezérelt fantasztákat, a Habekkeket és Bérbokkokat majmolva a paksi atomerőművet akarja bezáratni, a harmadik lokáltalan antipatrióta párt elnöke arra biztatja a felvidéki magyarokat, legyenek jó szlovákok, volt elnöke meg a romániai választásokon nem a magyar, hanem egy ellenlábas román párt mellett kampányol, a negyedik élén egy politikai toportyánnal Dobi István és Ortutay Gyula legjobb hagyományait folytatva biztos kézzel kormányozta pártját a szélsőbaloldali-anarcholiberális táborba mínusz hozománnyal, az ötödik a Szabad+Népi Demokratikus Koalíció (pártvezér Mr. Elk) az önálló és független magyar államiságot számolná fel az Európai Egyesült Államokba belépéssel, visszaállítva ezzel az 1848-as és az 1948-as állapotokat.

Budapesten indították, mert máshol aligha nyert volna mandátumot egy feltűnési viszketegségben szenvedő generál-cirkuszőr uszítópropagandista, aki az ország házában „LÓNAK A F...ÁT” táblát tartott a magasba, lyukas zokniban szundikált a TV-székházban, és kúszott felfelé annak lépcsőkorlátján.

Szintén nem lett volna a fővároson kívül esélye egy másik DK-s díszmadárnak, aki szíve hölgyét a világhálóra posztolt perverz aktfotóival akarta meghódítani. (Nem ismert, hogy a kevésbé hatásos keshedt anti-body-building fazon milyen fogadókészségre lelt.)

Ugyancsak Pest-Budán találtak a legtermékenyebb táptalajra az államcsődlovagok, antiszocialisták, eltúrók, eladósítók, gáz-, víz-, villanyáremelők, no-go-zóna és bandaháború-importőrök.

Az idei áprilisi európai választási harcok ezzel még nem értek véget. 24-én újabb sorsdöntő ütközet következik. Vigyázó szemetek e napon Párizsra vessétek.