A Soros Györgyék által támogatott civil szervezetek tavaly sem maradtak adósok online programokkal, így a Facebookon élő videóban követhettük végig a magyar Amnesty International Magyarország, a Pride Budapest és a „Melegség és megismerés” közös kerekasztal-beszélgetését, melynek meghívott amerikai vendégei a GLSEN szervezet képviselője és egy melegségét nyíltan vállaló középiskolai diák voltak. A beszélgetést hirdető Facebook esemény felhívása a következő volt: „Te találkoztál az iskoládban LMBTQ-programokkal, előadásokkal? És ha nem, vajon miért nem? Magyarországon egyre több nehézségbe ütköznek azok a szervezetek, akik LMBTQ-előadásokat tartanak iskolákban. Ideális esetben hogyan kell működnie ezeknek a programoknak? Kik tartják meg ezeket az előadásokat, és milyen témákról esik szó? Ezen az online panelbeszélgetésen az egyesült államokbeli GLSEN osztja meg tapasztalatait hazai szervezetekkel.”

A beszélgetés címe „Hogyan érintsünk LMBTQ-témákat az iskolában?” volt, a Pride Academy keretében. Rögtön az elején le kell szögezzük, hogy a címadás rettentően kirekesztő, ugyanis hiányzik a sor végéről még pár betű, vagy legalább a számtalan további szexuális orientációra és nemi identitásra utaló „+” jel. A résztvevőket a moderátor arról faggatta, milyen programokkal, hogyan juthatnának be az iskolákba a civil szervezetek. Az amerikai vendégeket az általuk tapasztaltakról és stratégiákról is kérdezték. Amire azonban mi kíváncsiak voltunk, és ami miatt megnéztük az előadást – amelyet egyébként nem sokan követtek, egy időben a legtöbben 53-an nézték – az a magyar résztvevők mondandója volt. Ugyanitt jeleznénk, hogy aki azon aggódna, hogy nem hallott időben a beszélgetésről, ne tegye: egyrészt beszámolunk az elhangzottakról, másrészt pedig rém unalmas volt az egész, szörnyű angolsággal előadva (leszámítva Balázsy Pannát, de ő sokáig élt kint az USA-ban).

Rédei Dorottya a Melegség és megismerés program képviselőjeként elmondta, hogy Magyarországon nagyon nehéz helyzetben vannak az LMBT-oktatást az iskolákba vivő szervezetek, ugyanis csak meghívásos alapon mehetnek előadást tartani az intézményekbe, és kevés olyan igazgató van, aki engedélyezi az érzékenyítő programot. Éppen ezért a tanárok sokszor az iskola vezetőségét megkerülve lépnek velük kapcsolatba, és az oktatási intézményen kívüli helyszínre szervezik le a diákoknak a képzést. A legnagyobb problémának mégis azt tartja, hogy „Magyarországon genderellenes propaganda folyik”, méghozzá „a konzervatívok az egyház támogatásával kitalálták azt a képzetet, hogy a gender egy ideológia”. Mindezt szerinte azért, mert „egyes keresztény konzervatívok meg akarják védeni a gyermekeket”, és probléma, hogy szigorítanak a gyermekvédelmi szabályokon. A moderátor, Balázsy Panna kifejezte egyetértését, miszerint hazánkban egyre nehezebb a helyzet.

Rédei beszámolt a 2000-ben indult Melegség és megismerés programról is, amely egy érzékenyítő interaktív foglalkozás. Alapját hasonló amerikai képzések adták, ugyanis az egyik szervező, a Labrisz Leszbikus Egyesület három tagját meghívták képzésre az Egyesült Államokba. A másik szervezet a Szimpozion Egyesület, melynek alapítója és 2002 óta ügyvivője Virág Zsolt, aki nem mellesleg 2009 és 2012 között a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnökségi tagja volt. A Szimpozion egyik fő támogatója, ki nem találják: a Nyílt Társadalom Alapítvány.

Arra a kérdésre, hogy miként reagálnak a diákok a programra, Rédei azt mondta: változó, de alapvetően sokkal nyitottabbak, mint 10 évvel ezelőtt, egyedül a foglalkozást megzavaró „szélsőjobboldaliakkal” van probléma. Amennyiben Olvasóinknak ismerősen cseng a Labrisz neve, azért lehet, mert ez a Soros által támogatott szervezet zavarta fel az állóvizet és indított el hatalmas lavinát a magyar közéletben tavaly nyáron a Meseország mindenkié című, kisgyermekeknek szánt érzékenyítő gender-mesekönyv kiadásával. Nem meglepő módon ezt a képzést is a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatja.

Az Amnesty International Magyarország programjairól Beöthy Ádám számolt be, kihangsúlyozva, hogy nincsen kifejezetten LMBT-jogokkal kapcsolatos képzésük, csak emberi jogi foglalkozásokat tartanak, melyek keretén belül érintik a szexuális és nemi kisebbségeket is. Hozzászólásában kitért arra is, hogy hazánkban „őrült” a helyzet, például volt mersze az Országgyűlésnek az Alaptörvényben rögzíteni, hogy „az anya nő, az apa férfi”. A szervezeten belül ifjúsági aktivista csoportot működtetnek, valamint rendszeresen tartanak a fiataloknak nyári tábort is a képzéseken túl. Nemcsak a kiskorúakat célozza azonban az érzékenyítő programjuk, hanem a tanároknak is tartanak „felvilágosítást”. Az LMBT-kérdéseket leginkább az iskolai bántalmazásról (bullying), valamint a diszkriminációról, gyűlölet-bűncselekményekről és a sztereotípiákról szóló foglalkozásaikon érintik.

Külön érdekesség, hogy az iskolába való bejutás nehézségein lamentáló magyar civil szervezetek egy olyan amerikai szervezettől kértek tanácsokat, amely igencsak komoly botrányba keveredett. 2000-ben GLSEN (Gay, Lesbian and Straight Education Network) a Planned Parenthood abortuszklinika hálózattal közösen egy konferencián olyan műhelyfoglalkozást tartott 14–21 éves fiataloknak, melyen különböző szexuális praktikákat (inkább nem is írnánk le, ezen a linken olvashatnak az esetről) magyaráztak nekik. A workshopra kizárólag fiatalok mehettek, felnőttek nem. Egyszóval, remek partnert találtak maguknak...

2020-ban az országgyűlés módosította az Alaptörvény XVI. cikkének (1) bekezdését, beemelve, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”.

Fontos leszögezni, hogy ezt nem azért tették, hogy csorbítsák az LMBT-közösség jogait. A tolerancia ugyanis elfogadást jelent, nem a hagyományostól eltérő szexuális orientációk és nemi identitások promotálását és ünneplését. Hazánkban tilos a diszkrimináció minden fajtája, senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés azért, hogy kit szeret vagy milyen neműnek érzi magát. Mindenki szabadon élhet, ám a gyerekeket ebből ki kell hagyni. Semmi szükség arra, hogy az iskolában érzékenyítő kurzusokat tartsanak nekik, érzelmi fejlettségüknek nem megfelelő tartalmakkal találkozzanak. Éppen ezért a sorosista álcivilekkel és szövetségeseikkel ellentétben mi nem problémának látjuk, hogy nehéz – állításuk szerint szinte lehetetlen – bejutniuk az oktatási intézményekbe foglalkozásokat tartani, hanem nagyon is helyesnek.