Visszatérő motívum karácsony közeledtével a zöld-liberális közbeszédben, hogy a fenyőfák kivágása környezetkárosítással jár, így a legjobb, ha nem is állítunk karácsonyfát, nem beszélve arról, hogy az bántja az érzékeny lelkű bevándorló muszlimokat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A karácsonytalanítás eszméje azonban nem mai keletű. Hogy eredetét és célját megértsük, az 1920-as évek Szovjetuniójáig kell visszamennünk.

A karácsony ünneplésének nagyon erős hagyománya volt Oroszországban, egészen a bolsevik hatalomátvételig. A Szovjetunió vezető kommunistái azonban tudvalevőleg irtóztak mindentől, ami a vallásokhoz köthető, illetve attól, ami – az ő felfogásuk szerint – burzsoá gyökerekkel rendelkezik. Ilyen volt a karácsony ünnepe és minden ahhoz kapcsolódó vallásos gyökerű hagyomány.

A cél hamar megfogalmazódott: a karácsonyt (is) be kell tiltani. A „szent” küldetésben Lenin, Sztálin és sok más kommunista járt az élen.

A karácsonyt több hullámban igyekeztek eltüntetni a nép életéből. Kapóra jött ehhez például a Népbiztosok Tanácsának 1918. év eleji rendelete, amely a Gergely-naptár bevezetésével december 25-éről január 7-ére tette át az orosz karácsonyt, az újév pedig január 1-jéről január 14-ére került. Sztálin ráadásul 1929-ben sajátos, úgynevezett forradalmi időszámítást rendelt el, amely ötnapos heteket állapított meg, megszakítás nélküli termeléssel – így lehetetlenítve el, hogy a keresztények a vasárnapot, a zsidók a szombatot ünnepelhessék. Mindez az ateista berendezkedésnek szintén fontos építőköve volt.

A karácsony „kivezetése” azonban nem ment olyan egyszerűen, a Megváltó születésének ünneplését rendelettel nem lehetett betiltani, az még a kommunistáknak is tabu volt. A célkeresztbe ezért a karácsony családi ünneplésének központi eleme, a karácsonyfa került (amit egyébként a világháború idején – lévén német eredetű hagyomány – egyszer már betiltott a szent zsinat).

A kommunista párt 15. kongresszusán a karácsonyfa „kiirtását” a vallás elleni harc központi elemévé tették. A vallásellenes eszperantista, Nyikolaj Incertov rögvest megírta „Karácsony a kizsákmányolók szolgálatában” című művét, amelyben egyértelművé teszi: a karácsonyfa és a Mikulás „a kapitalisták népellenes tevékenységének” megtestesülése.

A fenyőfaárusokat megrendszabályozták, a leningrádi városi tanács rendelete szerint aki a tiltott áruval üzletelt, az egy hónapos börtönt kockáztatott. A családok, amelyek a korlátozások ellenére karácsonyfát állítottak, lefüggönyözött ablakok mellett ünnepeltek. A fát korabeli leírás szerint sokszor több részre vágva szállították haza, és a szobában rögzítették a darabokat gumiabroncsokkal. Persze a hatóság emberei bármikor ellenőrizhették az otthonokat.

A karácsonyfa elleni támadássorozat következő etapja mai szóhasználattal élve már igazán zöldkampány volt. A sajtó útján, valamint rajzokkal, plakátokkal terjeszteni kezdték, hogy a karácsonyfakultusz nagy kárt okoz az erdőkben.

Az Aganyok magazinban ezt írták: „Már nagyon régen határt kellett volna szabni a fa misztikus, káros imádatának, és ezzel az erdők pusztításának. Reméljük, hogy az Ateista Unió agitációja meg fogja törni ezt az értelmetlen szokást. Ahelyett, hogy a fából keresztet készítenénk, tegyünk keresztet (értsd: tiltó jelképet – a szerk.) a fára! A kampány részeként a gyerekeket is a szervezett karácsonyellenes gyűlésekre járatták.

Itt érdemes felidézni azt az idei, szeptemberi esetet, amikor Bordeaux polgármestere a klímavédelemre hivatkozva bejelentette, hogy ebben az évben nem állítanak karácsonyfát a város főterén.

A klímavédők érvelése azonban hamis hiszen a fenyők kivágása nem károsítja a környezetet, a karácsonyra szánt fákat folyamatosan újraültetik.

A karácsony és a Mikulás megsemmisítésére tett szovjet törekvés végül csak részben valósulhatott meg. A tilalom a források szerint mintegy tíz évig tartotta magát, és végül Sztálin saját jól felfogott érdekében kénytelen volt változtatni a stratégián.

Miután ugyanis világforradalmi reményei kútba estek, a későbbi generalisszimusz arra a következtetésre jutott, hogy államépítésbe kell kezdeni, amiben viszont fontos szerepet töltenek be a közös kulturális hagyományok. A fenyőfák miatt érzett aggodalom, úgy tűnik, egy csapásra semmivé foszlott.

Az új stratégia szerint ha a karácsonyt és a Mikulást nem lehet megsemmisíteni, akkor a Kommunista Párt szolgálatába kell állítani. Az 1930-as évek közepén a Mikulás hagyományos orosz megfelelője, Gyed Maroz (szó szerinti fordításban: télapó vagy fagyapó) ha nem is a Szent Miklóséhoz hasonló piros, püspöki ruhában, de újra a régi funkcióját töltötte be. Unokájával, Sznyegurocskával (hópelyhecske) a gyerekeket ajándékozta meg újévkor.

Mintegy parancsszóra megjelentek a mozgalmi jelképekkel díszített fenyőfafüggők az üzletekben; az otthonokban, az éttermekben, a nagyüzemi étkezdékben pedig ott álltak a korábban féltve óvott fenyőfák – még ha a betlehemi csillag helyett vörös pentagramma díszlett is a tetejükön.