Napok óta elképedten figyelem a híreket, innen-onnan, mindenhonnan. A koronavírus réme átjárja Európát, borzong a ballib sajtó, ontja a breaking-fake newsokat, s táncra perdül örömében, hogy végre nálunk is megjelent a rém. A Teremtő némileg összezavarta a levesüket, hiszen az első két fertőzött nem szittya, fehér állampolgár (nevezzük képződménynek őket), hanem két fiatalember Iránból.

De végre nálunk is megjelent. Mert hiába zárta le AzOrbán a határt, hiába kardoskodik a migráció ellen, na ugye a globális csinnadrattából mi se maradhatunk ki. Erre már lehet építeni katasztrófahíreket, tőzsdei zuhanást, megtorpanó gazdaságot, elmaradó turistaáradatot. Erre már lehet azt mondani, hogy na ugye, vacak az egészségügy, jött a sok stadion (mi végre?), s ráhúzni az Orbán-kormányra fűt-fát, vadvirágot. Egyet nem lehet: szembenézni a tényekkel.

A tények márpediglen a következők: a kormány sose titkolta, hogy előbb-utóbb nálunk is felüti fejét a vírus. Mely vírust szakszerű gárda, kórház várja, neves orvosok és higgadt állampolgárok. Ugyan az index-444-24-mérce-azonnali rémtudósításai ahhoz elegendőek voltak, hogy a lakosság bevásároljon tartós élelmiszerekből, és raktározzon valamennyit a nehéz időkre, de arra már nem, hogy tömegesen maradjanak otthon az emberek karanténban, vagy ne adj’ Isten, felmondjanak a munkahelyükön. Ehelyett mindenki fegyelmezetten bejár a munkahelyére, a tanítók tanítanak, a színházak darabot adnak, az óvónők a helyükön, a rendezvényszervező cégek sopánkodás helyett a kiutat keresik.

Kiút márpedig van. Először is hinni kell Istenben, az ajvékolást kerülni, és jó sokszor kezet mosni. Nem kell kővel dobálni a külföldieket (nem is tesszük), helyette figyelmünket a török-görög határra kell összpontosítanunk. Mert, ami majd egy hete ott zajlik, lent délen, az az igazi történelem, ott forog a mindannyiunk életét befolyásoló kocka.

Természetesen mindenki unta már a migrációt. Meg a konzultációt. Kezdtünk is belesüllyedni a kényelmes, párnás kis életünkbe, megszoktuk az elején még sokkot és ijedtséget okozó tömegbe hajtásokat, terrorakciókat, s úgy éreztük, a deviáns Nyugat meg az ő befogadott menekültjei által okozott véres acsarkodások minket nem érintenek. Hogy is érinthetne, zárva a határ, ott a híres fasiszta kerítés, meg a magyarok úgyis vidáman masíroznak az unortodox gazdaságpolitikájukkal egyetemben az illiberális demokrácia (bármit is jelentsen ez utóbbi) felé.

S aztán jött ez a kis tipp-topp válság, amit AzOrbán haverja, az az Erdogan robbantott ki. Nincsenek vele a hazai sajtóorgánumok, a progresszív erők méltán hanyagolják. Kellemetlen ugyan, hogy a németek is örökké ezzel a dajdajjal foglalkoznak, meg hogy Merkel meg se szólal (mit is mondjon ugyebár), meg Macron is azonnali támogatást ígér a bajba jutott helléneknek, de akkor is. A migráció álprobléma. Kunhalmi megmondta. Némileg zavarja a ballib, szivárványban feloldódó képet az is, hogy Ursula von der Leyen meg úgy általában az egész vén kontinens ébredezik. A sokat megélt földrész hirtelen zárja a határokat, jön a Frontex, kint a görög hadsereg, s nyoma sincs már az eddigi nagy humánus, könnyfacsaró érzékenyítésnek. Nincs, mert Európa hadban áll. Velük mi, magyarok is. S, ha Jóisten kegyes hozzánk, ez a drámai tett, ez az erdogani zsarolás lesz az, ami gatyába rázza egész Európát.