A tavaly tavasszal és ősszel az utcákon hőzöngőket egyvalami kötötte össze: a düh. Dühösek voltak, hogy nem az lett, amit ők akartak, és mint egy kisgyerek, hisztibe kezdtek, csapkodtak, szétvertek maguk körül mindent (szó szerint), magyarázatuk pedig kimerült saját gyengeségük figyelembe nem vételével, mert ugye diktatúra van és még csalás is történt. Ezek az emberek, minden dühüket és gyűlöletüket becsatornázva tegnap bosszút álltak. Pillanatnyi dicsőség. Csak a bosszújuk eredménye rájuk ugyanúgy visszaüt majd.

Tegnap sikerült a lehető legalkalmatlanabb jelöltet megválasztani Budapest élére. Gyurcsány emberét, aki politikai pályafutása során egyvalamit bizonyított: hogy bárkit képes elárulni. Neki most sem Budapest volt a fontos (ezt a saját szájából hallhattuk is), hanem a hatalom. És nem azért került a város élére, mert a rá szavazók azt gondolnák, oda való. Hanem mert a szavazók dühösek voltak és bosszút akartak állni a Fideszen.

Az ellenzék kampánya során megteremtette azt a téveszmét, hogy a helyhatósági választásokon megbuktatható a kormány. Hogy ha bosszúszavazatokat adnak le, akkor hétfőtől minden más lesz. Most hétfő van. Más lett minden? Aligha. Ami változott: Budapestet egy arra alkalmatlan ember fogja vezetni, a város, amit szeretünk, nem fog fejlődni. Mert Gyurcsány emberei a kampány alatt sem Budapesttel foglalkoztak, miért tennék ezt a vezetése alatt? Ez a választás – az ellenzék részéről – nem Budapestről szólt. A város áldozatul esett Karácsony Gergely hatalmi játszmájának. Aki Karácsonyra szavazott, az egy dolgot bizonyított: a bosszú fontosabb, mint Budapest.

Szokás mondani, hogy minden kornak megvan a maga lelki állapota, a néplélek kollektívan képes létezni. Háborúk után depressziós és traumatizált a társadalom, ebben a fene nagy jólétben pedig narcisztikus és borderline. Narcisztikus, mert az ego, az „én, én, én” mindennél fontosabb, és borderline, mert mindent feketén-fehéren lát: nem lehet valami rossz, de adott helyzetben hasznos is egyszerre, ha valamivel nem ért egyet, akkor az megy a fekete dobozba, ha valami meg tetszik neki, akkor az patyolat, csupa fehér. Ez történt most is: Tarlós bírja a Fidesz támogatását, a budapesti liberális meg nem szereti a Fideszt, ezért mindegy, hogy Tarlós az egyetlen jó választás Budapestnek, megy a fekete dobozba. Karácsony bár totálisan alkalmatlan, de a Fidesz ellen kommunikál. Ezért megy a fehér dobozba. Az „én, én, én” pedig elsodor minden józanságot, hogy neki akkor pillanatnyilag igaza legyen, az mindennél fontosabb, jön tehát a bosszúszavazat és a kárörvendés.

Hogy mire volt ez jó, azt majd megmutatják a következő évek. Mert ígéretek aztán vannak, amiket be kellene tartani. Az emberek szemét csak ideig-óráig lehet kiszúrni az identitáspolitizálással: kikerülhet a szivárványos Pride-zászló mindenhova, ki lehet hirdetni a klímavészhelyzetet, de előbb-utóbb majd eredmények is kellenek. Amikre valószínűleg sokáig várhatunk, mert Karácsony nem Budapest vezetésére szegődött. Ő Demszky Budapestjét idézi majd meg: hangos lesz, az ellenzék narratíváját viszi majd a nemzeti oldallal szemben, miközben kifolyik majd a keze közül a város.

Budapest jövőjével kapcsolatban egy biztos: pont annyira fog a városról szólni Karácsony Gergely főpolgármestersége, amennyire a kampánya is arról szólt. Semennyire.