Demszky Gáborral, hogy is mondjam/írjam, fura, de legalábbis érdekes a kapcsolatom. Riporterként elég gyakran fordulnak elő velem különös esetek, de az még nekem is rendhagyó, amikor egy volt főpolgármester kerget és ásványvízzel akar leönteni. Ahogy az sem teljesen természetes, hogy Demszky egy esernyő mögé bújva az arcomba suttogva küld el. Szóval a volt SZDSZ-es főpolgármesterrel valami egészen e világon túli kapcsolatom van. Pont a szürreális esetek miatt a Budai Liberális Klubban megrendezett beszélgetés első percei számomra azzal teltek, hogy feloldódjon a szorongásom, és elmúljon a félelmem, hogy mikor vág hozzám egy félliteres palackot. Ez nem történt meg szerencsére, viszont – ez is kuriózum – másfél órán keresztül hallgathattuk a csekély számú érdeklődőkkel együtt Demszky Gábor anekdotáit.

A rendezvény azt a címet viselte, hogy „Rendszerváltás 30 – Tanácsból Önkormányzat”. Őszintén be kell valljam, a beszélgetés eleje történelemkedvelő ember lévén még érdekes is volt. Demszky arról mesélt, hogy hogyan jött létre az átmenet a Tanácsköztársaság és a demokratikus önkormányzatok között.

Aztán nagyon gyorsan eljutottunk 1998-ig, az első Orbán-kormányhoz. Nem hiszitek el, de az szörnyű volt, mármint Demszkynek volt az, hiszen Orbán Viktorral lehetetlen volt együtt dolgozni – mondta. Természetesen a történelmi áttekintésnek még véletlenül sem volt aktuálpolitikai töltete. A sanyarú Fidesz 4 év után végre újra jöttek a szocik, először Medgyessyvel, majd Gyurcsánnyal az élen, és a város csak fejlődött.

A másfél órás Demszky-mesének a lényegét egy mondatban össze lehet foglalni: amikor ő volt a főpolgármester, akkor minden jó volt, viszont mióta „utódja” (Tarlós István nevét egyszer sem mondta ki) irányít, azóta csak züllik a város.

A másfél óra alatt kritikai köntösben egyszer sem hangzott el a túlárazott négyes metró ügye, amely Magyarország rendszerváltás utáni történetének legnagyobb korrupciós botránya. Ezt nem én találtam ki, hanem az OLAF vizsgálatából lehet rá következtetni. Nem került szóba Hagyó Mikós személye sem, aki egy egész országgal ismertette meg a nokiás doboz egy teljesen új felhasználási módját. Nem beszéltek Mesterházy Ernőről sem, aki Demszky főtanácsadója volt és Hagyó Miklóshoz hasonlóan megjárta a börtönt is. A főtanácsadói munka jól fialt Mesterházynak, hiszen sikerült vásárolnia egy komplett luxusvillaparkot Balin. Szóval a városháza sitteseiről sem beszéltek, ahogy nem került szóba a BKV egyre tragikusabb működése, nem hallottam a diskurzust a folyamatosan csúszó vagy el sem készülő beruházásokról sem.

Ezzel szemben többször is megütötte a fülemet, hogy a jelenlegi főváros élhetetlen, az épületek állapota vállalhatatlan, sőt a közlekedés is sokkal jobb volt 2010 előtt.

A Budai Liberális Klubból kilépve az volt az első gondolatom, hogy vagy Demszkyék, vagy én, de valaki itt egy teljesen másik városról, sőt országról beszélt. Ha nem érezném a saját bőrömön a változást, a fejlődést és elhinném azt, amit Demszky Gábor másfél óráig ecsetelt, akkor a körútra kiérve depresszióba kellett volna esnem. Mégsem ez történt.

Felesleges felsorolni az elmúlt 9 év fejlesztéseit Budapesten. A lényeg a közérzet! A 20 éves sötét Demszky-korszak után Budapest mára világvárossá nőtte ki magát, a turisták egyik kedvenc célpontja lett. Budapesten jó élni, és biztos nagyon fájhat Demszky Gábornak, de ez Tarlós István érdeme.

Még egy gondolat a végére a kettős mérce és a teljesen más világlátás megértéséhez. Demszky Gábor hosszasan ecsetelte, hogy főpolgármesteri visszavonulása után megpályázott egy nemzetközi ösztöndíjat, de – mint mondta – a fideszes városvezetés még ezt is megakadályozta. Demszky Gábornak az természetesen nem fájt, amikor elvbarátai az Európai Unióban minden erejükkel meggátolták, hogy Trócsányi Lászlóból európai biztos legyen.

Teljesen más világ.