Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor: egy új Európa felépítéséhez kell hozzákezdenünk

Forisek Ádám

2019.03.24. 08:29

A magyar kormányfõ a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában adott interjút, ahol a fõ téma a Fidesz és az EPP közti vita, valamint az európai parlamenti választás volt.

Orbán Viktor miniszterelnököt a műsorban először is az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz közti viszonyról kérdezték. Mint ahogy a kormányfő mondta, a kompromisszummal a felek időt nyertek. Ez elfogadható végkifejlet, ám az EP-választások után el kell dönteni, mi a jó Magyarországnak: maradni az EPP-ben, vagy más pártszövetségbe belépni.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy 13 párt kezdeményezte a Fidesz eltávolítását. Ez a feszültség, amely a 13, főleg skandináv, Benelux pártok között és a Fidesz között húzódik, egy régi keletű vita, hiszen bevándorláspárti tagpártokról van szó. Mint mondta, az az ellentét, ami az egész Európai Unión belül feszül, most megjelent a Néppártban is.

A kormányfő hangsúlyozta: a Fidesz összesen négy ciklusban kormányzott, és az elmúlt 3 ciklusban az egyik legsikeresebb európai párt volt.

Azt tudtuk, hogy bennünket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni"

– szögezte le ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.

Mint mondta, a Fidesz kizárását kezdeményező 13 tagpárt szocialistákkal, zöldekkel együtt támadja már régóta a magyar kormánypártot, ami azt eredményezi, hogy az EPP is kezd balratolódni. A végcél egy nagy bevándorláspárti koalíció lenne, s mivel a Fidesz egy ilyen nagykoalíciót nem támogatna, ezért megpróbálták kizárni.

Az EPP már nem az, ami Helmut Kohl idején volt."

Orbán Viktor értékelése szerint a Néppárt elvesztette szuverenitását, és ahelyett, hogy versenyezne a baloldallal, inkább hagyja, hogy diktáljanak baloldalról. Elfogadja az EPP és eltűri a kettős mércét, amivel a közép-európai országokhoz viszonyul Brüsszel. A kormányfő szerint épp ez az egyik szempont, ami alapján mérlegelni kell az EP-választás után a Néppártban való maradást.

Kifutó modellről beszélünk, lezárul egy fejezet. Egy új Európa megépítéséhez kell hozzákezdenünk."

A Pew Research Center legutóbbi kutatásával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Magyarországon 75-80 százaléka az embereknek támogatja az ország uniós tagságát. Viszont majdnem ugyanennyien gondolják úgy, hogy sürgősen változtatni kell Brüsszel jelenlegi politikáján. Ez az, amit Magyarországnak képviselnie kell az EP-választások után, hangsúlyozva természetesen a keresztény kultúra védelmét, és a migráció megállítását.

Mint az interjúban elhangzott, a bevándorláspárti országok vezetői nem adták föl azt az elképzelésüket, hogy átalakítsák Közép-Európát. Magukat már átalakították, kialakították a kevert kultúrájú társadalmukat, s most az a törekvésük, hogy minden országot ilyenné tegyenek.

Az igazság a mi oldalunkon, az erkölcsi előny kétségkívül Közép-Európánál van."

Orbán Viktor szerint a nyugatiaknak is van elképzelésük a saját jövőjükről, egy multikulturális kevert világról, ők ezt akarják a magyarokra kényszeríteni, akiknek szintén van egy elképzelésük a saját jövőjükről. Németország, csak mert régebb óta tagja az uniónak, vagy mert több a lakossága, nem mondhatja meg, hogy milyen élete legyen a magyaroknak.

A miniszterelnök szerint " magyar emberek fogják eldönteni, hogy mi történjen az életünkkel", a legfontosabb kérdésekben pedig nem lehet kompromisszumokat kötni.

Az alapvető probléma a kormányfő szerint nem más, mint hogy Brüsszelben nagyon messze vannak a magyaroktól, és nemcsak földrajzilag, hanem elsősorban képletesen értve. A brüsszeli bürokrata elit lába nem ér le a földre, helyette buborékban él, és elvesztette kapcsolatát a valósággal.

A recept tehát magától értetődő: a magyaroknak két lábbal kell állniuk a földön, a nemzeti érdekek mellett kell kiállniuk.

A három embert számláló bölcsek tanácsáról a kormányfő azt mondta, hogy a viták mindig ugyanarról szólnak: mi, magyarok nem csináljuk azt, amit Brüsszel diktál, ha az rossz a magyaroknak. Példaként említette a kormányfő a 2010-es évet, amikor Brüsszel megszorításokat követelt, a magyar kormány pedig hazaküldte az IMF-et. Említette a rezsicsökkentést is, ami szintén nemtetszést váltott ki Brüsszelben, és pontosan ilyen vita most a migráció kérdése is: Brüsszel akar valamit, ami nem jó a magyar embereknek, és "mi ellenállunk."

A műsorban szóba került az is, hogy mennyivel többen érdeklődtek a Fidesz és a Néppárt közti vita iránt, mint a Brexitért, ahol is Theresa May brit miniszterelnök halasztást kért Brüsszeltől. A magyar kormányfő szerint nem lényegtelen, hogy mit gondolnak a belgák, olaszok vagy lengyelek. A felmérések ugyanis azt mutatják, hogy migráció a legfontosabb kérdés, olyannyira, hogy ez a téma keresztülvágja az országhatárokat. Belgiumban, Hollandiában éppoly fontos, mint Magyarországon.

Ebből pedig ki lehet következtetni, ki az gyengébb ellenfél. Példaként említette Frans Timmermanst, akinek pártja látványosan megbukott a legutóbbi hollandiai választások után. Látva, hogy az emberek mindenhol elégedetlenek a mostani gyakorlattal, és Timmermanst otthon elzavarták, Orbán Viktor szerint nem szabad brüsszeli pozíciót adni a holland bevándorláspárti politikusnak mert az csak erodálja a bizalmat Brüsszel iránt.

Végezetül pedig a műsorban szóba került az is, hogy mi most a feladat, hiszen két hónap még hátravan az EP-választásokig.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy Brüsszelben most "kicsit dühösek" a magyarokra a legutóbbi tájékoztató kampány után, de ez nem véletlen: az EP-ben ugyanis nemrégiben elfogadták a migrációs alap költségvetésének háromszorosára emelését. Mint mondta, tisztában kell lenni azzal, mire készül Brüsszel, és nem szabad meghátrálni, megijedni, mert az ellenfél megsértődik. 

A magyar emberektől Orbán Viktor a következőt kérte a műsor végén:

Ha szeretik a hazájukat, akkor vegyenek részt a választáson. Álljunk ki Brüsszel ellen!"

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére