„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.„

(Albert Einstein)

Egy közel 75 éve döntő befolyással bíró kör, a manapság „balliberális” néven futó szekta vagy szubkultúra ezekben a hetekben, hónapokban, években veszíti el a hatalmát hazánkban. És bár közel 75 éve úgy gondolják, hogy intellektuális minőséget kizárólag ők képviselnek ebben az országban, halvány fogalmuk sincs, hogy mindez hogy történhetett meg velük, és mi a fenét tehetnének ellene. Bizony így jár, aki elhiszi a gittegylet önfényező szövegét a szürkeállományról, a szellemi minőségről, és amikor az élet bekóstolja ezt az állítólag páratlan intellektust, úgy feltörlik vele a padlót, hogy a Vileda szégyenében visszaadja az ipart.

Az elit szerepében tetszelgő balliberális (vagy inkább hiszteroliberális) szubkultúra, és különösen a csoportosulás tetején trónoló balliberális értelmiség három elbukott választás óta képtelen megfejteni, hogy miért szenved megalázó vereséget újra és újra egy mélyen lenézett, vidéki pasastól. Ez ám a kognitív disszonancia! Ha az ember belenéz, belehallgat a szerintük nem is létező médiájukba, még most is, hónapokkal a voksolás után is egymást érik a reménytelenül ostoba, de mindig önfelmentő, felelősségelhárító elemzések. Elsősorban természetesen Orbán Viktor a hibás. Közvetlenül utána a hülye választók, akik primitív, megvásárolható, megvezethető, jobb esetben félelemben élő birkák. (Nota bene! Már szegény Rákosi elvtárs is panaszkodott a szovjet elvtársaknak a 9 millió helyi fasisztára, akikkel szörnyű nehéz kommunizmust építeni.) Aztán „hibás még a közmédia, ami úgy manipulál mindenkit, hogy igazából senki se nézi, mert olyan rossz„. Jaj, ki ne hagyjam: Orbán Viktor is hibás. És persze hibás a kétharmados parlamenti többség, meg a választási rendszer, meg a NER, meg az Alaptörvény, meg a Gundel. Végül, de nem utolsósorban Orbán Viktor is hibás.

Hej, ha a felelősséghárítással választásokat lehetne nyerni, itt a következő 100 évben végig a balliberális értelmiségnek lenne négyharmados parlamenti többsége. De sajnos nem lehet...

Értelmes értékelések, használható ötletek híján marad az eszeveszett, tehetetlen gyűlölet. Ha megfigyeljük, a baloldal valójában már évekkel ezelőtt letett arról, hogy kialakítson egy koherens és hihető koncepciót egy a jelenleginél jobb Magyarországról, hogy ezzel állítson maga mellé akkora választói tömeget, amennyivel legyőzhető a Fidesz. Egyébként ez lenne a demokratikus politizálás. Ehelyett inkább bolsevik típusú gyűlöletpolitizálást folytat. Minden megszólalásával indulatot, gyűlöletet, haragot és hisztériát próbál kelteni a kormányzó erők ellen. Bármi is történik az országban, azonnal azt magyarázzák, hogy most éppen kinek kell megsértődnie, ki van súlyosan megalázva, kirabolva, átverve, kinek kell most azonnal felháborodni.

És nem tűnik fel, hogy ez már a harmadik választás óta nem működik. Úgy nyomják, mint süket a csengőt, mert nem értik, hogy miért nem működik. Van egy hipotézisem arról, hogy miért nem értik és hogy miért nem működik.

Először arról, hogy miért nem értik. Közel 75 évvel ezelőtt a szovjet birodalom gátlástalan, nagyravágyó semmirekellőkből verbuválta a magyar kommunista bábállam vezető rétegét, mai „liberálisaink” és „szocialistáink„ apukáit, nagybácsikáit és egyéb mentorait. A szovjetek a legócskább lumpenproli söpredéket ültették a magyarok nyakára, mert pontosan tudták, hogy csak az lesz hűséges hozzájuk, akit ők húztak elő a csatornából, akiből ők csináltak „embert”, akinek az egzisztenciája, karrierje tőlük függ, aki nélkülük senki és semmi lenne. (Ahogy a nótájuk is ígérte: „...semmik vagyunk, s minden leszünk.„) Na ez volt a szovjet káderpolitika.

Ezek a disznók (mielőtt valaki felszisszenne: ez egy szépirodalmi metafora Orwell Állatfarmjából) hamar beletanultak, hogy hogyan tud érvényesülni ez az újfajta szovjet embertípus. A recept fő alkotóelemei: gátlástalanság és szervilizmus, hízelgés és besúgás. És persze feltétlen hűség a Párthoz. Csoda, hogy ha ezek a tulajdonságok és magatartásformák lettek életstratégiájuk meghatározó elemei? Csoda, ha ilyen mintákat mutattak a gyermekeiknek? Madách szavaival: nem adhattak mást, csak mi lényegük. Az általunk Hobóként ismert Földes László például egy egészen különleges, mélyen megsüvegelendő fehér holló volt ebben a világban azzal, ahogy levált és beintett ennek a beteg, primitív, kontraszelektált hálózatnak.

Bezzeg ez a Fekete-Győr nevű kukabúvár, a honi hiszteroliberalizmus új reménysége. Õ az a trendi macskajancsi, aki napjaink retró divatját csúnyán félreértve kommunista életstratégiát villant: a vakondriasztó szellemi színvonalat próbálja ötvözni a gátlástalan nagyravágyással. Õ is csak egy semmi, ami minden akar lenni. Nagypapája, Fekete-Győr Endre Heves megyei tanácselnök elvtárs biztos elégedetten tekint fel unokájára... Mert ha megkapirgáljuk ezeket a mai modern balliberális ifjúbuzgalmárokat, szinte mindegyik pedigréjében ott lapul valami kipróbált, megbízható elvtárs vagy elvtársnő.

Persze szögezzük le: a fiúk nem felelősek atyáik vétkeiért! A fiúk a saját vétkeikért felelősek. Például amikor bagatellizálják, elkenik atyáik vétkeit (ugye Pető Iván?). Vagy amikor ahelyett, hogy szakítanának atyáik alvadt vérszagú hálózataival, inkább beszállnak és ennek a kapcsolati tőkének a kamatoztatásával próbálnak érvényesülni. És ezzel megakadályozzák az igazságtételt, hogy a társadalom igazságérzete nyugvópontra juthasson és végre túlléphessen az elszenvedett megpróbáltatásokon. Egy normális értékrendű világban egy körmöket leszaggató ÁVH-s pribék nem hogy praktizáló ügyvéd nem lehetett volna, de ember alatti szörnyetegként börtönben rohad élete utolsó napjáig (Ugye Bauer elvtárs?).

Mondják: régi bűnnek hosszú az árnyéka. Magyarország csaknem 30 évvel a rendszerváltás után is attól szenved, hogy azok a tehetségtelen, alkalmatlan, „jóra rest” gazemberek, családok és dinasztiák, akik itt 45 éven át basáskodtak a normális emberek felett, büntetlenül megúszták. Magyarország mind a mai napig attól a csalódástól van kifordulva önmagából, hogy az a nyugat, ahonnan a demokratikus értékek és normák visszatérését reméltük, a rendszerváltáskor azonnal a szárnyai alá vette a beijedt elvtársakat. Pont mint a háború után a kommunisták a nyilas brigantikat. Kiderült, hogy a nyugati értékek elsősorban nyugati érdekeket jelentenek és új „barátaink„ szerint kész pazarlás lenne a szemétbe hajítani ezt a hazaárulásban, idegen érdekek kiszolgálásában sok évtizedes rutinnal rendelkező csapatot. (Köszönjük Mark Palmer nagykövet!)

Hát azt tudjuk, hogy ez roppant jövedelmező volt a Nyugat számára (ld. privatizációs szabad rablás), de egészen pontosan így kell lerombolni egy társadalomban pl. a jogkövetési hajlandóságot. Mert a Nyugat ezzel azt mondta nekünk: a gazembereknek volt igazuk, ti meg hülyék vagytok, hogy nem lettetek ti is körömletépő szörnyetegek. Köszönjük, megtanultuk a leckét. Körömletépő gazemberek továbbra sem leszünk, de azt örökre megtanultuk, mit jelentenek egészen pontosan a Nyugat által képviselt „értékek”. És amikor ma az Európai Parlamentben veri magát a földhöz valami hiszteroberális elmebeteg az európai értékek tiszteletének magyarországi hiánya miatt, hát azt mondom: tetszettek volna 89-90-ben nem trambulinról hugyozni az európai értékeknek előkészített medencénkbe. Talán ma nem nyílna a bicska a zsebünkben, ha valaki az európai értékeket merészeli számonkérni rajtunk.

Ilyen történelmi előzmények után szerintem nem csoda, hogy balliberálisaink nem értik, miért sikeres Orbán. Azok a területek, ahol Orbán leginkább hülyére veri őket, kívül esnek a balliberális értelmiség értelmezési tartományán, fogalmuk sincs a jelentőségükről. Egyszerűen nem úgy lettek bedrótozva. Orbán kétségtelenül született politikai tehetség, de sikerében még sincs semmiféle megfejthetetlen titok. Mondok három területet, ahol elvérzik az a híres, balliberális „intelligencia„.

Először is ahogy a legitimációról gondolkodnak. Bár reggeltől estig potyog a szájukból a demokrácia szó, és lassan a gyerekeiket is Demokrata névre fogják anyakönyveztetni, valójában soha, de soha nem a népet, a választókat tekintették a hatalom valódi forrásának. Ami azért – lássuk be – elég különös egy demokratától. Mindig is ahhoz szoktak hozzá, hogy valamilyen külső erő stabilizálja a pozíciójukat a megbízhatatlan nép helyett. Valaha Moszkva talpát nyalták, most zászlót (talpat) cserélve Brüsszelnek és a washingtoni deep state-nek lefetyelnek. Ebből következően igazából nem nagyon érdeklik őket a magyar választók problémái. A bevett stratégia szerint a választásokon fűt-fát kell ígérni, majd pedig kormányra kerülve, a rajtuk kívül álló világgazdasági körülményekre hivatkozva ki kell kukázni az ígéreteket. Ha a lakosság ezért morog, hát majd a függetlenobjektív média hoz sok-sok mértékadó külföldi „szakértői” véleményt, hogy az ígéretek teljesítéséről sajnos ideiglenesen le kell mondjunk, és különben is túlfogyasztunk, úgyhogy „felelős„ ember ilyenkor nem veri az asztalt, hanem összébb húzza magát, mert nincs ingyenebéd (ugye Simor elvtárs?). Akik meg még ezután is balhéznak, azokat nyugodtan szét lehet veretni a rendőrséggel, mivel a Nyugat ebben az esetben úgysem fog belehisztizni a rendőrattakokba.

A magyaroknak 5 választási ciklus kellett, hogy kiismerjék ezt a stratégiát. Sokat segített ebben az őszödi Gyurcsány-beszéd. És ezzel el is érkeztünk a sikertelenséget eredményező második ponthoz, ami a hitelesség. Pontosabban, az ő esetükben a hiteltelenség. Mivel nem a népből származtatják a hatalmat, ezért nem igazán érdekli őket, hogy mennyire hitelesek a választók szemében. Kedves felmenőiktől, példaképeiktől, mentoraiktól sem azt a mintát látták, hogy bármit is számít, hogy hisznek vagy nem hisznek nekik az alattvalók. A hatalom így is, úgy is adott. A lényeg az, hogy a moszkvai (brüsszeli) elvtársak higgyenek nekik és támogassák őket, ők meg hálából úgy viszik a boltot, ahogy az a leginkább megfelelő és jövedelmező a külső támogatóknak. A hitelességi problémát legfeljebb majd áthidalja a kommunikáció. Nem mondom, volt idő, amikor ez működött. De már nem.

A Gyurcsány-beszéd története világosan mutatja, mennyire fogalmatlan a balliberális elit a hitelesség és a sikeresség összefüggéseinek vonatkozásában. Józan ésszel felfoghatatlan, hogy mégis mi a fenét akartak a ballib spin doktorok a Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra hozatalával. Ott Gyurcsány a tettestársi nyilvánosság előtt ismerte be a miniszterelnökként elkövetett bűncselekmények százait. Elismerte, hogy tudatosan megszegte miniszterelnöki esküjét és azt is elismerte, hogy mindezt nem az országért és lakóiért, hanem kizárólag a hatalom megtartása érdekében tette. Csak néztem, ahogy a teljes balliberális értelmiség azon értetlenkedett (és még most is értetlenkedik, ha felmerül a kérdés), hogy az emberek miért nem hajlandók a beszéd második részével foglalkozni, ahol Gyurcsány elvtárs terápiás szájmenésben picsogott arról a szép új világról, amikor majd nem fog olyan gazemberségeket elkövetni, mint amiket beismert a beszéd első részében. Nem tudom egyszerűbben elmagyarázni: ha a könyvelőmről megtudom, hogy elismerte, hogy csődbe vitte a céget, utólag már nem igazán érdekelnek a lelki vívódásai. Különösen nem, ha esze ágában nincs kártalanítani engem, vagy bármi más módon vállalni a felelősséget. Egy biztos: soha többé nem lesz a könyvelőm. Ez egy normálisan szocializált ember számára egyszerű, magától értetődő és világos. De ez az állítólag hihetetlenül intelligens balliberális csapat ezt képtelen összerakni agyban, képtelenek felfogni hogy a Gyurcsány-beszéd végzetes csapást mért a teljes baloldal hitelességére, s azon belül a szavahihetőségére. És amíg Gyurcsány elvtárs és kapcsolt részei ott vonaglanak minden ballib akció élén, addig így is marad. Szóval még jó darabig.

Végül még egy fogalmat kell említenem, amivel nem tud mit kezdeni a balliberális szubkultúra. Ez pedig a teljesítmény. Konkrétan a kormányzati teljesítmény. Még egy olyan dolog, aminek semmiféle szerepe nem volt felmenőik érvényesülésében, így aztán ki is maradt a neveltetésükből. Éppen ezért Orbán egyik „legsportszerűtlenebb” húzása a ballibbel szemben, hogy jól kormányoz. Nem hibátlanul, van hiba és hülyeség most is elég, de így is összehasonlíthatatlanul jobban kormányoz és gazdálkodik az ország erőforrásaival, mint bármelyik balliberális kormány. Igaz, a Spinoza-ház meg a Bitó-szalon virtuális valóságában az ország romokban hever és innen minden értelmes ember menekül, azonban a választók napi tapasztalata ezt nem igazolja vissza, sőt ez a nyomorúságos vágyvezérelt marhaság még tovább rontja a balliberális szubkultúra amúgy is isiászos lábakon támolygó hitelességét. (BTW különösen jól sikerült gyűlöletpanel, hogy „innen minden értelmes ember elmenekül„, mert egy lendületből hülyéz le mindenkit, jobbost, balost, semlegest egyaránt, aki itt él és nincs mehetnékje. Csak gratulálni lehet ehhez a toposzhoz a fékezhetetlen agyvelejű ballib értelmiségnek!)

Szóval legitimáció, hitelesség és kormányzati teljesítmény. Ezek azok a területek, ahol a balliberális ellenzéknek minősíthetetlenül pocsék a referenciamunkája Magyarországon. A választók meg, közel 30 év demokratikus játszmái után, már nem a kommunikáció, nem az üres duma alapján döntenek, hanem az alapján, amit a csapatok letettek az asztalra, amikor kormányon voltak. Hiába is hiszi a hiszteroliberális értelmiség, hogy itt kizárólag ők képviselnek szellemi minőséget, amikor alkalmuk volt rá, hogy bizonyítsák a tudásukat, kiderült, hogy csak fennhéjázó, tehetségtelen kóklerek. Bár Orbánt gyűlölik érte, de nem Orbán rántotta le róluk a leplet. A saját szánalmas kormányzati teljesítményük rombolta földig a nimbuszukat. Most pedig ez a tehetségtelenség lázad az utcákon kétségbeesésében. Mert úgy néz ki, végre elveszti az évtizedeken át érdemtelenül bitorolt, kivételezett helyzetét. Mert most talán végre befejezzük a rendszerváltást. Jobb későn, mint soha.