Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"Aki a kormányt támogatja, az ostoba" - így tanítanak a BTK-n

Horváth József György

2018.11.28. 06:30

Egy újabb egyetemi #metoo-akta az ELTE-rõl.

Tisztelt Szerkesztőség!

Én is az ELTE-n tanulok, a BTK-n, így nekem is volt „szerencsém" hallgatni az órákon elhangzó ítéleteket, melyeket mindenféle szégyenérzet nélkül mondanak az óra közben, a lényeges dolgok, a tananyag közé beszúrva epés megjegyzésként.

Na, nem mintha szégyenkezni kéne a véleményük miatt, hiszen véleményszabadság van, amiatt azonban inkább, hogy rettentő nyíltan és egyoldalúan baloldali megjegyzéseket szúrnak be az előadásokba, és folyamatosan azt éreztetik, hogy aki „hisz" a kormányban az tulajdonképpen ostoba, amit vicces úgy hallgatni, hogy közben én is ott ülök a többnyire egyébként baloldali hallgatóság között, hisz engem, ostobát is felvettek az egyetemre. Kicsit ellentmondásos.

Persze, ha közbe mernék szólni, akkor azt vagy a vizsgán vagy a nyilvános megalázás és visszaszólás miatt megjárnám. Elmondanám még, hogy ez a nyílt kiállás a baloldal mellett nemcsak a BTK-n van így, hanem a TTK-n is, bár ott nem esik a politikáról olyan sokszor szó, talán mert természettudományos előadások közé nehezebb beilleszteni a politikát, mint mondjuk a bölcsész tantárgyak közé.

Nagyon szívesen mondanék konkrét példákat az órákon elhangzottakról, pl. idézeteket, de olyan sokszor történt már ilyen, hogy nem jegyzem meg őket, inkább megpróbálom elengedni a fülem mellett, mindenesetre így is elég zavaró tud lenni.

A véleményszabadságról pedig annyit, hogy az ismerőseim 80%-a az egyetemről nem is tudja, milyen a politikai álláspontom, mivel ha elmondanám a véleményemet, akkor kárhozatra lennék ítélve, ami pl. egy diákköri jelentkezésnél nem épp előnyös, ha kiderül az emberről, hogy amúgy kormánypárti. Ilyenkor nem tudom, hogy magamat szégyelljem-e jobban, hogy nem állok ki a véleményem mellett, vagy azt, hogy a felsőoktatás egy jó részében ilyen baloldali manipuláló rendszer van.

Kérem, hogy az itt leírtak teljes anonimitásban maradjanak, és NE is közöljék úgy, hogy abból következtetni lehessen arra, hogy ki vagyok.

Üdvözlettel,

Egy magyar lány

Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a velemeny@888.hu e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük történeted.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére