„Nem egészen kizárt, hogy Európa a globalizáció újgazdagjainak múzeumává vagy kulturális vidámparkjává alakul át” – ezzel a felütéssel kezdi elemzését Meotti, aki rámutat arra, hogy az Európát egy hatalmas kulturális szórakoztató központként azonosító gondolat az egykori történésztől, Walter Laqueurtől ered, akire az európai válságokról alkotott, messzire látó prognózisai miatt az „elengedhetetlen pesszimistaként” hivatkoztak. Ugyanis Laqueur volt az első, aki megértette, hogy az Európát sújtó patthelyzet messze túlmutat a gazdasági tényezőkön.

Mint írja, sajnos Európa halála egyre csak közeleg, egyre jobban láthatóvá válik és egyre gyakrabban kerül a népszerű írók beszédtémájává. „Abban az időben, amikor az irodalom fokozatosan a közélet perifériájára szorul, Michel Houellebecq egy ütős emlékeztető keretében hívja fel a figyelmünket arra, hogy egyes írók képesek olyan meglátásokkal előrukkolni a társadalom kapcsán, melyeket tudósok vagy szakértők elmulasztanak megtenni” – írta a New York Times Franciaország egyik legjobb írójáról.

Nem véletlen, Houellebecq nemcsak a legjobb regényein keresztül „beszél” – hogy egyet említsünk: Behódolás –, hanem a nyilvános előadásain keresztül is. Az utolsó konferenciát, melyen részt vett Brüsszelben – az Oswald Spengler-díj apropójából, ami A nyugat alkonyának írójára emlékezik meg – pontosan ennek a témának szentelték. Ott Houellebecq azt mondta: „a nyugati világ egésze öngyilkosságot követ el”.

Ross Douthat, a New York Times újságírója szerint a „Nyugat által támogatott, harmadik világbeli népességkontroll célja” három okból „kezd visszakerülni a napirendre”:

• mert az afrikai születési ráták nem csökkentek olyan mértékben, ahogyan azt a nyugati szakértők várták volna;
• mert az európai demográfia Macron törvényét követi egészen a sírig;
• és mert az európai vezetők ma már közel sem olyan optimisták a bevándorlók asszimilációjával kapcsolatban, mint néhány éve.

Douthat két, Emannuel Macron francia elnök által elmondott beszédre utal. Macron 2017-ben Afrika gondjait „civilizációs” kihívásoknak nevezte, és arról lamentált, hogy „minden nőre hét-nyolc gyerek jut”. Egy, a Gates Foundation rendezvényén elmondott másik beszédében azt állította: „mutassatok nekem egy olyan nőt, aki kifogástalan iskolázottsága ellenére úgy döntött, hogy hét, nyolc vagy kilenc gyermeket vállal”. Macron gyakorlatilag azt a kérdést tette fel implicit módon, hogy hogyan tudná Európa megfelelően kezelni a saját iskolázott népességét annak alacsony születési rátájával együtt, miközben a jelentős afrikai és közel-keleti termékenységi rátával és bevándorlással is meg kell küzdenie?

Meotti szerint nagyon úgy tűnik, hogy Európa egy olyan demográfiai küzdelembe került a világ többi részével, melyből csak vesztesként jöhet ki. Érvelése szerint ezzel az egzisztenciális kihívással – vagy negatív spirállal, amely végén a reprodukcióra képtelen európaiak idővel kihalnak – szembesülve a kontinens láthatóan elvesztette az olyan, kemény munkával megszerzett, felvilágosodáshoz köthető értékeibe vetett magabiztosságot is, mint a személyi szabadságok, a babonákat felváltó észszerűség és tudomány, vagy épp az állam és az egyház szétválasztása.

A neves történész, Victor Davis Hanson ezzel kapcsolatban nemrég azt írta: „A civilizációs erő főbb történelmi tényezői – üzemanyag, energia, oktatás, demográfia, politikai stabilitás és katonai erő – alapján ítélve ki kell jelenteni, hogy Európa soványodik. Összes GDP-jének csupán 1,4 százalékát költi védelemre… Mivel a termékenységi rátája mindössze 1,6, Európa lassacskán zsugorodik és öregedik. Így következhetett be Angela Merkel rövidlátó bevándorláspolitikája, aki a jelenségre láthatóan a népesedési válság megoldásaként és olcsó munkaerőhöz vezető kiskapuként tekint.”

Ugyanakor Walter Laqueur azt írta: „még ha Európa hanyatlása visszafordíthatatlan is, semmi nem indokolja az összeomlást”. De ez hogyan kerülhető el? Egy nemrég megtartott európai tanácskozáson Olaszország belügyminisztere, Matteo Salvini, aki az ottani bevándorlásellenes Liga vezetője azt mondta: „hallottam kollégáktól, hogy azért van szükségünk a bevándorlásra, mert Európa elöregszik, ám nekem teljesen más a véleményem. Hiszek abban, hogy azért kerültem hatalomra, hogy biztosítsam, hogy a fiataljaink ismét annyi gyereket vállalhassanak, amennyit néhány évvel ezelőtt – ahelyett, hogy Afrika legjobb fiataljait áttelepítsük Európába."

Ezt követően Luxemburg külügyminisztere, Jean Asselborn közbevágott, ám Salvini folytatta: „higgadtan válaszolni fogok az Ön felvetésére, ám a véleményem eltérő. Ha Luxemburgban szükségük is van újfajta bevándorlásra, én továbbra is úgy gondolom, meg kell tartanom Olaszországot az olasz embereknek, hogy ismét gyerekeket vállalhassanak”.
Salvini nyilvánvalóan látja, mit várhat Olaszország jövőjét tekintve. Amennyiben semmi sem változik, az olasz társadalom összeomolhat: a jelenlegi 59 millióból hamar mindössze 16 millió lakos válhat. Ez a felkavaró prognózis idén, az évente megrendezett olasz Demográfiai és Statisztikai Fesztiválról származik, ahol a Római Egyetem professzora, Matteo Rizzoli azt mondta: „Ez száz éven belül megtörténhet, húsz év múlva már 8 millióval leszünk kevesebben, és ehhez csak annyi kell, mint most – hogy nem teszünk semmit a születésszám növelése és a családok támogatása érdekében”.

Európa establishmentje ennek fényében két részre osztható: az úgynevezett „Európa-pártiak”, akik úgy hiszik, az EU demográfiai hanyatlásának megállításához új migránsokra van szükség; és az „euroszkeptikusokra”, akik a saját erőforrásaikból szeretnék megoldani ezt a helyzetet.

Eközben az olasz katolikus érsek, Gian Carlo Prego azt mondta: „Olaszország számára az a kihívás, hogy összeillesszünk egy haldokló országot máshonnan érkező fiatalokkal annak érdekében, hogy egy új történelmet kezdhessünk. Ha becsukjuk a migránsok előtt az ajtónkat, el fogunk tűnni.”

Ám Salvini egy, a The Timesnak adott interjújában egy újabb ötlettel rukkolt elő: „Egy olyan ország, amely nem hoz létre gyerekeket, halálra van ítélve. Létrehoztunk emiatt egy családügyi minisztériumot, hogy dolgozzanak a népesedési rátán, az óvodákon és egy olyan pénzügyi rendszeren, amely számol a nagycsaládosokkal.”

Elmondása szerint itt most Olaszország „hagyományáról, történetéről és identitásáról” van szó – a baloldal pedig a születési ráta krízishelyzetét használja „kifogásként”, hogy „bevándorlókat importáljon”. Meotti megjegyzi, hogy egy másik katolikus püspök, a kameruni Andrew Nkea Fuanya nemrég azt mondta az alacsony európai születésszámok kapcsán:

A szerző aláhúzza, Európa hanyatlása és átalakulása Franciaországban is tetten érhető. A Nemzeti Statisztikai és Gazdasági Hivatal friss adatai szerint a Mohamed és egyéb hagyományos muzulmán nevek vezetik már a legnépszerűbb nevek listáját az 1,5 millió lakosú Seine-Saint-Denis térségben. Beszédes továbbá, hogy két újságíró, akik a Le Monde-nál dolgoznak – Gérard Davet és Fabrice Lhomme –, nemrég adtak ki egy könyvet, amely a Ha Allah is úgy akarja: Az iszlamizáció leleplezése címet viseli, és amely éppen a fent említett térséget veszi górcső alá.

Mindeközben egy, a L’Express hasábjain publikált júliusi felmérés azt mutatta, hogy 2000 és 2016 között az olyan gyerekek aránya, akik legalább egy külföldi szülővel rendelkeztek, 15-ről 24 százalékra nőtt. A Die Welt írása szerint pedig Nyugat-Németországban a hat éven aluli gyermekek 42 százaléka bevándorló hátterű.

Laqueur enne kapcsán azt írta: „…nem az ellenőrizetlen migráció Európa hanyatlásának egyetlen oka. Ám a kontinens további szerencsétlenségeivel együtt igazán mély krízist idézett elő. Csodára lesz szüksége Európának, ha ki akar keveredni ebből a szorult helyzetből.”

Matteo Salvini és Michel Houellebecq is rámutatott arra, hogy az elöregedő és fáradt Európa drámájának kérdése nemcsak pártpolitikai és választási ügy, hanem civilizációs is. Ez a kérdés fogja eldönteni az Európai Unió jövőjét is, amelyet a nyitott határok politikája eltörölhet. Az idő pedig egyre fogy. Ahogyan Houellebecq fogalmazott a Frank Schirrmacher-díj átadóján: „Az iszlám térnyerése éppen csak megkezdődött, hiszen a demográfia az ő oldalán áll, főképpen mivel Európa – amely leállt a gyermekvállalással – megkezdte az öngyilkosság folyamatát. És ez nem egy lassú öngyilkosság lesz. Amikor elérjük az 1,3-as vagy 1,4-es születési rátát, akkor nagyon fel fog gyorsulni a valóság.”

Az eredeti elemzés itt olvasható el.