1) Kezdjük az elején. Lehetséges-e visszafelé utazni az időben? Milyen jó lenne, ha vasárnap reggel visszamehetnék péntek délutánra. Kitölteném a helyes öttalálatos szelvényt és vasárnap reggel arra ébrednék, hogy gazdag vagyok, nem kell visszautaznom az időbe. A logika azt mondja, ez lehetetlen, hiszen ha megtehetném, akkor vasárnap reggel két énem ébredne. Az egyiknek nincs ötöse, visszamegy, hogy lottószelvényt töltsön ki, a másik énem pedig nem menne sehová, élvezné a nyeremény okozta jókedvet. Ennél „durvább” példák is vannak. Ha visszautaznék az időben, akkor találkozhatnék apámmal még azelőtt, hogy megismerkedik anyámmal, keresztbe tehetnék akkor és ott, és így nem tudok megszületni, azaz nem tudok visszamenni. Számtalan hasonló helyzetet lehet elképzelni. Nagyjából mindegyiknek az a lényege, hogy nem történhet meg, vagy ha megtörténik, akkor duplázódik a valóság, azaz onnantól két példányban létezem tovább. A modern fizika nem veti el a multiverzum fogalmát, azaz hisz az egymással párhuzamosan létező világok sokaságában, de azért ezt fogadjuk erős fenntartásokkal. Ha az összes lehetséges világ létezne, akkor tulajdonképpen nemcsak a különböző világokból létezne végtelen számú, hanem a közel azonosakból is, azaz létezne olyan, amelyikben elvesztjük a mohácsi csatát és létezne olyan, amelyikben megnyerjük. Ha pedig így van, akkor fölösleges minden erőlködés, hisz majd valamelyikben úgyis megoldom a jócikk-írás problémáját. Tehát összefoglalva: nem lehet az időben visszafelé utazni, bármit is tanít nekünk a fluxuskondenzátorról némely amerikai sorozat.

2) Lehetséges-e a jövőbe látás? Erre is egy mondat a logikus válasz: Nem, mert ha tudnám mi fog velem történni, akkor tudnék úgy dönteni, hogy az mégse történjen meg. Ha tudnám, hogy holnap fogorvoshoz fogok menni, akkor dönthetek ma úgy, hogy elutazom olyan messzire, ahonnét fizikai lehetetlenség holnap visszaérni az orvoshoz. Több szereplővel is el lehet mondani: Ha az egér látja a jövőt, akkor tudja, hogy itt és ekkor megfogja a macska, tehát nem megy oda. Ha a macska is látja a jövőt, akkor tudja, hogy elvileg ott megfogná az egeret, de mivel az egér ezt tudja, nem lesz ott, hanem amoda megy, amott kell megfogni. De ha az egér elég fifikás akkor azt is tudnia kell, hogy a macska már tudja, hogy ő tudja, ezért további kavarásokat vethet be, és így tovább a végtelenségig. Tehát ha mindketten látják a jövőt, akkor be fognak egymásnak kavarni, azaz olyan kettejüktől függő közös jövő jön létre, ami már megjósolhatatlan. Persze lehet azt mondani, hogy a jövőbe látás képessége nem demokratikus dolog, csak a kiválasztottak képesek rá, de amíg nem látjuk, hogy a tőzsde összes nyeresége néhány embernél landol, addig nem kell hinnünk ebben sem.

3) A politikai konklúzió: Sokan a multikulturális világ dicsőségét hirdetik, szerintük ez a jövő és a történelem vége. A nagy baj az, hogy az ehhez vezető útról is úgy vélik, hogy tudják mi minek a jele, tudják hogyan kell kikövezni, pedig nem. Nem lehet tudni semmi biztosat. Nem látjuk a jövőt akkor sem, ha az összes tapasztalat a rendelkezésünkre áll. Sőt, ha azt hisszük, hogy az elmélet is rendelkezésünkre áll, akkor még nagyobbat tévedünk. Mert nincs elmélet olyan ellentmondásos rendszerekre, mint amilyen az emberi társadalom. Lehet hinni bármilyen rendszerben, a valóság nem olyan, és megjósolhatatlan a korábbi tapasztalatainktól függetlenül. És ide nem kell áment mondani, mert ez akkor is így van, ha nem akarjuk. Ez már biztos tudás a jövőről, a bizonytalanság tudása. A bizonytalanság és az elméletnélküliség tudása valódi tudás, még ha sovány is. Következményei vannak, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha figyelmen kívül hagynánk, csak annyit mondhatnánk: Isten irgalmazzon nekünk! Például az ellentmondásos világra nem lehet koherensen érvelni, azaz bárki, aki érvekkel, levezetéssel, bizonyítással mondja, hogy mit kell csinálni, hazudik. A bizonytalan jövőre nem lehet jósolni sem, tehát bárki aki érvek nélkül mondja a tutit, szintén hazudik.

4) Mit lehet akkor tenni? A jövőt a jelenben befolyásolni, a veszélyek és remények mentén. Pozitív és negatív hierarchikus listákat lehet felállítani arról, hogy mit akarunk és mit nem akarunk. Még az is lehet, hogy végső soron az van, amit akarunk, legalábbis hosszú távon elég sok dolog bejött már. A bizonytalanság sem teljes körű. Ha valami hosszú ideig jelen van, akkor hat, hatni kezd. Aztán folyamatosan nézni, hogy minek mi a következménye rövid távon, hosszú távon, korrigálható módon, korrigálhatatlan módon stb., a teljes elméletnélküliség nem jelent részelmélet-nélküliséget.

A stabilitás iránti konzervatív igény azt mondja, minden felforgatás (kommunista, fasiszta, liberális) rossz, a hirtelen változások nem eredményezhetnek jó válaszokat. Nem lehet a szakadékot átugrani, mert a másik oldal helye kétszeresen ismeretlen. Nem szabad olyan változásokat eszközölni, amik gyengévé tesznek, mert a gyenge helyzet automatikusan azt is jelenti, hogy a továbbiakban már nem leszünk képesek magunkat se megsegíteni, nemhogy másokat. Nem szabad olyan változásokat eszközölni, melyek problémát nem megoldanak, hanem mélyítenek. Nem szabad úgy segíteni, hogy az nem ér el széles kört, csak kiválasztott néhány ezreléknyi emberre vonatkozik. Mert az ilyen szubjektív, marketingmegoldások zsákutcába visznek.

Nem szabad a saját gondolkodásunk foglyává válni, ahogy azt a liberálisok teszik. Fel lehet sorolni rengeteg el nem kezdődő, egymásnak is ellentmondó feltételt, amit aztán el lehetne kezdeni tisztítani, rostálni. Az egyoldalú, dogmatikus gondolkodásnál nincs rosszabb. Mert a liberalizmus és az emberi jogok sem lesznek az emberi fejlődés végállomásai. Mert nincs végállomás, elmélet és kinyilatkoztatás nélküli bizonytalanság van. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy bármit állapítunk meg, azt az emberi szubjektum teszi. Le kell választani az abszolútot, hogy lássunk. És hinni kell, mert objektív módon bizonyítható, hogy a félig tele pohár a nyerő stratégia. És ide már kell egy ámen is, mert ez nélkülünk már másképp is lehet.