19 éves vagyok (mostanában szokás így kezdeni), két végtelenül szorgalmas szülő középső gyermeke. Egyetemre járok, de még mindig a szüleimmel és testvéreimmel lakom a családi fészekben. Nem is tervezem azt elhagyni még egy jó ideig. Az Y generáció oszlopos tagja vagyok, de ezt néha eléggé szégyellem. Sajnos az én és a nővérem generációjának jó része nem jár nyitott szemmel, nem látja az összefüggéseket, változásokat, fejlődést. Bátran mondhatom viszont, hogy ő is és én is látjuk ezeket, mivel olyan neveltetésben részesültünk, ahol a tisztánlátás és az értelem kapta a főszerepet. Szüleim próbálták átadni nekünk élettapasztalataikat, megoldásaikat az élet krízishelyzeteire. Ugyanis (bár ez nem látszik külsőleg) az alsó középosztályba tartozunk.

Gyerekkoromat a baloldali kormányzás ideje alatt töltöttem, és bár akkor még nem fogtam fel a politikát és annak jelentőségét, már akkor tudtam, hogy anyáéknak milyen nehéz fenntartani akkor még 4 tagú családunkat. Nekik mindig is nagyratörő terveik voltak, hogy nekünk élhető feltételeket teremtsenek. Születésem előtt nem sokkal (1999) kezdték el építeni házunkat, két kézzel, családi, baráti segítséggel. Anya már pocakos volt velem, de így is – amiben tudott – besegített, hogy én már a családi fészekbe születhessek. Akkor még csak a házunk egy részét építették meg, viszont már akkor tudták, hogy bővítésre és átalakításokra szükség lesz a jövőben. Erre 2008-ban került sor. Furcsa visszagondolni, hogy akkor mi voltunk szinte az egyetlenek, akik házat építettek a környéken, hiszen ha manapság csak itt a kisvárosban sétálok, minden második telken új ház épül. Nem volt más lehetőségük, csak a két-három évvel korábban bevezetett devizahitel, hisz a bankok csak ezt tudták nekünk nyújtani, mivel mint 10 évvel korábban sem örökségük, sem más javuk nem volt. Tehát ismét két kézzel, családi, baráti segítséggel kezdték meg a bővítést, ami igazából a mai napig is folyik. Bár a nagy részét az építkezésnek befejezték, mindig van mit reparálni, alakítani.

Egyszerű emberek vagyunk. Mi is a csendes többségbe tartozunk. Nekem máig rejtély, hogy apáék hogyan voltak képesek mindarra, amiben most élek és látok. Nem rejtély viszont az, hogy rengeteg munkával tudtak csak egyről a kettőre jutni. Sokan csak a nagy sárga falakat látják kívülről és talán ítélkeznek, viszont azt nem tudják, hogy mindkét szülőm több munkahelyen dolgozott, maszekolt, takarítani járt.

Mindezt én átéltem, láttam és emlékszem rá. Viszont mindemellett mégis elmondhatom, hogy boldog és felhőtlen gyerekkorom volt, mert szüleim igyekeztek úgy intézni a dolgokat, hogy ez az én és a nővérem kárára ne váljon. Így lehet az, hogy ilyen tisztán látó és értelmes emberek lettünk.

Ez volt 2010, a "diktátor, a rezsim és a korrupt kormány" előtt. 2010-ben született meg az öcsém, így már öttagú lett a család. Nemcsak a kormány, hanem a családunk is megváltozott és gyökerestül felfordult. A "nagy diktatúra” eljövetelével ugyanis újra kaptunk családi adókedvezményt, visszatért a GYES, cafetéria rendszer. Azt láttam, hogy minden szépen lassan kivirágzik. Továbbra is fizettük a felvett hitelt, azonban az át lett váltva forintba és az árfolyam nem emelkedett, így minden hónapban fix összegű lett. Persze ez nem azt jelenti, hogy már az első évben hatszorosa lett szüleim fizetése és nyáron luxusszállodában nyaraltunk. Ez nem így megy. Továbbra is ugyanolyan szorgalommal és kitartással végezték/végzik munkájukat. Mindkét szülőm munkája fizikai. Mindig is az volt. Anya ápolónő, apa hivatali dolgozó. Az ápolónői fizetése (diplomával persze) az elmúlt két évben emelkedett és így már jobban tükröződik a munkájába belefektetett szorgalma, odaadása.

Az oktatáspolitikáról annyit, hogy én mind a két rendszerben jártam iskolába és mindig le kellett menni krétáért, ha úgy kívánta a helyzet. A változás viszont itt is látszik, hisz a régi általános iskolám és a gimnáziumom is épp most kapott támogatást felújításokra, fejlesztésekre (milyen furcsa egybeesés).

19 éves vagyok és látom a saját és családom jövőjét. Szüleim bármikor tudnak támogatni, segíteni, de így is tudom, hogy belőlük nem élhetek, saját lábra kell lassan állnom. Látva azt, hogy kitartással, szorgalommal mennyi mindent értek el, én is legalább ilyen életet szeretnék biztosítani a jövőbeli családomnak. Észre kell viszont venni, hogy a kormány támogatása nélkül nem tartanánk ott, ahol tartunk. A felelősségteljes politika, családok támogatása, társadalmi normák fenntartása elengedhetetlen feltétele a fejlődésnek. A jelenlegi kormány éppen erre fekteti a hangsúlyt. A 2010 előtti kormányoknak nem volt megfelelő családpolitikája, ezt tükrözte a szüleim megfeszített munkája. Korábban egy kedvező családpolitika talán könnyedebbé tette volna mindennapi életünket.

Most olyan vezetőink vannak, akik hagyják az egyszerű, hétköznapi embereket érvényesülni. Elősegítik, hogy tisztességes munkával, szorgalommal, kitartással könnyebben boldoguljanak, fejlődjenek. Remélem, hogy az egyszerű emberek jólétét segítő politika folytatódik és minél több honfitársunk fogja érezni ennek a gyümölcsét.