A magyar modell európai exportálása
2018.04.10. 19:30
Vasárnap nyert a Fidesz, ismét. Az okokról azóta többféle magyarázatot is kaptunk, illetve ellenzéki oldalon pedig mintha egy bűnbakkeresési játék vette volna kezdetét. Én a hosszas elemzéstől most inkább megkímélném az olvasót, és csak a rövid tényekre szorítkoznék:
- harmadszorra is 2/3-dal nyert a Fidesz, de ha figyelembe vesszük, hogy a 106 választókerületből 91-et megnyertek, akkor az angolszász országokra jellemző abszolút választási rendszerben ez inkább 4/5 lenne
- a 48,51%-os listás eredmény többségében elmarad az egyéni képviselőjelöltekre érkező szavazatok számától, így a körzetek többségében akkor is a Fidesz jelöltje nyert volna, ha csak egy ellenfél áll vele szemben
- a kormánypárt közel 300.000 ezer új szavazót tudott megszólítani, így a rekord magasnak számító, 70%-os részvétel mellett is biztosan szerzett többséget, miközben minden eddiginél legitimációra tett szert
- valóban ellenzékváltó hangulat volt vasárnap, legalábbis nehéz másként értelmezni, hogy a katasztrofális választási eredmények miatt minden ellenzéki párt vezetője lemondott – kivéve persze Gyurcsányt, naná! –, Vona és Simicska együttesen lenullázták a Jobbikot és saját magukat is
- ez azért is érdekes, mert valójában a választás legnagyobb vesztese Simicska, aki a Jobbikba ölt vagyonának jelentős részén túl az önmagába vetett hitét is elvesztette, hiszen a G-nap utáni újabb kétharmad azt bizonyítja, hogy az új struktúra nélküle is kiválóan és olajozottan működik.
Nagyjából ennyit akartam a magyar választások belpolitikai vonatkozásairól beszélni, ugyanis – ahogy a miniszterelnök fogalmazott – tétnek a jövő volt most feltéve, ami jócskán túlmutat az országhatárokon. Éppen ezért a Fidesz igazi ellenfele nem is a magyar ellenzék volt, hanem a ma még uralkodói politikai ideológia, a bevándorláspárti liberalizmus európai képviselői. Ha úgy tetszik, a hosszú távú terveinket figyelembe véve, ez kötelező győzelem volt. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök győzelmi beszéde is szokatlanul rövidre sikeredett, de árulkodó az a nyilatkozat is, amit a győzelem után azonnal az EchoTV-nek adott:
Ezt akár úgy is fel lehet fogni, mint egy választási kampányszöveget, ugyanis világossá teszi, hogy érdekelt az erős Európai Unió fenntartásában, azonban egy alternatívát kínál a kontinens nemzeteinek. A magyar választási eredmény azt üzeni, hogy az elkövetkező évtized legfontosabb európai kérdése a bevándorlás lesz. És aki ebben a témában ráérez a választók gondolataira, az aggodalmaikat meghallgatja és azokra érdemi választ is kínál, az képes lesz a jelenleg kihívó nélkülinek hitt európai politika megváltoztatására.
Ez a folyamat nem most kezdődött, hiszen az utóbbi hónapokban Európa-szerte mindenhol a bevándorlásellenes erők nyernek, azonban ennek a mozgalomnak, ha úgy tetszik “lázadásnak” a szimbóluma kétségtelenül Orbán Viktor, aki 2015-ben remek taktikai érzékkel érzett rá, hogy a dolgok így nem mehetnek tovább, és élére állt a mozgalomnak, még ha akkor meglehetősen egyedül is volt.
Nem véletlen, hogy Brüsszel már idén nyáron bármi áron véglegesíteni akarja a kvótákat, mert ha nem sikerül neki, akkor ez a jövőre esedékes EP-választásokon egészen biztosan téma lesz. Mivel az események azt bizonyítják számunkra, hogy ma a bevándorlásellenes pártok élik reneszánszukat, ezért a nemzeti kormányok mellett könnyen lehet az európai csúcsvezetésben is földcsuszamlásszerű változás, amiben a mozgalom élenjárójára egészen biztosan komoly szerep hárulna.