Erdélyi magyarként soha nem akartam Magyarországon élni. Nem azért, mert bármi gondom lett volna, hanem éppen azért, mert otthon akartam érvényesülni. Az élet mégis úgy hozta, hogy most itthon, Budapesten élek. Megjegyzem, nem megélhetési gondok miatt vetett ide a sors, de ha már így alakult, jól tette. Mindig is követtem az otthoni és az itthoni politikát, ezért is különösen nagy örömmel érkeztem Budapestre 2010 őszén. Így megélhettem, nem csak a családom, de Budapest és az ország, a nemzet fejlődését is. Tapasztalhattam mindazt, ami miatt most egy kifejezetten elégedett és sikeres életet tudhatok a magaménak.

Kezdődött a magyar állampolgársággal. Gyakorlatilag fél óra adminisztráció és néhány hónap várakozás után magyar állampolgár lehettem. Ezt nevezem én nemzetegyesítésnek. Folytatódott az adórendszer miatti bérnövekedéssel, amelyet a családtámogatás csak tovább csinosított. Közben igénybe vettük a CSOK-ot, ami úgy látom, nem csak nekem, de az építőiparnak is nagyon jót tett. Amerre járok, épülő házakat látok. Olyanról meg végképp nem hallottam eddig, hogy egy országban a rezsi csökkenjen, pedig megfordultam egy-két szegletében a világnak. Itthon ezt folyamatosan tapasztalom. A SZÉP-kártyának köszönhetően „rákényszerültem”, hogy évente többször megcsodálhassam Magyarország szebbnél szebb tájait. Közben Budapest általam még soha nem látott mértékben fejlődött: Kossuth tér, Várkert Bazár, felújított épületek, terek, vadonatúj buszok. A Balaton, de akár az egész ország hasonlóan szép eredményeket mutathat fel, amit a saját szememmel láttam és látok nap mint nap.

Természetesen napirenden vagyok a szűkebb pátriámban, Erdélyben történő dolgokkal is. Egyetemistaként láttam és azóta is látom a két kormányzás közötti különbséget. Láttam, mire képes egy helyi közösség, ha egy nemzeti kormány támogatja. Románia akkor legmodernebb egyetemét hozták létre közösen, nagyon komoly szellemi értéket teremtve. Ma is annak köszönhetem boldogulásomat. Ez az én részem a történetben. Aztán láttam, hogy ugyanaz az egyetem hogyan haldoklik és alig éli túl az előző kormányokat. 2010 óta ismét régi fényében pompázik, fejlődik. Hasonló élettapasztalat számtalan van más területen is otthon.

Sok még a tennivaló. Nem tudom, hogyan lehetne még ennél is jobban segíteni az embereket, de felújításra váró épületek mindig lesznek, munkahelyekre mindig szükség lesz, korszerűsíteni és reformálni mindig érdemes. Azt hiszem, ez által válhat Magyarország azzá, amit a kormány vizionál: egy fejlett, erős, meghatározó gazdasággá. Mindez nem történhet meg, ha nincs meg a biztonságunk. Én éltem otthon diktatúrában, a román közösség mellett. Tisztelem őket, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az európai kultúrán belül ők mást képviselnek, mint mi.

Hanyagul az övéket balkáni viselkedésnek szoktuk nevezni. Emiatt az együttélés nem volt és nem is lesz könnyű, amit annak idején a diktatúra és a jelenlegi politika csak nehezebbé tett és tesz. Így energiánk nagy része arra megy el, hogy harcoljunk, vitatkozzunk, saját biztonságérzetünk illúzióját fenntartsuk. Eközben nem maradt sem időnk, sem energiánk a fejlődésre.

Gondoljunk bele, ha egy teljesen idegen kultúrával kell ugyanezt tennünk... Ezért én azt szeretném, hogy mindaz, amit most tesz a kormány, folytatódjon, mert akkor nem csak a biztonságunk marad meg, de az önbizalmunk is növekedni fog és ezáltal az esélyünk is a további fejlődésre.