Rátaláltam az interneten egy csoportra, ahol tömörülni kezdtek a volt jobbikosok, korábban meg olvastam, hogy nálatok van ez a 889 olvasói rovat. Gondoltam, hogy ebből az apropóból klaviatúrát ragadok, főleg miután Mirkóczki elvtárs úr azt mondta, gyakorlatilag 2010 óta a pofánkba hazudtak.

Nos, azzal talán nem mondok el sokat, hogy 2010-ben én a Jobbikra szavaztam. Úgy voltam vele, hogy végre van egy tökös csapat, aki kompromisszumok nélkül, keményen, határozottan kiáll a magyarokért, és egyúttal megnevezi az ellenséget is: azokat, akik véleményük hallatásáért rasszistának bélyegeznek mindenkit, akik csesznek a magyarokra – sőt irtani próbálják őket –, akik mindenféle hülyeségre dobálják el a pénzt.

És ez egy közösség volt. Tudtuk, mi köt össze bennünket, és tudtuk, kik azok, akik a bozótosból ránk vadásztak.

Aztán Vona Gábor elkezdte a kutyákkal pózolást. Nem tudtam hirtelen hova tenni ezt. Jöttek a parkokban játszó gyerekekről szóló kampányvideók. Kapkodtam a fejem, hogy mégis mit nézek? Félreértés ne essék, nem a parkokban játszó gyerekekkel van bajom. De hova tűnt a nemzeti láng? Hova tűnt a harciasság? Miért nézek hirtelen olyan videókat, amelyeket mintha egy nyugati mamutvállalat csinált volna frissen diplomázott gyakornoklánykáknak?

2013-2014 között aztán elkezdett laposodni a politika iránti érdeklődésem. Ezer meg egy oka volt ennek, köztük magánéletbeli teendőim, és köztük a Jobbik ellaposodása. Az ütős szólamok – amik rezonáltak velem – elmaradtak. A lényeg ugyanaz marad: évekig nem foglalkoztatott ezután a politika.

Aztán a Jobbik lassan, de biztosan átállt a sötét oldalra, hogy egy klasszikust idézzek. Hirtelen a legjobb barátok lettek azon magyarellenesekkel, akik ellen korábban bátran kiálltak. Hirtelen puszipajtások lettek azokkal, akik a külföldiek oldalán harcoltak, a dolgozó magyar átlagembert meg lenézték.

Ekkor már tudtam, mi a nagy helyzet: Vona Gábor vagy 2010-ben, vagy 2018-ban, de a pofánkba hazudott. Vagy a nemzeti radikalizmust, vagy a cukiságot nem gondolta komolyan. És Mirkóczki már meg is tette azt a szívességet nekem, hogy megmondja világosan.

A magyarságért való kiállást gondolták hazugságnak. Majdnem egy évtizeden keresztül, amikor azt mondták, hogy a multiktól védenék meg a magyar embereket, és az ő biztonságukért akarnak harcolni, akkor markukba röhögtek, mert azt gondolták, hogy ezek a birka barmok tényleg bedőlnek annak, amint mondunk.

Hát kösz a semmit!

Nem ezért dolgoztam ki a belemet a Jobbiknak szórólapozással, matricázással, tüntetésre vonulással hogy aztán ötezerre tekert Fidesz-gyűlöletet kapjak, mellé meg egyfolytában picsognak a „diktatúra” miatt. Ezt megkapom bármelyik baloldali-liberális, külföldiek alá dolgozó kozmopolita párttól. Nem azért dolgoztam, hogy aztán egy huszonnyolcezredik rettegő bagázs szekerét toljam. De kiderült, hogy kígyót melengettünk a keblünkön.

Úgyhogy örülök, hogy végre a volt jobbikosok elkezdték hallatni a hangjukat, és kimondani az igazságot: hogy Vona Gábor hazug, a Jobbik hazug, s magyar embereket pedig kőkeményen becsapták.

Nem is fogok rájuk szavazni, ám baráti szeretetből azért üzenném a mostani jobbikosoknak: április 8-án ott leszünk a szavazófülkékben. Még 12 nap van a bukásotokig!