Kezdhetném akár nagyon távolról. Például ott, amikor a Római Birodalom utolsó békés évtizedeiben Seuso még gyanútlanul iszogathatta a balatoni borát a barátai körében. Nem is gondolva arra, hogy a családi ezüstöt el kellene ásni valahol és menteni az életét a hamarosan beözönlő barbár hordák elől. De ugorhatunk egy nagyot az újkorba az ígéret földjére, Amerikába a bevándorlás korába is.

A "vadnyugat" nem véletlenül lett annyira vad. A hirtelen megsokasodott népességet társadalmi rendbe tagolni nem lehetett azonnal, sok áldozattal járt az út Lincolnig, vagy talán vele bezárólag. Pedig a kulturális különbségek nem voltak nagyon eltérőek, hiszen az akkori bevándorlók zöme Európából érkezett. Vitték magukkal a római és angolszász jog és törvénykezés hagyományát, valamint több keresztény vallás szokásait, kultúráját. Õk nem voltak barbárok, mégis baj lett. Mégis az önbíráskodás, fegyverek, ököljog, törvényenkívüliség, az őslakosok kiszorítása, végül rezervátumokba kényszerítése jellemezte a kezdeti honfoglaló időket.

És itt vagyunk Európában, a jelenben. Mi, fehér indiánok.

Mi ez a magabiztos, leereszkedő gőg ami átitatja ezt az egész befogadásról szóló ideált?

Olyan régen volt már igazi trauma ennek a kontinensnek a nyugati felén, hogy elfelejtenek már körülnézni is, mielőtt lelépnek a történelem forgalmas országútjára?

NINCS olyan évszázad az elmúlt ezer évben, amelyet ne rajzolt volna át a történelem. És talán nem is lesz. És mivel múlatják az időt a boldog átmeneti békeidőben? Erőt demonstrálnak civileknek nevezett játékkatonák. Puffogtatják a szóhuszárok a szódögöket.

Jogot a kisebbségnek! Hát persze, egyetértünk. De melyiknek és milyen relációban? Mindegyiknek, mindegyikben! Jó. De hiszen akkor a kínai is kisebbség – a kb. nyolcmilliárdhoz képest! Vagy a no-go zónákban rekedt őslakosok. Hol van a jogvédők hangos menete a színes molinókkal azokról az utcákról?

Nagyobb bajok – és kockázat – híján harcoljunk az LMBTQ stb. jogaiért, megérdemlik ők is. (Azért ha ez olyan fontos, akkor el lehetne gondolkodni azon, hogy az indogermán nyelvekből végleg ki kellene hagyni a – der, die, das; he, she, it; on, ana, ano – személyes névmásokat. Vagy ki lehetne egészíteni pár tucattal.)

Ami fontosabb, szögezzük le: az európai lakosság a világon élő fehér kisebbség része – talán 5% –, és tényleg mi akarjuk befogadni pár év alatt azt a több milliót? Szóval jogot a kisebbségnek! De nekünk is! Ez nem kevesebb, mint a megmaradás joga. És ha nekünk ez nem jár, hogy mi lehet ebből?

Egy opció:

• 2025: Európa több demokratikus parlamentjeinek szép színfoltjai a bekerült muszlim pártok.
• 2035: Egyre több nagyváros választ muszlim polgármestert, az őshonos lakosság folyamatosan fogy, elszivárog. Megjelennek a feliratok mellett az arab utcanevek is, mert a lakosság nagyobbik része nem érti a befogadó ország nyelvét. Aki meg nem figyel és megszólal azon, azt gyakran jól helybenhagyják.
• 2050: Egyes európai országokban választást nyernek és parlamenti többséget szereznek a muszlim pártok.
• 2070: Elkezdődik a demokrácia leépítése, a többséggel megszavazott saría bevezetése, a parlamentarizmus végleges felszámolása. A kisebbségbe szorult őslakosság Európa egyes részein tömbökbe tömörül. (A leginkább üldözötté az a liberális ideológia válik, amely a migránsokat Európába és Európát ide juttatta.)
• 2100: A nagypapa esti mesét mond. Becsukja a mesekönyvet, belenéz kis unokája világoskék szemébe, megsimogatja szőke fürtjeit és elköszön: Aludj jól kicsim! Allahu Akbar!

Már nem tiltakozik senki, mindenki boldog, elégedett és mindenki Allahhal álmodik.

Vége.

És tényleg. Akkor aztán mindennek vége! Akkor nem kell már Shakespeare, Goethe, Beethoven, Gerschwin (pláne), Mona Lisa, Dávid – sorsuk a fizikai és szellemi megsemmisítés.

Szóval így állunk most Seuso. Ha minden így folytatódik, vihetjük az ásót és kezdhetünk egy jó rejtekhelyet keresni. Én mindenesetre még az ásóra gyűjtök.