Azért fontos ezt leszögezni, mert jelen cikk nem a balliberális üzemi trolloknak szól, de még csak nem is a kormánypárti olvasóközönségnek. A célközönség most kivételesen a párt nélküliek tábora, pontosabban azok a kollégák, akik hozzám hasonlóan legtöbbször és leginkább csak zavarodottsággal képesek reagálni a rájuk (ránk) zúduló politikadömpingre.

Mert ma már minden politika. A sajt ára a boltban, a rádióban szóló zene és a zenét játszó rádió is ugyanúgy, ahogy a TV, és kiváltképp a közösségi média teljes egésze. Mert minden vélemény mögött ott húzódik egy burkolt vagy éppen burkolatlan értékválasztás. Mindenhol és mindenben meglapul annak a harcnak szikrája, ami alapjaiban befolyásolja mindennapjainkat – ha tudomást veszünk róla, ha nem.

És nem, ez nem Soros, de még csak nem is a migráció, korrupció vagy a többi tünetjelenség. Ez egy eltűnőben levő és egy magára találó erő közötti küzdelem.

Hanyatló korszakban élünk. A II. világháborút (milyen elborzasztó, hogy bő 70 évvel a világégés után még mindig oda vezetnek vissza a szálak) követően a jobboldal megsemmisült. A baloldali ideológiák ugyanis egységesen karanténba zártak, megsemmisítendőnek és károsnak bélyegeztek mindent, ami ideológiailag a kereszténységből, Európa múltjából eredt. Ennek jegyében kipucolták az egyetemek katedráit, a jobboldal akadémiai fejlődését hosszú-hosszú évtizedekre visszavetve.

Így épült ki az a csodálatos, többgenerációnyi beltenyészettől elkorcsosult eszmetörmelék, amit ma liberalizmusnak csúfolunk (aminek semmi köze a világháborút megelőző, azonos nevű eszmerendszerekhez). A baloldal minden szegletét elfoglalta a társadalmi nyilvánosságnak, ami törvényszerűen eredményezte a vitakultúra totális megsemmisülését. Mert hát csak a bolondok vitatkoznak magukkal, nem igaz?

És el is érkeztünk a jelenbe. A liberális értelmiség a hegemónia évtizedei alatt meghasonlott, hiszen a harcot középpontba állító marxizmus hatására valamennyi baloldali ideológia a permanens küzdelmet tűzte zászlajára, csak hát igen kellemetlen, amikor a harcos kifogy az ellenségből és jobb híján magával kell birokra.

Safe space, gender, metoo, LMBTQ. És még hosszasan sorolhatnánk a torzulás ezer arcának neveit.

Csakhogy valami megváltozott. Meglátásom szerint a 2008-as válság volt az, ami tömegeket döbbentett rá a rendszer eszméletlen hedonizmusára, amelyben senki, de tényleg SENKI sem számít. Csak a profit, csak a piac, amelyek fetisizálása pontosan annak a balliberális hordának a műve, amelyik most kényszeresen keres felszabadítandónak eladható kisebbségeket (melyekkel szemben már az se kritérium, hogy létezzenek).

A folyamatot jól ismerjük. A jobboldal előretörése világszerte, a liberális dogmák megkérdőjelezése, a baloldali hegemónia lassú eróziója.

Látni kell: a liberálisok (és igen, tudatosan használom ezt az általánosító jelzőt rájuk, mert k. mindegy, hogy neomarxisták, '68-asok, posztmodernek vagy a bánat tudja még, hogy milyen képződményként definiálják magukat) magkapták a világot. És rossz gazda módjára tönkretették azt.

Lehet ezt magyarázni, lehet ezen vitatkozni, csak felesleges. Minden valamire való ügyet – mint a környezetvédelem, civil kezdeményezések, jótékonyság – megragadtak, eladható brandet gyúrtak belőlük, és profitmaximalizálva tökéletesen szembefordították eredeti céljukkal.

A liberálisok elhitették a világgal, hogy a gazdasági prosperitás az egyetlen cél, amely közvetlenül vagy közvetve megold minden más problémát is. Tehát a társadalmat olyanoknak kell vezetniük, akik jó üzletemberek, értsd: liberálisok. Csakhogy a globális piac kiszámíthatatlansága és kontrollálhatatlansága bebizonyította, hogy a manager-vezetés szart sem ér. Így pedig sajnos a liberálisoknak sem maradt túl sok létjogosultságuk.

Ebben a korban élünk most tehát. Összedőlőben a liberálisok kártyavára, amit tudás és szolidaritás helyett szerencsével és dilettantizmussal építgettek idáig. De az idő láthatóan ezt a szemetet is elfújja.

18-ban választunk. Nem vagyok fideszes. De a tét az, hogy 18 után tud-e folytatódni a társadalom visszarendeződése vagy sem. Felül tudjuk-e írni az elmúlt 70 év hibáit, hogy valódi jobb- és baloldal alakulhasson ki, akik valódi alternatívái és segítségei lehetnek egymásnak. Értékorientált, a kimunkált tradíciókon nyugvó konzervatív és szociáldemokrata irányok.

18 után majd revideálhatjuk a nézeteltéréseinket, de először a munkát kell elvégezni.