Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hiába a sivalkodás, törvényes volt az alkotmánybíró-választás

Sümeghi Lóránt

2016.11.22. 17:28

Törvényes, legitim volt az alkotmánybíró-választás - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetõje keddi budapesti sajtótájékoztatóján, miután az Országgyûlés - a kormánypártok és az LMP támogatásával - megválasztotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és négy új tagját.

Az MSZP szerint az alkotmánybíró-választás törvénysértő volt, mert a jelölőbizottság tagjainak száma – a szocialista delegált lemondása után – nem érte el a törvényileg előírt minimum létszámot. Kósa Lajos erre azt mondta:

a jelölőbizottságról szóló országgyűlési határozat szerint attól, hogy egy frakció nem vesz részt a testületben, a bizottság munkája még teljesen szabályszerű."

Az egész "hajcihő" csak azt mutatja, hogy a szocialisták az ország destabilizálásában, a demokrácia intézményrendszerének rombolásában érdekeltek – fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve, hogy az MSZP-sek nem voltak hajlandók egy olyan alkotmánybíró-jelöltet sem megnevezni, akit támogatnának. A Jobbik pedig csak olyanokat javasolt, akiket a Fidesz nem tudott elfogadni – jegyezte meg. A megválasztott alkotmánybírákat úgy jellemezte: kikezdhetetlen a szakmai előéletük, hibátlan a pedigréjük.

Alakul a Molnár-Vona-Gyurcsány-tengely

Szerinte a parlamenti ellenzék két részre bomlott: míg a "Molnár-Vona-Gyurcsány-tengely" mentén egy olyan csapat szerveződik, amely mindent megakadályoz és elutasít, addig az LMP-vel, bár nem állt be a Fidesz mögé, a fontos kérdésekben meg lehet állapodni.

Kósa Lajos a tájékoztatón kommentálta a kedden született megállapodást a minimálbér és a szakmunkás minimálbér emeléséről, valamint a munkáltatói járulékok csökkentéséről is.

Magyarország erősödik, és meg kell kezdeni a bérek érzékelhető felzárkóztatását az európai uniós átlaghoz"

– mondta, úgy fogalmazva, hogy soha nem látott mértékben nő a minimálbér, ami szolgálja a versenyképességet, és segít a gazdaságnak is a magyar munkaerő megtartásában. Négy év alatt többet emelkedik a minimálbér, mint a szocialista kormányok nyolc éve alatt – jegyezte meg.

A munkáltatói járulék csökkentését még a parlamentnek is meg kell szavaznia – jelezte –, ez decemberben fog megtörténni kivételes eljárásban. Szerinte a bérrendezés nem terheli túl a gazdaság szereplőit, ki tudják majd gazdálkodni, ráadásul

a minimálbér-emelés az egész versenyszféra bérszínvonalát emelni fogja."

A frakcióvezető kitért arra, hogy ha megvalósul ez a béremelés, akkor a nyugdíjakat is érezhetően tudják majd növelni. Kétszer akkora nyugdíjemelést tudunk csinálni minimum, mint a korábbi időszakban – mondta.

A parlamentben kedden megszavazott őszi adócsomagból egyebek mellett azt emelte ki, hogy a baromfihús mellett minden baromfiterméknek 5 százalék lesz az áfája. A társasági nyereségadó tervezett csökkentéséről – amelyről még nem döntött a Ház – a politikus azt mondta, hogy

ennek igazi nyertesei nem a multinacionális cégek, hanem a magyar középvállalatok lesznek."

A paramilitáris szervezetekkel kapcsolatos kérdésre Kósa Lajos arról beszélt, konkrét információk vannak arról, hogy az ilyen szervezetek némelyikével a Jobbiknak kapcsolata van:

magam is tudok arról, hogy ilyen típusú szervezetnek megválasztott jobbikos képviselő az egyik vezetője."

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére