Okosváros lesz Budapestbõl
2015.10.26. 14:24
A tesztüzem jövő áprilisban kezdődik és 2017 májusában ér véget. A teszt alatt a Fehérvári út lámpaoszlopaira kihelyeznek szenzorokat, amelyek mérik a forgalmat, a levegő szennyezettségét, valamint a zajterhelést.
Lengyel László projektvezető, a Budapesti Műszaki Egyetem docense szerint a kezdeményezéssel szeretnék igazolni, hogy a meglévő városi infrastruktúra alapozottan – ami a közvilágítást jelenti – fenntartható integrált okosvárosi megoldások fejleszthetőek és üzemeltethetőek. De emellett szeretnék a levegőszennyezés csökkentésének vizsgálatát, valamint az energiamegtakarítást is, hiszen ha üres az utca, akkor akár 40-50 százalékkal is csökkenthető a fényerő.
A BME kutatói fejlesztik a lámpaoszlopokra szerelt traffic sensort. Ezek a jelenlegi érzékelőkhöz hasonlóan felvételeket készítenek, ám azokkal ellentétben nem egyszerűen továbbítják azokat, hanem egyből értékelik is az adatokat, és csupán az eredményt küldik a központba.
A tanszék másik feladata fejleszteni egy olyan webes, illetve mobilalkalmazást, amelyek segítségével a terepen is képesek beavatkozni egy-egy lámpa működésébe. A városlakók viszont mobilon kaphatnak adatokat a levegőtisztaságáról, a forgalomról az adott területen.
(Népszabadság)