Vona nekem már tíz évvel ezelőtt sem tűnt tisztának: ismerőseimnek, akik a Fidesz és a Jobbik között vacilláltak, elmondtam, hogy orbitális kamu a Jobbik a „20 évet a 20 évért” szlogennel, a kereskedelmi tévék ledózerolásának az ígéretével, meg azzal a hülye dumával, hogy a külföldiek földvásárlásáról gárdamellényesek alkotta bizottság döntene a jövőben. Látszott, hogy ez valamilyen „teleshopmarketinges” csávó, később kiderült, hogy tényleg ilyesmivel foglalkozott a politikusi pályáját megelőzően.

2002-ben polgári körös lett, majd úgy érezte, hogy Orbánnak vége, ezért inkább lelépett. A baloldali kormányzás okozta társadalmi felháborodást meglovagolva ért el hamis sikereket a Jobbikkal, a „G-napot” követően pedig ő lett a teljesen impotens ellenzék új reménysége.

Vidám farokcsóválással járt be Olgához, élvezte, hogy rá is vetül valami ennek a „fantasztikus tudású, valódi riporternek” a dicsfényéből: nagyon elhitte magáról, hogy miniszterelnök lesz. Végtelenül boldog volt, hogy a mértékadó értelmiségiek elfogadták és babusgatták. A véleményvezérek egyik „legremekebb” példánya, Havas Henrik könyvet írt róla, Simicska médiájából és az ATV-ből kirobbanthatatlannak tűnt.

Aztán jött április 8., majd a menekülés-hadművelet, amelynek a végén saját videóblogot indított, miközben be-benézett a szamizdat média egén fényesen csillogó, Kötöttfogás c. gyűlöletműsorba. Megállás nélkül dadog és „ő-zik”. Megnéztem a mostani sajtótájékoztatóját: mint egy debil szépségkirálynő, csak nem a világbékéről, hanem a pártok megállításáról beszél (úgy emlékszem, hogy az oktatás-egészségügyet ezúttal nem hozta fel...). Olyan fordulatokat használt, hogy „magam sem fűzök nagy remény arra”. Hát így.

Összefüggéstelen, értelmezhetetlen gondolatok, retorikai kínlódás – a pártok önkormányzati szinten történő beszüntetésének terve mentén. Zseniális, de tényleg. És persze teljes mértékben demokratikus. A pártok, amelyek a rendszerváltást követően arra jöttek létre, hogy népképviseletet lássanak el választások útján szerzett felhatalmazással, most helyi szinten nem indulhatnának a voksolásokon. Édes Isten...

Persze, amikor önkormányzati sikereket ért el bárhol a Jobbik, legyen az Tiszavasvári vagy Ózd, akkor Vona ezeket a településeket jobbikos fellegvárakként reklámozta. Mit is mondott Tiszavasváriról 2010 októberében? Hát ezt: „Tiszavasvári a Jobbik fővárosa lett, itt be fogjuk bizonyítani, hogy mintavárossá tesszük azt a települést, amelyet mi vezetünk.” Csak semmi pártlogika! Vona saját és a Jobbik bukását megpróbálja ráhúzni a teljes magyar politikára, mondván, hogy a pártok elhasználódtak, hiteltelenné váltak. Az ellenzéki pártok talán. De az EP-választásokon 50 százalék felett teljesítő Fidesz mitől vesztette volna el a hitelét? Hiszen emberek tömege szavazott rá.

Vona csak azt teszi, amit a sikertelen ellenzék folyamatosan tesz: a kudarcokban strukturális magyarázatot keres, és strukturális megoldásokat próbál megfogalmazni. A mai magyar kudarciparosok szerint Orbánék sikerének kulcsa a választási rendszer (Miért is? Aki rájuk szavaz, az dupla értékkel számítandó?). Változtassuk meg tehát a választási szabályokat – amelyek április 8-án az esti órákig még amúgy megfelelőek voltak...

Ha már választási rendszer: az egyik legsúlyosabb kritika a Fidesz-KDNP kétharmadával szemben, hogy csak 49 százalékos listás eredmény kapcsolódik hozzá. Igen, csak eközben 85%-os arányban a Fidesz-KDNP nyerte meg az egyéni körzeteket, a két eredmény átlaga pedig pontosan kiadja a 67 százalékot, amely éppen kétharmadnak felel meg. Hogy az ellenzékiek aránytalan választási rendszerrel kapcsolatos ellenérveit végleg letörjük, nézzük meg, hogy a listás eredményekhez mennyi listás mandátum tartozik: a Fidesz-KDNP a 49 százalékával 45,2 százaléknyi, a Jobbik a 19 százalékával 27 (!) százaléknyi listás helyhez jutott – a többi, küszöböt átlépő ellenzéki pártnál is ugyanez helyzet: a listás mandátumuk aránya magasabb, mint amennyi a rájuk leadott szavazatok számából eredne.

Ennyit erről. A nagy, „függetlencivil” mozgalmi elképzelések meg valószínűleg – érdeklődés híján – a porba hullanak. Ez is csak erőlködés, mint ahogy minden ellenzéki próbálkozás.

A lehangoló múltú és jelenű Vona Gábornak szebb jövőt kívánok.