Az utóbbi évben az egyszerű hétköznapinak tűnő napjainkban is találkozunk valamilyen formában Európa új kihívásával, a migrációs válsággal. Napról napra újabb és újabb események követik egymást, napról napra valahol Európában a történelem és a jövő átírása zajlik. Olyan kulturális, vallási behatásokkal találkozhatunk közvetlen környezetünkben, amelyet csupán tanulmányainkból, utazásaink alkalmával vagy a médián keresztül ismerhettünk korábban. Van, akit közvetlenül, mást csupán közvetetten érint Európa több ezer éves hagyományos rendjének megbomlása, de senki nem mehet el mellette érdektelenül, mivel iszlám és a tömeges bevándorlóhullám áttörte a nyugati civilizáció kapuját, új kihívások elé állítva azt.

A szabadság, egyenlőség, testvériség, vagyis a nagy francia forradalom eszméi a haladásba vetett modern kor hitvallásává váltak, amely nemcsak a 19. hanem a 20. század eseményeit is túlnyomórészt meghatározta. A 19. századi liberális kapitalizmus kudarcot vallott, ahogyan az ezt követő baloldali radikális totalitárius rendszerek, önmagukkal meghasonulva nem csak a szabadságot, de az egyenlőséget is eltiporták. A két világháború teljesen fölborította a konvencionális hatalmi viszonyokat, a győztesek ideológiája vette át az uralmat a vesztes államok felett. Felerősödtek a szélsőséges érzelmek és gondolkodások, de sem a nácizmus, sem a fasizmus sem pedig a kommunizmus nem tudta orvosolni a társadalmi problémákat.

A szovjet csapatok kivonulását követően a korábbi értékekben és hagyományokban gazdag Magyarország képe csak távoli homályban sejlett föl, a kommunista ideológia nemcsak az Istenétől, de nemzeti köntösétől is igyekezett megfosztani hazánkat, egy érdekeit kiszolgáló, gyökerek nélküli bábállamot formálva belőle, amely kérdés nélkül kiszolgálja az elvtársak akaratát és célkitűzéseit. Természetes tehát, hogy a szovjetek kivonulását követően Magyarország mindinkább arra törekedett, hogy a fejlett nyugati államokhoz váljon hasonlóvá. A túlzott elnyomás és korlátok után a féktelen szabadság tengerébe vetette bele magát az ország. A nyugati civilizáció fejlettnek és liberálisnak mondott társadalma nemcsak a világ, hanem a természet és társadalom hagyományos értékeivel is szakított.

A liberalizmus elve megszüntette az abszolútum fogalmát, ezzel elvetve a mindentől független, a létezőt önmagában megtestesítő és azt létrehozó örök, tökéletes és változatlan szubjektumot, a tökéletes erkölcsi mércét, létrehozva egy totálisan szabad társadalom alapját, amit nem kötnek többé az „idejétmúlt világ" erkölcsi törvényei. A természetet és annak alkotóját hívják tetemre. Erre az alapra igyekeznek építkezni az Európai Unió intézményei, s azokat vezető liberális politikusok, melyek a tolerancia és szabadság szózata alatt a tagországokban szorgalmazzák az abortusz, az eutanázia vagy éppen a melegházasság legalizálását, természetesnek való elismerését. „A kereszténységen túl kell lépni" – hangoztatják. Az egyház tudja azonban leginkább képviselni az emberi életet és az egyház tud leginkább megnyilatkozni az erkölcsi kérdésekben, ezért nem léphető túl.

Ezekben a viharos, bizonytalan időkben, mikor Európa önazonosságát elveszítve szüntelen keresi önmagát, mikor a legalapvetőbb értékekben sincs egység, mikor politikai harcok sarcolják, jelentkezik századunk talán legkomolyabb problémája, a migrációs válság. A nézőpont különbségek végett a társadalom különböző részei más-más választ próbálnak adni a kialakult helyzetre. A központi kérdés nem csupán a befogadás, integráció és a be nem fogadás, az elutasítás között áll. A kérdés ugyanis ettől sokkal árnyaltabb. Egy keresztény egy ilyen helyzetben jogosan érezheti magát összezavarva, tanácstalannak. A médiában hallott események és másod-, harmadkézből való közvetítések sem tudnak számunkra pontos eligazítást adni, mit helyes és mit nem helyes cselekedni ebben a kiélezett helyzetben.

Természetes, hogy a felebaráti szeretethez hozzátartozik az üldözött testvéreink befogadása és a veszélyben szenvedőknek az oltalom biztosítása. Azonban ahhoz, hogy világosan láthassuk ki az üldözött, ki kényszerült elhagyni otthonát a háború miatt, meg kell vizsgálnunk a beérkezőket. Magyarország szuverén ország, amelynek a területére belépni legálisan csak a megfelelő úti okmányokkal vagy igazoló iratokkal lehetséges. Az országba való be és abból való kilépés a kijelölt határterületi pontokon, a hatóságok védelme és ellenőrzése alatt történik a törvényeknek megfelelően. A migrációs hullám megindulásakor ezért téves az az állítás, hogy hazánk bezárta a kapukat a menekülők előtt. Az ellenőrizetlen, ún. zöldhatárt az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében Magyarország lezárta, ugyanakkor megannyi ellenőrzőpontot állított fel a beérkezők kérelmeinek kezelésére. Ennek folytán hibás az az állítás, hogy hazánk falakat épít. Nem falakat, hanem hidakat épít, lehetőséget ad minden tiszta szándékú hazájából menekülni kényszerülő embernek, hogy magát igazolva léphessen be az ország területére, függetlenül attól, hogy itt szándékozik-e tartózkodni a jövőben, vagy tovább kíván haladni más uniós tagországba.

Az általános tendencia azonban nem ez. A tapasztalat azt mutatja, hogy a háború köntöse alatt milliós nagyságrendű gazdasági bevándorló indult el Európa felé. Ezek az emberek azonban személyüket igazoló okmányok nélkül, márkás ruhákban és drága okostelefonokkal felvértezve érkeznek a határainkra. Vajon egy háborútól meggyötört ország lakói, akik a létfenntartási problémákkal küszködnek nap mint nap, hogyan engedhetik meg maguknak ezt a színvonalat? Honnan tudják pontosan, hogy merre kell jönniük, honnan teremtik elő ehhez a hosszú úthoz szükséges anyagi forrásokat? A kérdések még több kérdést vetnek föl, de mind egy irányba mutatnak. A bevándorláshoz valakinek komoly gazdasági érdeke fűződik, s mindent megtesznek azért, hogy a többségében tanulatlan, képzetlen embertömegek megszállják az öreg kontinenst.

Az európai államok megosztottak a probléma megoldását illetően. Hatékony és sikeres módszer az integrálásra a korábbi német, angol vagy akár francia tapasztalatokból kiindulva nincs. Egy német statisztika szerint a második-, harmadik generációs bevándorlók esetében a munkanélküliség aránya kettő az egyhez, az iskolából kimaradás esetében az arány száz a negyvenhez, az érettségit pedig a migránsok kevesebb mint harminc százaléka szerzi meg, míg a németek esetében ez hetven százalék. A kontraszt tehát vitathatatlan. A különbözőségek azonban nemcsak a képzés terén mutatkoznak meg, hanem vallási- kulturális téren is. Ennek oka az iszlám és a kereszténység gyökerében keresendő. Az iszlám harcos vallás, erőszakkal térít, mondhatni a férfiak vallása, amíg a kereszténység a szeretetre épül, nem erőszakkal, hanem szelíd szóval vezet az igazságra. A vallási környezet nagyban befolyásolja, meghatározza az emberek társadalmi viselkedését. Az igazi muszlim hívővel nagyon nehéz egy közösségben élni, aki belegyökerezik az iszlám kultúrába, nem lehet onnét kimozdítani, de még a következő generációkat sem. A kultúrájukban található erőszakosságot az európai ember rendszeresen megtapasztalja. Molesztálások, szexuális zaklatások és rablások tucatjait követték el a nőkkel szemben. Gondoljunk a kölni eseményekre, amelyek azonban nem voltak egyediek – Németország 16 tartománya közül 12-ben történt hasonló bűncselekmény.

További feszültségekre ad még okot a muszlim nők által viselt burka és burkini használata. Egyre több polgármester rendelkezett a burkini viselésének tilalmáról. Nem más ez, mint egyfajta ellenállás az ellentársadalommal szemben, melynek célja, hogy megakadályozza, hogy egyre több nő kényszerüljön lepel mögé. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy Európában bárhol is polgárjogot nyerjen a nők megkülönböztetése. Nem engedhetjük, hogy utcáink vagy közösségi tereink az iszlám törvénykezés rendje alá essen. Az iszlám egyértelműen visszaél az európai toleranciával (amely egyébként a kereszténység szellemiségéből fakad).

Az utóbbi évek eseményei világosan megmutatják, hogy az illegális bevándorlás és a terrorizmus növekedése között van összefüggés. Ezért megelőzés céljából fokozottan szükséges a schengeni határok védelme és ellenőrzése.

Mi várható a jövőben? Talán ez az a kérdés, amelyre mindenki szeretne választ kapni. Az viszont egyértelműen látható, hogy az idő a bevándorlóknak kedvez. Európa határozatlansága és a felelőtlen politikusok vállalhatatlan kijelentései csak tovább növelik a bevándorlási kedvet. Amíg nem születik egyértelmű és határozott lépés az illegális bevándorlás megállítására, addig a társadalmi feszültségek tovább mélyülnek. Az idő nekik kedvez. A már Európában élő többmilliós muszlim közösség egyre gyarapodik, köszönhető ez a magas gyermekvállalásnak, az európai lakosság pedig intenzív csökkenést mutat már évtizedek óta. A kiöregedő lakosság helyét pedig azok fogják átvenni, akik többen vannak. Napjainkban nagyon nehéz ezekről beszélni a liberális nyugaton. Az ember néha nem hajlandó újraértékelni az életét, mikor meg kellene térni, nem tér meg. Ezért veszélyes az iszlám az értéke vesztett Európára.

Nem lehet a keresztény értékeket úgy képviselni, hogy magunkat nem erősítjük meg. Szükségünk van önvédelemre, elsősorban nem fegyverre, hanem hogy erősek legyünk értékeinkben, hitünkben, hogy fölvehessük a harcot. Kiemelt fontosságú a keresztények és a magyarok egysége ezekben az időkben, hiszen a migrációs válság kihívja az európai embert, hogy felmutassa Krisztus arcát. Az üdvösség az igazság ismeretében rejlik – mondja Szent Pál apostol. Ha valaki nem fogadja el az igazságot, akkor föl kell emelni, meg kell szilárdítani, hogy senki meg ne akarja azt másítani. A magyar kormány Európában szinte egyedüliként emelte fel hangját a keresztényüldözés ellen, felmutatva azt, amire nemcsak hitünk, hanem nemzetünk és kultúránk épül. Ha hazánk védőbástyája elesik, Európa végleg elbukik, csupán a történelem megsárgult lapjai emlékeznek majd a kultúra egykori bölcsőjéről. 

Adja Isten, hogy hitünkben és keresztény–magyar önazonosságunkban meg tudjunk erősödni, s hogy hazánk hajóján ellen tudjunk állni az idők legveszedelmesebb viharainak is!