„Tiltakozunk azon valótlan állítás ellen, mintha minden eddig kelt kormányintézkedések egyes magánszemélyek tettei, az egész nemzet pedig és vele mi, ily egyes pártütők elámított vak eszközei volnánk; és kijelentjük, hogy Magyarország királyi esküvel szentesített alkotmánya védelmét igaz ügynek tartjuk, és ezen meggyöződésünkben azt minden megtámadás ellen öntudattal védjük” – Főhadiszállás, Pozsony, 1848 november 26., Csányi László főkormánybiztos sk., Görgey Arthúr tábornok sk.

Sajtóbeszámolók szerint Orbán Viktor miniszterelnök 2017 januárjában felhívta a figyelmet: lázad a globális pénzügyi rendszer uralma alatt magára hagyott középosztály, és van egy „nemzeti típusú” lázadás is, ami a nemzetközi hálózatok és szövetségi rendszerek túlterjeszkedése, az Európai Egyesült Államok hívei ellen, a szuverenitás jegyében zajlik, és amit körbefon „a politikai korrektség, az elszigetelés, a megbélyegzés elleni szellemi lázadás”. Szavait látványosan igazolták az uniós tagállamokban azt követően lebonyolított nemzeti választások eredményei, melynek során a hagyományos pártok egyértelműen visszaszorultak. Ennek a lázadásnak emblematikus ügye a bevándorlás, mely minden egyéb politikai kérdést meghatároz, és az ahhoz való viszony az EU-ban nyilvánvalóvá teszi a lázadók és az ancién regime hívei közötti törésvonalat az összes többi ügyet illetően. Az uniós intézmények elfoglalásán, a jogok és értékek értelmezési monopóliumának kisajátításán nyugvó politikai status quo fenntartásában érdekeltek azok a politikai erők, amelyek egyértelmű célja, hogy a következő években létrehozzák azt az uniós működési struktúrát, amely a nemzetállamok alkotmányos kompetenciájából birodalmi irányítás alá vonná többek között a migráció, a határvédelem, az agrárpolitika, és adózás egyes kérdéseit. Az ez ellen lázadó országokat, valamint az azok élére választott kormányokat, kormányzó pártokat olyan technikákkal igyekeznek megtörni, amelyekben ismételten megelevenedni látszanak az 1848-49-es függetlenségi küzdelmek eseményei.

1848. október 25-i Windischgrätznek szóló levelében Kossuth egyértelműen rögzítette, hogy Magyarország mindig szabad, önálló királyság volt, „nem kebelezve be semmi más államba, s nem vetve alá semmi más országnak. Ezen feltétel alatt adta át Magyarország királyi koronáját az uralkodó háznak. És 14 királyaink a habsburgi házból fogadták esküvel a magyar birodalom önállásának és alkotmányos jogainak fenntartását.”

Ehhez hasonlóan az EU alapszerződései jelenleg is a tagállami szuverenitás, az alapvető állami funkciók és a nemzeti identitás kötelező tiszteletén nyugszanak. Ennek megfelelően az unió a szuverén tagállamok nemzetközi közösségeként definiálja magát, nem pedig önálló államként. Magyarország ezekkel a jogi feltételekkel csatlakozott az EU-hoz, ezen az alapfeltételen nyugszik az ország tagsága.

Kossuth szembesítette Windischgrätzet a bécsi háttérhatalomnak a magyar nemzeti szuverenitás elvonására irányuló törekvésével: „A népek története nem mutathatja fel a hitszegés, árulás és rosszlelküség hasonló példáját, minő az ármányok azon szövevénye, melylyel egy csalárd udvari kamarilla a magyar birodalomnak nemcsak törvényesen alkotmányos jogait, hanem állami létét is megsemmisiteni törekszik.”

A kamarilla jelentése nem más volt, mint az uralkodó környezetében a kormányzás menetére döntő befolyással levő, nem hivatalos, a háttérből cselszövésekkel irányító titkos kör. Nem tud nem eszembe jutni, hogy a magyar kormány ugyanezt tette világossá, amikor a brüsszeli bürokraták, valamint az őket irányító befolyás alatt tartó, Soros György nevével fémjelzett mai kamarilla terveit tárta a nyilvánosság elé.

Döbbenetes módon az uralkodói udvar tisztségviselői részéről – az antiszemitizmust kivéve – ugyanazok az álhírek hangoztak el, mint manapság az uniós vezetők részéről: a magyar kormány megtéveszti a polgárait azért, hogy magán politikai érdekeket érvényesítsen, és szét akarja robbantani a (perszonál-)uniót. Csányi László főkormánybiztos és Görgey Arthur tábornok ezért is tartották szükségesnek mindkét „fake newst” visszautasítani és egyértelművé tenni, hogy magyar részről nincs elszakadási törekvés, ellenkezőleg, a jogszerű viszony rendezése a cél: „Kijelentjük, hogy amint az egész magyar nemzet – mindazon esküszegő árulás daczára, minőnek a historiában párja nincs , királyát folyvást azon loyalitással tiszteli, minőnek a régi és új historiában szinte nincs párja: úgy mi is óhajtjuk virradását azon napnak, melyen a törvényes viszony a király részéről a magyar nemzettel az alkotmány alapján visszaállíttassék.”

Magyarország erős Európát akar, de nem Európai Egyesült Államokat, hanem stabil tagállamok olyan szövetségét, amelyhez eredetileg is csatlakoztunk – szögezte le hasonlóképpen félreérthetetlenül a mai magyar kormány is az EU-ellenesség hamis brüsszeli vádjára.

Amint a jelenkori uniós reakciókat tapasztaljuk, ebben sincs különbség a túlerőben lévő hatalom korabeli fellépéséhez képest. Ebbe beletartozott a destabilizációs belpolitikai kísérletek támogatása már akkor is. Görgeyék azonban erről tudósítottak: „Hazafiui örömmel nyilvánítjuk, hogy hazánk legnagyobb részében csend és egyetértés uralkodik, és az ország egészének törvényes rende azon egyes lázadási kisérletek által sincs megzavarva, miket éppen a reakczió és azon bitorlott hatalom szitogat, mely a király nevével visszaélve, a király esküjét sárba tapodja.”

Úgy tűnik, a többség akkor sem volt vevő a birodalmi értékek eltorzított értelmezésére hivatkozó ellenzéki provokációkra. Mai szemmel az is feltűnő, hogy Windischgrätz az akkori kampányeszközök útján kiáltványban tudatta, hogy a fegyveres beavatkozásának egyetlen célja az, hogy az ellentétektől megosztott magyar hazában a békét „visszaadja”. Emlékezetes, hogy Judith Sargentini is azzal indokolta a magyar belügyekbe történő beavatkozását, hogy visszahelyezze jogaiba a belpolitikai helyzet miatt azoktól megfosztott magyar állampolgárokat.

Természetesen a zsarolás is napirenden volt már akkor is: „Ti gonosz szándéku pártütők által elcsábítottak! Itt az utolsó pillanat visszatérni a királyotok iránti hivséghez; s ha visszatértek: úgy nemcsak az uralkodó kegyelmére, de az én közbenjárásomra is számíthattok. Ámde azok, kik ezen szerencsétlen országot hatalomszomjuknak és büntetést érdemlő hiuságuknak föláldozták, bennem szigoru biróra találnak. „Oltalom a híveknek, bocsánat a megtérőknek, pusztulás a lázadóknak!” – ez jelszavam.” – közölte Windischgrätz. Egyértelmű szavak: védelem a kollaboránsoknak, megbocsátás a behódolóknak, megsemmisítés a hazafiaknak. Az ultimátum ma sem hangzik másképp…

A magyar szabadságharcosok kötelező példát mutattak arra, hogy az ilyen ultimátumra mi a helyes válasz: „mi a nemzet képviselőiben ismerjük fel azon hatalmat, mely egyedül intézkedhetik törvényesen Magyarország ügyei felett. Jelszavunk: alkotmányos jog és szabadság. Ez alatt készek vagyunk minden megtámadás ellen utolsó csöpp vérig küzdeni, és ez alatt reménylünk minden törvénytelen erő és ármány ellen győzni!”

Tisztelet a 48-49-es hazafiaknak, kitartás a maiaknak!