Tisztelt Szövetségi kapitány úr!

Sajnos olvastam a nyilatkozatát, melyben kommentálta Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes válogatott úszónk afférját a dél-koreai igazságszolgáltatással.

Ha igaz, amit a sajtó lehozott, akkor Ön szerint:

1. Az, hogy Tamás csak pénzbüntetést kapott, azt jelenti, hogy „alig történt valami”.
2. Tamás akkor is KELL a magyar úszósportnak, ha Magyarország képviseletében külföldön köztörvényes bűncselekményt követ el és ezért jogerősen el is ítélik. (Ugyanis ez történt.)
3. Ha itthon el is tiltják a fentiekért Tamást, az Ön szerint lényegében csak valami jelentéktelen, látszatbüntetés lesz. Mert a tokiói érmek fontosabbak.

Ha tényleg ezt nyilatkozta és az ügy tényleg így lesz lezárva itthon, akkor azt kell mondjam, hogy itt valami nagyon félrement a prioritásokkal. De nem csak Tamásnál. Hangsúlyoznám, hogy kifejezetten ellenzem, hogy Kenderesi Tamás ügyéből valami feminista, #metoo autodafét csináljunk itthon, de a bagatellizálás, amit Ön elővezetett, az a másik helytelen véglet.

Sajnálom, de nem gondolom, hogy a 22 éves Kenderesi Tamás minden áron, akár ilyen áron is kell a magyar úszósportnak. Kenderesi Tamás csak akkor kell(het) a magyar úszósportnak, ha végre felfogja, hogy mit jelent válogatott versenyzőnek lenni. Tamás úgy tűnik jelenleg nem érti ezt a dolgot.

Nem nagyon fogja fel, hogy válogatottként nem önmagát, a hamar olimpiai bronzot szerző és ettől elszállt ostoba taknyost képviseli. Nem. Válogatottként Magyarországot képviseli és nem csak a medencében, de az utcán, a reptéren, de még a diszkó klozettjéban is. Ugyanis ő kizárólag válogatott versenyzői minőségében keveredett oda, abba az országba. Úgyhogy ha ő ott primitív módon viselkedik, akkor nem elsősorban önmagát, hanem az őt delegáló országot járatja le. És ha ittasan primitív, az nem mentség, hanem súlyosbító körülmény. Ugyanis válogatottként nem hogy egy rendőrségi ügybe, de egy sajtónyilvános berúgásba sem keveredhetett volna bele.

A vizes VB nem az a „bulika”.

Nincs véletlenül Önöknél valaki, aki elmagyarázná mindezt a csapat tagjainak?

Sajnos az a helyzet kapitány úr, hogy mi adófizetők nem puszta szívjóságból finanszírozzuk ezeknek a gyerekeknek a sporttevékenységét. A világversenyeken megszerezhető érmek pedig nem valami díszes fuxok, amiknek az a funkciója, hogy növeljék ezeknek a srácoknak az egóját. Az egész versenysport azért van, hogy válogatott versenyzőink tisztes helytállással ÉS emberséges viselkedéssel jó hírünket vigyék a világba és ezzel példát mutassanak a felnövekvő nemzedékeknek. Az a válogatott sportoló, amelyik pedig rossz hírünket kelti és ilyen példát mutat, nem hogy nem teljesíti az alapvető feladatát, de egyenesen kontraproduktív.

Ennek az ügynek az lett volna az egyetlen elfogadható kimenetele, ha a koreai hatóságok ejtik a Tamással szembeni vádakat. Sajnos nem ez történt. És bizony semmit sem számít, hogy táncosnő volt-e, akinek a fenekét Tamás megfogdosta vagy maga kalkuttai Szent Teréz. Itt egy csúcsfizikumú srác visszaélt a testi erejével egy kisebbel, egy gyengébbel szemben. Mert azt hitte (talán mert ahhoz van hozzászokva), hogy megteheti. Tudja kapitány úr, hogy hívják ezt? Lovagiatlanság. Az meg nem más, mint a sportszerűtlenség nagypapája.

Végül hadd idézzem Max Schmeling német nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó szavait, aki így nyilatkozott egy másik híres sportolóról: „Nemcsak jobb ökölvívót nem ismerek nála, de sportszerűbbet sem. Mint régi bokszoló különösen sokra becsülöm a sportemberhez méltó magatartását, amely a világ minden táján példaképül szolgálhat az ifjúság számára. Sosem próbált jogosulatlan előnyökhöz jutni, sosem szolgáltatott anyagot a botránysajtónak. Háromszoros olimpiai bajnokként a hivatásos ökölvívók táborában is megőrizte erényeit. Ő az ökölvívás legnagyobb úriembere.”

Tudja kapitány úr kiről mondta ezt Max Schmeling?

Papp Laciról.

Megkérném, hogy a fentiek tükrében gondolkodjon el még egyszer arról, hogy valóban „alig valami” volt-e az, ami történt és hogy valóban akkor tesznek-e jót Tamással (és a magyar úszósporttal), ha úgy fogja megúszni a dolgot itthon, ahogy azt Ön előrevetítette.

Mert nem csak az érem fontos, hanem az is, hogy Ember legyen, aki megszerzi.

Sportbaráti üdvözlettel:

Exe Géza