A napokban a gender szak megszüntetése kapcsán lángolt fel újra az ún. genderelmélet körüli vita. Interjúk, kerekasztal-beszélgetések, publicisztikák születtek a témában. Meghökkenve tapasztaltam, hogy még mindig akadtak olyan viták, amelyekben a genderelmélet és gender szak védelmére kelő, haladó liberális kolléga pökhendi fölénnyel, magabiztosan mossa fel a padlót a témában zavarba hozott, hebegő-habogó, sarokba szorított konzervatív vitapartnerével szemben. Pedig semmi másra nem lenne szükségünk egy ilyen vitában való helytálláshoz, mint a legkonkrétabb értelemben vett józan paraszti eszünkre. Egy „józan paraszt” valószínűleg egy legyintéssel el is tudná intézni a kérdést, de a magunkfajta, kevésbé józan és állandóan kétkedő konzervatív értelmiségieknek úgy látszik, még egy ilyen magától értetődő kérdésben is hatékony, intellektuális érvekre van szükségünk ahhoz, hogy egy vitában magabiztosan zátonyra futtassuk a genderhajót. Ehhez szeretnék egy kis muníciót nyújtani ezzel az írással.

A „társadalmi nem” (gender) egy, a genderlobbi által önkényesen konstruált fogalom, amely azt hivatott hangsúlyozni, hogy a nemiséget valójában a társadalom (értsd az elnyomó többségi társadalom) hozza létre, már egészen kiskorunktól belénk nevelve (értsd ránk erőszakolva) a nemünket. A gender fogalmának létrehozása teremti meg az alapot, hogy nemünk – férfiúi illetve női (és persze LMBTQWXYZ) mivoltunk – ne a születéssel meghatározott tényező, hanem az egyén által választott kvalitás legyen.

Sajnos ez nem pusztán elméleti kérdés, ugyanis a fejlett Nyugaton a genderlobbi hatékonyan működik: semleges nem bevezetése, nem nélkül felnevelt kisgyermek, rózsaszín tüllszoknyában óvodába járó kisfiúk, hormonkezelt, átműtött kamaszok, nemi identitásukat naponta változtató férfiak(?) – pardon egyének –, nyomukban pedig véleményterror és megtorlás.

Jómagam is ismerek egy hazánkban élő anyukát – biztosan kikérné magának az „anyuka” megszólítást – aki szándékosan mindenféle nemi orientáció nélkül neveli gyermekeit, és roppantmód büszke rá, ha az idegenek első ránézésre nem tudják megállapítani, melyik a kisfiú, melyik a kislány...

De térjünk vissza az alapvetésre! Ne essünk bele a genderlobbi által állított csapdába: szögezzük le, olyan, hogy „társadalmi nem”, nem létezik. Velünk született nemünkből fakadó társadalmi szerep, munkamegosztás és viselkedéskultúra van, de ez nem összekeverendő a nemiség fogalmával. A magyar „nem” szó is a nemzéssel való összefüggésre mutat rá, de a sors iróniája, egyben a gender öngólja, hogy maga a „gender” szó is a latin gen (gén), genesis (keletkezés) szóval rokon.

Mert hát a genderlobbisták által csak nemes egyszerűséggel sztereotipnak nevezett viselkedésminták és a társadalmi munkamegosztás is a velünk született nemi különbségeken alapulnak. A férfiak fizikai erejének, racionális orientációjú gondolkodásának, illetve a nők lágyságának, emocionális beállítottságának társadalmi következményei vannak. Ezért látunk ritkán nőket falat rakni vagy markológépet kezelni építkezéseken, és férfiakat óvó bácsiként, tanítóként. Ezért van csak ötszázaléknyi lány a Műegyetem villamosmérnöki karán. A pszichológia szakon pedig épp fordítottak az arányok. És nem, nem az elnyomás miatt – ma mindenki olyan szakmát választ magának, amilyet akar. Egyszerűen a lányok számára kevésbé vonzó a gépek világa, míg a férfiakat jobban taszítja a lélekbúvárkodás. Ez a nemi identitás kőkemény valósága.

A valóság ellen persze lehet harcolni, egy magára valamit adó liberálisnak ez egyenesen kötelesség. De itt az idő, hogy mi, a valóság tisztelői is ringbe szálljunk és a '68-asok ötvenévnyi ideológiai rémuralmának néma eltűrése után, hogy a józan észnek érvényt szerezve térdre kényszerítsük az emberi mivoltunk legalapvetőbb vonását, a nemi identitásunkat megkérdőjelező genderlobbit!

A gender szak megszüntetése első lépésnek jó is lesz!

(A szerző pszichológia szakos hallgató.)