Reggel olvasva a hírt először azt hittem, rosszul látok vagy megint egy hazug hír, de miután minden nagyobb portál lehozta, így sajnos szomorúan és döbbenten vettem tudomásul, hogy igaz.

Csak egy olvasód voltam és összesen 2 e-mailt váltottunk, de 2001 óta folyamatosan követtem az írásaid és műsoraid. Azt hiszem, azután a 2002-es váratlan vereség után csak Te és pár emblematikus figura volt, aki bennünk (egy fél országban) tartotta a lelket, volt miért bekapcsolni néha a televíziót. Nehéz időszak volt, de amikor Titeket nézett az ember a Péntek esti sajtóklubban, akkor a remény visszatért mindig. Mert amíg ilyen emberek állnak a mi oldalunkon, addig nincs veszve minden, addig biztosan fel lehet állni bármilyen vert helyzetből.

Utoljára Csurka István távozásánál éreztem ekkora űrt, mert az, ahogyan felvállaltad a küzdelmet a milliószoros túlerővel szemben, így szemtől szemben, azt nem sokan vállalták fel. Azt hiszem, sok ezer vagy tízezer ember hiányolja már most a napi sajtószemlét, amit felüdülés volt olvasni a dögunalmas napi hírdömping mellett.

Sosem felejtem el, hogy kértelek e-mailben, hogy ne személyként publikálj a Facebookon, mert csak 5000 ismerőst enged és nem tudok hozzászólni, erre a következő választ kaptam, amin jót derültem, mert valahol benne volt minden:

"Már többen mondták ezt, de az a baj, hogy ilyen esetben az SZDSZ-féle figurák óránként odahánynának és nekem arra semmi időm nincs, hogy tisztogassam az oldalt."  

Köszönök mindent, a sok jó cikket, a sok jó műsort, de leginkább a hitet, hogy van értelme naponta is megvívni az olykor reménytelennek tűnő harcokat a magyarságunkért, a hazánkért, még ha nem is úgy, ahogy Te tudtad. És azt hiszem, legalább ennyit köszönhet neked még a fél ország.