Elnyomók és elnyomottak

Itt kezdődik minden. A libsik szerint kétféle ember létezik: elnyomó és elnyomott.

Az elnyomókat meg kell bélyegezni, az elnyomottakat pedig fel kell szabadítani. Elnyomottak voltak régen pl. a nők vagy az Egyesült Államokban a négerek. Az ő jogegyenlőségükért való harc már évtizedekkel ezelőtt befejeződött, így joggal gondolhatjuk, hogy a liberálisok befejezték a felszabadítósdit. De nem, mert akkor a létük legitimitása kérdőjeleződne meg. Inkább kineveztek újabb csoportokat elnyomottaknak. Így találtak rá ’68-at követően a homoszexuálisokra, akiknek a „felszabadításáért” harcoltak a liberálisok az elmúlt évtizedekben. Manapság azonban már őket is egyre kevésbé tudják elnyomottnak beállítani, így további csoportokat kerestek. Mivel nem találtak, így már a nem létező csoportok azok, akiket a csúnya nácifasiszták elnyomnak.

Ilyenek például azok, akiknek a neme, pardon... nemi identitása, pardon... „genderidentitása” nem határozható meg a „bináris skálán”. Mi van?! Tehát a libsik szerint vannak olyanok, akik nem férfiak, de nem is nők, hanem valami mások. Mondjuk kinevezi magát ez az emberke „pamulapitypang” neműnek. És ha valaki ezt nem tartja normálisnak, az természetesen, kirekesztő, transzfób és persze elnyomó.

LMBTQIAXYZ

A ’68-as generáció számára a felszabadítósdi legfőbb célja a szegény, elnyomott homoszexuálisok voltak. Melléjük zárkóztak fel azok, akik férfi létükre nőnek, vagy nő létükre férfinak képzelték magukat. Aztán hogy ennek létrehozzanak egy brandet, kitalálták az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) műszót.

Igen ám, csakhogy ez a szó is túlságosan kirekesztő, hiszen nem gondol azokra, akiknél helyzetfüggő, hogy éppen milyen neműnek képzeli magát. Elég pihent agyúnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen kategóriát kitaláljon, de ha a libsikről van szó, akkor semmin nem kell meglepődni. Így jöttek létre az állítólag létező „szexuális kisebbség”, a „queer” (mivan???) emberek. Így egészült ki a libsik kedvenc márkaneve LMBTQ-ra.

További kezdeményezések vannak arra, hogy a brandbe bevegyék a szintén állítólagosan létező, és természetesen ugyancsak elnyomott interszexuálisok, pánszexuálisok és omniszexuálisok kategóriáját. Nem mernék megesküdni arra, hogy ez nem fog kiegészülni más aberráltakkal, pl. a zoofilokkal és a pedofilokkal, akiknek a „felszabadítása” még nem következett be.

Később kitalálták, hogy az LMBTQIVGNGRNTV vagy Isten tudja mi a neve márkanév mellé oda rakják a „közösség” szót. LMBT-közösség, melegközösség, meg tudja a franc milyen közösség. Tehát a deviánsok valójában közösséget alkotnak, mint egy nemzet! Talán ezért is van zászlajuk, és egyszer talán himnuszuk is lesz. Szerintük a nemzeti identitás nem eléggé trendi, így új alapokra kell helyezni az emberek identitását.

Na de mégis mi a lótúró az, hogy „melegközösség”? Attól, hogy valakire jellemző valami, attól már ő egy közösség része? Aki lúdtalpas, az a „lúdtalpas-közösség” része?

Meg mégis mi a franc az, hogy transznemű? Ha valaki jobbkezes létére balkezesnek tartja magát, akkor az illető „transzkezű”?

Ha valaki férfi létére nőnek képzeli magát, akkor az illető önképzavarban szenved. Olyan ez, mint az anorexia. Az anorexiások hiába cérnavékonyak, ők kövérnek látják magukat, így aszerint is viselkednek. Indokolatlanul fogyókúráznak, folyamatosan. Az anorexiásokat azonban orvosok, pszichiáterek kezelik. A „transzneműséget” azonban a libsik szerint nem kezelni kell. Hagyni kell önképzavarosan, betegen az ilyen embereket. Sőt, dicsőíteni kell a betegséget! Legyen büszke a beteg ember a betegségére!

Aki pedig egészséges ember, az se szomorkodjon, neki is van bélyege: a „ciszgender”. Ez az a személy lenne, akinek a „gendertudata” összhangban van biológiai nemével. (Értsd: egészséges ember.) Az egészséges is kap tehát egy bélyeget, hiszen az is „csak egy a sok közül”.

Társadalmi nem

A libsik szerint az elnyomás eszköze az, hogy vannak férfiak és nők. Ezért ezek felszámolására igyekeznek. A legfontosabb először is a „társadalmi nem”, vagyis a gender nevű horrórium bevezetése. A gender kurzus szerint attól még hogy valakinek a biológiai neme férfi vagy nő, még nem biztos, hogy „annak tartja magát”. Igen, szerintük ez így működik, hogy ki minek tartja magát A liberáltak szerint mindenki maga dönti el, hogy férfinak, nőnek, mindkettőnek, egyiknek sem, vagy valami másnak tartja magát. Vagy hol ennek, hol annak.
Sőt, hogy ki minek tartja magát, az csak az ő döntése, ezért senkit nem szabad úgy megszólítani, hogy abból kiderüljön a biológia neme, ezért igyekeznek felszámolni az indoeurópai nyelvekben jelenlévő nyelvtani nemet. Mily szerencse, hogy a magyar nem indoeurópai nyelv, így Papp Réka Kingának eggyel kevesebb gondja akad.

Ha valaki nem ért velük egyet, arra kitalál egy bélyeget: ez a bélyeg a „szexizmus” szó. Azt gondolod, hogy az ember neme nem egyéni döntés kérdése? Szexista vagy!

A kisbabák esetében nagyon hamar rájönnek arra, hogy a világon vannak férfiak és nők, akiket meg tud különbözteti. Ez a képesség 1 éves kor előtt kialakul: Magyarán: még egy 1 éves csecsemő is magasabb szellemi képességgel rendelkezik, mint a libsik.

Ezek után a libsik számára a legnagyobb fejtörést a nyilvános WC-k okozzák, melyek szerintük a diszkrimináció melegágyai. Férfi és női WC-k? Pfujj, transzfóbia, szexizmus! Diszkrimináció! Micsoda dolog már az, hogy valaki nem mehet be egy női WC-be, csak mert férfinak született?! Elnyomás, csattognak a csizmák, náááácizmus!

A libsik számára az lenne a legüdvözlendőbb, ha minden nyilvános WC nemsemleges lenne, így elkerülhető lenne a rettenetes elnyomás. Ezt azonban nem merik (még) megtenni. Helyette egyelőre annyit akarnak elérni, hogy mindenki a „nemi identitásának” megfelelő WC-t használhassa. Értsd: nem a valós nemének megfelelőt, hanem attól függ a dolog, hogy az illető minek „tartja” magát. És persze gondolni kell azokra, akiknek a nemi identitása nem „bináris skálán” terül el, számukra biztosítani kell a nemsemleges illemhelyeket. Amelyik nyilvános hely (közintézmény, étterem) ezt nem biztosítja, az természetesen kirekesztőszexistanácifasisztaelnyomóhomofób.

Bevándorlás

A libsik szerint a nemzetállam is az elnyomás egyik eszköze. Elvégre ha nem költözhetnek ide Afrikából és Ázsiából mindenféle népek, azzal elnyomjuk őket. A ’60-as évektől kezdve meg is indult Európába a tömeges bevándorlás. Azóta nemcsak hogy egyre többen jönnek, hanem a már itt lévők sokkal több gyermeket vállalnak az őshonos nemzeteknél. Így a „bennszülött” nemzetek aránya folyamatosan csökken, és mondanom sem kell, hogy előbb-utóbb kisebbségbe szorulnak.

A libsik állítása szerint nem az a cél, hogy kisebbségbe szorítsák az őshonos nemzeteket. Á, dehogy! Csak éppen kívülálló okok miatt „így alakul” a dolog, és ha valaki ezen fel mer háborodni, azt rasszistának bélyegzik.

A cél világos: „felszabadítani” az embereket az „elnyomó” nemzeti identitás alól. A végcél egy identitás nélküli buboréktársadalom létrehozása, melyet piszok könnyű lesz irányítani. Ha az emberek azt sem tudják, hogy kicsodák, mégis hogy döntenék el, hogy mit akarnak?

Természetesen a „sokszínűség” csak a fehér országokkal szemben elvárás. Nem mondják a libsik, hogy az afrikai országok fogadjanak be fehéreket. Nem mondják azt az ázsiai országoknak, hogy fogadjanak be európai bevándorlókat. Nem mondják azt a muzulmán országoknak, hogy minél több keresztényt fogadjanak be, mondván a vallási sokszínűség annyira „kúl”. Ezt csak a fehér, keresztény országoktól várják el. Nyilvánvaló, hiszen ezeknek az országoknak a kultúráját kívánják felszámolni.

Címkézés

A libsik nem éppen géniuszai az érveléstechnikának. Ha tényekre alapozva kell vitázni, az számukra nem sok jót tartogat.

Ezért ők más megoldást választottak: Előszeretettel skatulyázzák be a velük egyet nem értőket mindenféle, általuk megalkotott kategóriába. Ezek persze kitalációk, mese habbal. Így valójában az általuk létrehozott vudubabákkal szemben harcolnak. Valami olyasmiről van szó, mint amikor az ’50-es években imperialistának bélyegezték a hatalomnak nem tetsző embereket. Igazából senki nem tudja ezen szavak konkrét jelentését, viszont azt nevelik bele az emberekbe, hogy akikre ezt mondják, attól rettegni kell.

Kitaláltak mindenféle idegen eredetű szót. Fontos, hogy idegen eredetű legyen (pl. homofóbia vagy xenofóbia), hogy ezzel úgy tűnjön, mint ha ezek a megnevezések valami tudományos szótár szakszavai lennének. A cél az, hogy tudományos színben tüntethessék fel a baromságaikat. Mint ha nem is ideológia, hanem tudomány lenne, amit aztán taníthatnak az egyetemet, a fiatal generáció agyának átmosása érdekében.

Miután ezek mesterségesen létrehozott kategóriák így valójában egy fiktív valóság ellen harcolnak. A libsik úgy harcolnak a fasiszták/homofóbok/xenofóbok ellen, mint Don Quijote a szélmalmokkal.

„Liberális értelmiség”

A libsik előszeretettel állítják be magukat az emberiség kollektív bölcsességeként. Õk a tudás birtokosai, az emberiség szürkeállománya. A rajtuk kívül állók pedig természetesen felvilágosulatlan, fütyülős barackos mucsai fasiszta parasztok. Szerintük egy szűk belpesti elitnek a feladata dönteni arról, hogy milyen kormányzás folyjon Magyarországon, mert szerintük ők és csak ők vannak az ahhoz szükséges tudás birtokában. Ezt nevezik ők demokráciának. Ellentéte az a rendszer, amiben adnak a nép véleményére. Na, azt nevezik ők fasizmusnak.

„Európai” jelző használata

A libsik azt szokták mondani, hogy ők „európaiak”. Igen? Akkor mi mik vagyunk? Dél-amerikaiak?

Ha pedig ők akkora européerek, akkor miért akarnak mindenáron Európán kívüli migránsokat betelepíteni? Miért akarják felszámolni az európai nemzeteket és nemzetállamokat? Miért akarják felszámolni a keresztény alapokon álló kultúrát?

Na és ki az, aki nem európai? Aki nem ért velük egyet! Vagyis: aki meg akarja őrizni az európai kultúrát, az nem európai! Nem érted a logikájukat? Ne aggódj, én sem.

Epilepsziás roham

Érdemes felidézni Bence György szavait: Õ mondta ezt: „A liberálisok nagyon toleránsak, csak a fasisztákkal szemben kérlelhetetlenek. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta? Arról ők nem tehetnek.”

A liberálisok kétféle véleményt ismernek: a sajátjukat és a szélsőségest. Ami nem illik bele az ő zárt ideológiai világképükbe, az a vélemény csakis szélsőséges lehet.

Egészen addig normálisak az emberrel, amíg ki nem derül, hogy az illető más véleményen van. Mihelyt kiderül, olyan hisztibe kezdenek, mint a megcsalt feleség, aki épp akkor jött rá férje hűtlenségére. Kiakadnak, amiért van pofánk az övétől ellentétes véleményt vallani. Úgy viselkednek, mint egy epilepsziás beteg, akinek éppen rohama van. Jöhet a visítozás, a sivalkodás, és mindenféle nevetséges fiktív „izmusba” való beskatulyázás. Érdemes megnézni Papp Réka Kinga ilyesfajta kirohanásait. Vagy emlékezzünk csak vissza, hogy 2015 végén micsoda sajtóterror-hadjárat indult Ákossal szemben, amiért kifejezte véleményét a család fontosságával kapcsolatban.

Nihilizmus

A libsik gondolkodásmódjának az alapja a nihilizmus. Amikor „értéksemleges államról” papolnak, akkor valójában a nihilizmust propagálják. Azt hirdetik, hogy nincs abszolút normális és nincs abszolút abnormális, minden csupán relatív. Majd mindenki eldönti, hogy neki mi a normális. Ha például valaki állat módjára ordítozik az utcán, a liberális szerint az nem abnormális, az illető csupán kiéli a szabadságát. Erre hivatkozva szeretnék legálissá tenni például a marihuánát. Szerintük nem abnormális dolog füvesnek lenni. Azt „majd mindenki eldönti”, hogy számára normális-e ez az életmód.

Ha valaki férfi létére a férfiakhoz vonzódik, az nem abnormális, csupán választott a „szexuális viselkedések sokszínű skálájából”. A libsik szerint a heteroszexualitás és a homoszexualitás nem jó és rossz kérdése, csupán A és B válasz közötti választás kérdése, melyek 100%-ig egyenrangúak és 100%-ig egyenértékűek.

Felmerül a kérdés, hogy akkor mi a helyzet más szexuális aberrációval. Mi a helyzet a poligámiával, a pedofíliával, a vérfertőzéssel vagy a nekrofíliával?

„Mert ez a XXI. század!”

A liberálisok gyakran használják érvként a baromságaik igazolására, hogy „azért kell így lennie, mert ez a XXI. század”. Aham. Tehát belenéztek a naptárba, és az alapján megállapították, hogy hogyan KELL lennie. Mivel elmúlt az Úr 2000. esztendeje, ezért retardáltnak kell lennünk. Na de hogy jön ide a naptár? Mi köze a naptárban lévő évszámnak ahhoz, hogy mi normális és mi nem normális? Meg van írva bárhol, hogy a XXI. században minek kell lennie? Na és mi a helyzet a zsidókkal és a muszlimokkal, akik nem a Gergely-naptárat használják? Õk mihez viszonyítsanak?

Úgy magyarázzák ezt, mintha valami külső kényszerről lenne szó. Mintha valami isteni elrendelés lenne, hogy a XXI. században libsinek kell lenni. Nem azzal indokolják, hogy „mert ez a helyes gondolkodás”, nem. Úgy magyarázzák, hogy ez a „modern” gondolkodásmód. Mintha az értékek olyanok lennének, mint egy mobiltelefon. A mobiltelefonok megjelenésükkor modernnek számítanak, majd később elavulnak. Ekkor újabbra, modernebbre cseréljük, a régi meg megy a kukába. Így gondolkodnak a liberálisok is az értékekről. Minden értéknek megvan a maga ideje, és majd szépen le kell őket cserélni. Aki pedig konzervatív, arra úgy tekintenek, mint ha az még mindig egy Nokia 3310-essel telefonálna.

Itt jön képbe a szintén a „progresszívek” által kitalált kifejezés, a „történelmi idő kereke”. Ha valaki a libsikkel ellentétes véleményt vall, arra azt mondják, hogy „vissza akarja fordítani a történelmi idő kerekét”. Aham. Tipikus vulgármarxista duma. Abból indulnak ki, hogy ami később jött létre, az automatikusan jobb is.

Nézzünk konkrét példákat: Az iszlám később jött létre, mint a kereszténység. A „progresszívek” szerint tehát az iszlám jobb vallás.

A nemzetiszocializmus később jött létre, mint a liberalizmus. Akkor ezek szerint a nemzetiszocializmus jobb, mint a liberalizmus? Hoppá, itt jön a logikai bukfenc!

Halálbüntetés, abortusz

Drága liberális barátaink számára a halálbüntetés elvetendő dolog. Mindezt arra hivatkozva állítják, hogy minden emberi élet szent.

Más a helyzet az abortusszal. A liberális emberi jogi harcosok valamiért nem gondolják szükségesnek a harcot a magzatok élethez való jogáért. A libsik szerint egy magzattól nyugodtan el lehet vitatni az élethez való jogot, az ő megölésük nem bűn, éppen ellenkezőleg! Szerintük nem a magzat élethez való joga, hanem annak megöléséhez való jog alapvető emberi jog, ennek elvitatása fasizmus.

Magyarán: a libsik többre tartják egy tömeggyilkosnak az élethez való jogát, mint egy senkinek sem ártott, ártatlan magzatét.

Emberi jog

Ha a ballibek el akarnak valamit érni (vagy megakadályozni meglévő dolgok megváltoztatását), akkor azt mondják, hogy „alapvető emberi jog”. Különösen undorító, mikor az abortuszhoz való jogot nevezik emberi jognak, az élethez való jogot viszont nem. Ez a stratégiájuk. Az „emberi jog” számukra egy varázskifejezés. Ha nincs buziházasság, akkor ajjaj, sérülnek az emberi jogok. Halálbüntetést alkalmaznak valamelyik országban? Hoppá, megint sérülnek az emberi jogok. Csak férfi és nő fogadhat örökbe gyereket? Jujjuj, ebben az országban nem tartják tiszteletben az emberi jogokat! És a sort folytathatnám egészen a végtelenségig. Na de vajon az önvédelemhez való jog mikor lesz az ő szemükben emberi jog?

Család mint az elnyomás eszköze

Hát igen, a család... Imádott liberálisaink szerint a család egy elmaradott, klerikálfasiszta intézmény. Fő jellemzője, hogy a férj agyonveri a feleséget. A libsik szemében a magasztos végső cél ezen „elnyomó intézmény” felszámolása.

Egyik oldalról támadják, másik oldalról viszont felhígítani próbálják. Támadják, mert úgy próbálják beállítani, mint egy szörnyűséges, idejétmúlt, fasisztoid ízű valamit, ahol a férj rendszerint agyonveri a feleséget. Másrészt felhígítani próbálják, mert abnormális életformákra is rá akarják adni a „család” szó bélyegét. Szerintük a család nem egy szerepközösség. Nem kell bele férj, feleség, gyerekek. Szerintük család az, amire azt mondják. Ha két férfi együtt él, az már család. Ha valaki a kutyájával él együtt, az is. Érdekes módon a „nem hagyományos család” esetében soha nem mondják azt, hogy az egy elnyomó valami. Ezen életformák esetében nem mondják az, hogy az egyik fél agyonveri a másikat, és nem harcolnak a távoltartás intézményéért.

A fegyver tehát kétélű: egyik oldalról támadják a családot, hogy torz kép alakuljon ki róla az emberekben. Másrészt felhígítani próbálják, mellyel a libsik célja a család fogalmának kiüresítése. Igazi orwelli újbeszél. A politikai korrektség, a PC célja az, hogy az orwelli újbeszélen kívüli szavakat száműzzék a nyelvből. Hiszen ha nincsenek szavak, akkor az ember nem is tudja kifejezni a véleményét. Ez a mai liberális cenzúra eszköze.

De mint láttuk, nem csak a családnál él az orwelli újbeszél. A libsik alternatív nyelvezete teljes egészében a George Orwell által elképzelt újbeszél elvén alapszik!

Kedves libsik! Az 1984 című könyvet George Orwell figyelmeztetésnek szánta, nem  pedig kézikönyvnek!