– Kim Dzsong-il.

Hazánkban még alig ütötte föl a fejét az identitáspolitika, valamint a társadalmi nemek talányokkal teli világa, de úgy tűnik, ezen ideológiai áramlatok gyenge fuvallatai is sokaknál kiütik a biztosítékot. A formálódó szép, új világ nemi szerepeket és ivarokat érintő vívmányai – az ELTE 2017 első félévében indított "Társadalmi nemek tanulmánya" mesterképzési szakjával kapcsolatos visszafogott nyilatkozatokat, viszonylag elszigetelt közösségek belső értekezéseit, avagy a lépten-nyomon köztudatba furakodó, inkább megmosolyogtató, mint komoly felütéseket leszámítva – egyelőre nem igazán robbantak be a köztudatba.

Az általánosan érzékelhető "közgondolkodást" figyelembe véve (már ha egyáltalán létezik ilyen) nem tűnik túl életszerűnek, hogy a közeljövőben meghatározatlan nemű gyermekek szaladgálnának a magyar óvodák játszóudvarain, esetleg "nem bináris" nemi identitású egyének hoznák zavarba a hétköznapjaikat gyanútlanul átvészelő lakosságot. De annak szélesebb körű elterjedése sem prognosztizálható, hogy a valaki nemi identitására való téves hivatkozás (azaz "misgendering", aminek szó szerinti fordításával inkább nem is próbálkoznék) erőszaknak tekinthető. Ilyen szempontból akár szerencsésnek is tekinthetjük magunkat, hisz a téma körül kibontakozó parázs vitákból általában csupán az észérvek, a tudományos igényű tárgyszerűség és az egzakt definíciók hiányoznak. Ennek ellenére úgy hiszem, érdemes kicsit megmártóznunk a mély vízben, így megismerve a kérdéskör prominenseinek gondolatait, már csak azért is, mert napjaink felfokozott infokommunikációs forgatagában a szélsőséges megközelítések igen könnyen, sok esetben észrevétlenül normalizálódnak, vagy válnak irányadóvá.

A fejlett Nyugaton, elsősorban az Egyesült Államokban, aranykorát éli a társadalmi nemekkel kapcsolatos erőltetett ideologizálás. Az eszmék formálódásához és terjedéséhez nagyban hozzájárul a közösségi videómegosztó portálok celebjeinek kultusza, de egyes fősodratú sajtóportfóliók sem maradnak le a számunkra még extrémnek tűnő gondolatok promotálásában. Ennek ékes példája egy NBC News gondozásában adásba kerülő sorozat, a "Queer 2.0" melynek házigazdája (olykor gazdasszonya) és szellemi értelemben meghatározó egyénisége Jacob Tobia. Az önmagát "nem binárisként" aposztrofáló médiaentitás – korábban baloldali politikai aktivista – manapság propagandisztikus, már-már prédikációszerű párpercesekben értekezik a nemi szerepekkel és identitással kapcsolatos legégetőbb kérdésekről. A "ciszneműség" borzalmas létállapotával foglalkozó eszmefuttatásában például arra is kitér, miként "tippelik meg" a szülészorvosok az újszülöttek "nemi identitását" ahelyett, hogy a gyermekre bíznánk e döntés meghozatalát.

Elhanyagolható részlet ugye, hogy a szülőszobában legritkább esetben merülnek föl identitással kapcsolatos kérdések, hisz ebben a miliőben a "Kislány!" vagy épp "Kisfiú!" felkiáltások a megszületett apró emberi lény biológiai nemére vonatkoznak, nem pedig a későbbiek során általa prezentált társadalmi, politikai vagy épp médiaszerepre. Jogosan merülhet föl a kérdés, hogy milyen alapon bíznánk pont orvosokra, netán tudósokra ezen topikok megvitatását, esetleg támaszkodnánk saját racionalitásunkra gyermekeink nemének megállapításakor, miközben itt vannak nekünk a jól meghatározható társadalmi agendát propagáló, saját nárcizmusukban és identitáspolitikában fürdőző közösségimédia-tényezők is? Az autentikus források, megalapozott érvek beemelése bizony nagyban megnehezítené a biológiai reprodukció, nemi identitás és szexuális vonzalom (gyakran törvényben is védett) fogalmainak folyamatos, következetes, totálisan manipulatív összemosását. Nem is csoda hát, hogy a műsor megálmodói nem terhelik meg ilyesmivel a létezésmagyarázó teóriák akadálymentes áradását.

Emberünknek szerencsére egyes felsőoktatási intézmények "safe space" rendezvényeinek meghívására hosszabb előadások keretében is van alkalma kibontani világnézetének részleteit. Egyes performanszai során – hallgatósága nagy egyetértése mellett – kifejti, hogy progresszív "bébiszitterként" az a feladatuk, hogy elmagyarázzák a konzervatív "csecsemőknek", hogy el kell engedniük a "játékaikat", tehát a vélt jogaikat és a gyerekes elveket, amikhez annyira ragaszkodnak. Nem egyedülálló persze ez az arrogancia, de az sem újdonság mennyire lenézik a saját álláspontjukkal szembemenő véleményeket némely, saját intellektusuk kikezdhetetlenségében tobzódó aktorok. Mégis arcba vágó lehet(ne) a felismerés, hogy a hasonló kinyilatkoztatások kizárólag arra jók, hogy elszigeteljék és elidegenítsék az ellentétes véleményeket. Érdekes színezetet ad a dolognak, hogy számos egyetem "biztonságos zónái" szervezetileg zárták ki, vagy kezelik nemkívánatos személyként Germaine Greert és Julie Bindelt (számos hasonló nézeteket valló személyiség mellett ugyebár), akik legkevésbé sem vádolhatók szélsőségesen konzervatív elhajlásokkal, no meg egész életüket és munkásságukat a női jogok védelmének szentelték. A hivatásos szabadelvűeknél tehát így zajlik a véleménydiverzitás "legszentebb templomaiban" egy komplett ideológiai – nem mellesleg szintén liberális – irányvonal platformfosztása, ezúton pedig a biztonságos terek – autoriter módon történő – még biztonságosabbá varázsolása.

E gondolatok társadalmi beágyazatlanságát, illetve mindennapi élettel való összeférhetetlenségét jól jellemzi azonban némelyik videó "Like/Dislike" aránya, de talán az sem véletlen, hogy sok esetben a hozzászólás lehetősége is tiltásra került. Felvetődhet a kérdés, hogy egy (profitorientált) mainstream hírcsatorna felelősei miért érezhetik szükségét, hogy egy olyan (réteg)ideológia mellett foglaljanak állást, mellyel a saját közönségük meghatározó része sem képes azonosulni?

A látványtechnika kétségtelenül izgalmas (olykor akár szórakoztatónak is nevezhetnénk), de mégsem ez a kibontakozni látszó történet legfontosabb eleme. Bár nemi identitásom sosem volt "fluid", álmos reggeleken nem eszméltem arra, hogy inkább érzem magam nőnek, mint bármi egyébnek – hímnemű egyedként mégis meg vagyok győződve, hogy ez a trend sokkal inkább veszélyezteti a nők, mint a férfiak érdekeit, sőt sok esetben ellehetetlenítheti a nők jogainak érvényesítését. Biológiai férfiak bemondásos alapon kaphatnak felhatalmazást, hogy női terekben kóboroljanak (fizikai és intellektuális terekben egyaránt); elmosódhatnak a határok a nőket érintő ügyekkel kapcsolatos érdekérvényesítésben és diskurzusban; a női jogokat képviselő feminizmus létjogosultsága megkérdőjeleződik, helyette a kiterjesztő, "LMBTQ-jogokat" képviselő megközelítés kerül előtérbe. Vajon létezhetnek olyan legitim kérdések, egyéni vagy globális problémák, melyek kizárólag a női nemet érintik, és melyek megértéséhez az a férfiak számára átélhetetlen tapasztalat szükséges, ami a női létből, a nőiség megéléséből fakad? Elképzelhetők-e olyan léttapasztalatok, melyeket egy biológiai férfiként született transznemű illető, kitartó hormonkezelést követő nemváltó műtétsorozat megpróbáltatásai után sem lesz képes megélni? Előbbre való-e az egyének pillanatnyi érzéseinek, vágyainak és identitásának kiélése, mint az emberi populáció felének biztonsághoz, méltósághoz, egyenlő bánásmódhoz való joga?

Furcsa világ ez, ahol transznemű közszereplők komoly energiát fektetnek a menstruációs ciklus tapasztalatának szimulálásába, miközben parázs viták zajlanak arról, hogy kirekesztőnek, vagy még ennél is divatosabb kifejezéssel élve "transzfóbiásnak" bélyegezhető-e egy saját neméhez vonzódó hölgy, ha "nem hajlandó" szexuális aktust létesíteni egy magát nőként azonosító illetővel, aki történetesen férfi nemi szervekkel rendelkezik? A progresszív liberális irányzatok legelhivatottabb képviselői látszólag nagy dilemmával néznek szembe. Ugyan mennyire kell szabadelvűnek lenni, meddig kell megfelelni az eszme aktuális vonulatainak, hogy az ember valamirevaló liberális maradhasson? Az ideológiai bal-, illetve jobboldal teljes elszigeteltségének belterjességében és belső kritikátlanságában egyre radikálisabb irányzatok szilárdulnak normává. Ezzel párhuzamosan a legitim törekvések és hiteles mozgalmak mindannyiunk kárára platformon kívül szorulnak, diszkreditálódnak, más esetekben pedig visszavonhatatlanul megbélyegződnek.