A hit mindig is fontos jellemzője volt az embernek. Mindenki hisz valamiben. Ma a domináns hit a hit a materializmusban. Ennek lényege egyszerűen foglalható össze: Az anyagi javak halmozása mindenekfelett (pénz), és az ebből kifolyó egoizmus és az ebből fakadó ateizmus. Ez a mai nyugati materialista hit lényege.

De van itt egy másik hit is. Ez a hit az erkölcsre épül, mondhatnánk a természetesség, vagyis a természettel való harmóniába vetett hit. Az őskori ember megfigyelte az őt körülvevő világot, és törekedett ebben megtalálni saját helyét, boldogságát. Törekedett a jólétre is, ami munkára sarkallta őt. Fontos itt megjegyezni, hogy az ember az egyetlen élőlény a Földön, amely alkotni tud, vagyis munkával teremteni valami újat, ami eddig még nem létezett. Szerintem ez a szabad akarat következménye. Nemhiába teremtette az Isten az embert önmaga képmására és hasonlatosságára. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadni, hogy az embernek erkölcsi kötelessége környezetének és önmaga létének a védelme. A föld, levegő, víz, ezek mind létszükségletek. Ha ezeket eltékozolja az ember, akkor önmaga alatt is vágja a fát. A nyugati eredetű materialista hit önmaga alatt is vágja a fát. Ezért káros ez a hit.

Az ember társas lény. Már régen megértették, hogy együttműködve sokkal jobbak az esélyeik a túlélésre, és megjelent a munkamegosztás elve is – társadalmi rétegek. Az emberek közösségekbe szerveződtek, a különböző rétegek együttműködtek, amelyekből később kialakultak az államok és a nemzetek. Persze többször is felbomlott ez az együttműködés, majd háborúk, elitváltás után újra megalakult. A törzsfeljődés következő lépése talán már nem az anyagi testben fog megtörténni, hanem szellemben és lélekben. Talán eljön egy megértés, a harmóniának a megérzése, hogy a materialista-liberális kísérlet hasztalan, és a család, férfi-nő ősi természetes kapcsolata, a magántulajdon, szabad akarat, alkotó munka fontos, és hogy az erkölcsökben hinni kell, mert ha az ember lelkében rend, harmónia van, akkor a környezetében is rend lesz. Mindent szabad nekem, de nem minden jó nekem. Ezt fontos megérteni. Ezek után lehet beszélni boldogságról és nem élvezetekről. Az élvezetek azok anyagi, mennyiségfüggő ideiglenes érzések, míg a boldogság az minőségi, tartós állapot.

Egy társadalom, amely amorálissá, vagyis erkölcsnélkülivé válik, abban már nem értelmezhető a meritokrácia, az igazságszolgáltatás, a választók képviselete. A demokrácia nem értelmezhető az erkölcs hiányában. Ezért fontos a politikában is az erkölcs. A mi esetünkben a keresztény erkölcs. Hinni kell és dolgozni.