A szocialista és balliberális kormányoktól és megmondóemberektől mást sem hallottunk az elmúlt 70-80 évben, hogy vesztes nemzet vagyunk, örök pesszimisták és a szokásos negatív sablonok a magyarsággal kapcsolatban. Bárki bármit is próbált tenni ebben az országban a nemzet érdekében, rögtön felharsant a kórus, hogy 500 éve a vesztes oldalon állunk és itt minden csupa kudarc, felesleges minden.

Sajnos az évtizedes propaganda megtette a hatását, bizony nem kevés honfitársunknak beégették ezt a sok butaságot a fejébe, ami elég gyakran elő is tör belőlük, mint valami mindenekfelett álló érvrendszer.

Kétségtelen, hogy nem volt könnyű magyarnak lenni az elmúlt 500-1000 évben. Több honvédő háborút és szabadságharcot vívtunk, mint Európa többi nemzete összesen. Az elmúlt 1000 évben több mitikus hősünk volt, mint Nyugat-Európának összesen. Felsorolni is képtelenség őket Árpád fejedelemtől, az Árpád-házi királyokon át a Hunyadiak, Dózsa, Dobó, Szondy, Zrínyi, Rákóczi, Bocskai vagy Thököly – és a sort a mai napig lehet folytatni. Ha az amerikaiaknak csak tizedennyi lenne, Hollywoodban évente 5 filmet forgatnának róluk és nem a kitalált szuperhősöket majmolnák.

Néha az ember már úgy érzi, hogy az egész világgal harcoltunk már. Volt már itt tatár, török, osztrák, német, orosz. De mi, magyarok még mindig itt vagyunk, pedig 1000 éve el akarják venni az országunkat, egy részét kétségtelenül sikerült is.

Talán a történelmünk ismeretében a mai világpolitikai helyzetre lehetne úgy is tekinteni, mint egy hatalmas lehetőségre, mert jó 200-300 évente egyszer adódik meg a történelemben és sosem lehet tudni, hogy melyik az utolsó esély. Ma nincs olyan nagyhatalom sem közel, sem távol a világban, mely gazdasági nyomásgyakorláson kívül mást is tehet az ellen, hogy a saját utunkat járjuk. Ma nem állomásoznak idegen hadseregek hazánkban és katonai konfliktusnak is igen minimális a lehetősége. Ha most nem, akkor mikor csináljuk úgy a dolgainkat, ahogy nekünk jó?

Ha Szondy György pár tucat emberével Drégely várában a biztos halál tudatában felvállalta a harcot a tízezres török hadsereggel szemben, akkor mi nekünk kell-e bármitől is tartanunk? Ha Dobó vagy Zrínyi nem mérlegelte a megalkuvást a sokszoros katonai túlerővel szemben, akkor nekünk miért kéne megalkudnunk egy impotens brüsszeli irodistahaddal szemben?

Persze ez is csak egy esély, amit most kőkeményen ki kellene használni. És nem elfelejteni, hogy egyáltalán az esély megteremtésében is volt legalább 8 évnyi nemzeti kormányzati munka. Mert ha itt 2010-ben és 2014-ban szocialisták vannak kormányon, akkor ma Magyarország a világ legnagyobb migránstábora lenne és egy IMF-hiteleken életben tartott nyomorország.

A sorsunk most egy kicsit a mi kezünkben is van, talán egy kicsit jobban is, mint máskor. A kormány tökéletesen jól látja, hogy a legfontosabb kérdés a népességpolitika, ha azt sikerül megoldani, akkor talán lesz még 1000 évünk. Ha sikerül újra benépesíteni magyarokkal a Kárpát-medencét, akkor minden országrabló diktátum, országhatár jelképessé válik és nemzetünkre újra dicső idők jönnek.

Most rajtunk áll, megkaptuk a lehetőséget.