Így organizált közösséget péntek kora estére a szegedi Klauzál térre, a Virág Cukrászda elé. Világos, hogy a népi kezdeményezésnek álcázott feltüzelés mögött a szegedi városháza áll, féltve díszes renoméjukat, amelyet az utóbbi tizenöt évben – Botka polgármestersége alatt – a Délmagyarország sajtókiadvány készségesen, olykor elvtelen módon felépített.

Az akció valamiféle engedetlenségi mozgalomba kíván torkollni. Láncreakciót kívánnak elindítani ugyanis, hogy a napilap-előfizetők sorozatban kezdjék el lemondani a megrendelt szolgáltatást. A „moszkvai tűzvész” taktikáját alkalmazva, Botka stratégiája az, hogy az üres postaládák legalább okozzanak bevételi hátrányt a Lapcomnak, az újság kiadójának. Az amortizálódni látszó marketingcsatornáikat azzal próbálják fenntartani, hogy minden önkormányzati reklámot, PR-riportot, amik eddig a város pénzén a Délmagyarországban jelentek meg, azokat átcsoportosítják a Szegedi Tükör (szeged.hu) propagandakiadványba. A teljes képhez legyen világos: a sajtószabadság jegyében a „Tükröt” is a Lapcom nyomtatta és a Polgármesteri Hivatal adta ki.

Arcpirító gondolat annak híresztelése a városvezető politikusok részéről, hogy megszűnt a sajtószabadság Szegeden! Manipulálják a szegedi közvéleményt, és sérelmeiket bosszúval kívánják gyógyítani. Ha a városvezetés fejével gondolkodunk, miszerint a megyei napilap régi tulajdonosi köre és előző vezetői által még biztosított volt a sajtószabadság Szegeden, és szerintük a Délmagyarország napilap eddig kiegyensúlyozottan végezte köztájékoztatási feladatait, akkor a következő kérdésekre nehezen találni válaszokat:

1. Hogyan lehet az, esetleg nem jönnek-e zavarba attól, hogy a városházi sajtófőnök férje volt hosszú éveken keresztül a napilap kiadvány szerkesztője, aki „élet-halál” ura volt a szerkesztőségben, az került az újságba, amit engedélyezett? Így biztosítva, hogy amit a vezetés elhatároz, az még melegében legyen szervírozva másnap reggelre a ropogós kiadványban.
2. Hogyan lehet az, hogy évek óta a Délmagyarország újságírói nem jelenhettek meg olyan rendezvényeken, sajtótájékoztatókon, amelyek által a szegedi városvezetés számára nem kívánt, kellemetlen híreket kellett volna megjelentetni az írott és az elektronikus termékben?
3. Hogyan lehet az, hogy információk szerint az utóbbi tizenöt évben több újságírónak a Lapcomos státusza mellett külön, állandó megbízási szerződése volt a Városházával, szép díjazásokkal? Feltehetőleg ezek a személyek teljesen kiegyensúlyozottan készítették tárcáikat. Teljesen kiegyensúlyozottan…
4. Hogyan lehet az, hogy a majdnem emberöltőnyi idő alatt, szinte megszűnt az újságban a „vélemény” rovat, amelyben egy időben megjelenhettek lakossági, és ellenzéki észrevételek, amelyek teret engedtek volna az egészséges politikai vitáknak?
5. Hogyan lehet az, hogy a szerkesztőség sorozatban helyhiányra hivatkozott, amikor olyan cikkeket, meghívókat, közleményeket, városi rendezvényekről szóló beszámolókat kellett volna megjelentetni, amelyek a polgármesternek nem tetsző információkat tartalmaznak?
6. Hogyan lehet az, hogy a „csörög” rovatban rendre nem jelentették meg azokat a betelefonáló lakossági észrevételeket, amelyek Botka László nem preferált?
7. Hogyan lehet az, hogy egyes közéleti cikkeket, tájékoztatásokat adott időben egyszerre az egész országos sajtó megjelentetett, ugyanakkor a helyi napilap arról hallgatott, és annak elektronikus kiadványa pedig csak sematikus, bulvár témákat szerepeltetett a főoldalán, a közvélemény erejét letörve? Gondolva arra, hogy amit a „Délmagyar” nem ír meg Szegeden, az nem is hír igazán.
8. Hogyan lehet az, nem érzékelhető talán furcsának, hogy a polgármesteri hivatal propagandakiadványát a Szegedi Tükör újságot előzőleg a napilap kiadója nyomtatta és terjesztette? Vajon miért nekik adtak arra is megbízást?
9. Hogyan lehet az, hogy információk szerint a szerkesztőségi értekezleteken egyszerűen irányították az újságírókat, hogy csak városházi ankétokra mehetnek, vagy csak baloldali politikai rendezvényekről és olyan akciókról adhatnak tudósítást, amelyek a polgármester érdekeltségi körébe tartoznak?

A szegedi polgármester és vert hada barikádharcosként kíván szerepelni tehát Szegeden, a sajtószabadságot féltve. Nem vitás, hogy a közhangulatot próbálják felhangolni. Lennének még kérdések a fentieket folytatva, és lesznek is, ha rövidesen előkerülnek azon szerződések az irattárakból, hogy a kiadóhoz milyen megbízások címén folytak még be adófizetői forintok Botka László hivatalától. Ami most megy, az ostorozás, tulajdonképpen Botka László kétségbeesett jajveszékelése, mert elvesztette utolsó hatalmi bástyáját. Elsüllyedt a szegedi diktatúra utolsó hajója!

Ezért nem a szegedi embereket kellene feltüzelni, Kedves Botka Úr! Szépen, csendben ki kell vonulni a közéletből! Tudjuk, hogy nehéz, mert a politika után nem marad más, mint a munka. Tudja az, amellyel az emberek keresik a kenyeret. De a munka nem szégyen. Öntől tudjuk, Öntől tanultuk, hogy a gazdagoknak fizetni kell, és a kis embereket meg fel kell emelni. Hát most eljött az idő. Nehéz valóban, sokan vagyunk így ezzel az országban. De a munka nem szégyen.