Volt idő, amikor azt gondoltuk mi, ártatlan, naiv választópolgárok, hogy az országokat a demokratikusan megválasztott politikusok irányítják. Legalább is egy Bismarck, egy de Gaulle, egy Churchill, egy Thatcher vagy egy Kohl esetében nem volt olyan érzésünk, hogy ezek az emberek másvalakik kesztyűbábjai lennének. Persze lehet, hogy azok voltak, de nagy formátumú karakterként legalább jól titkolták.

Aztán eljött a modern, XXI. századi „liberális” demokrácia kora. És azt láthatjuk, hogy egyre hülyébb emberek keverednek egyre magasabb pozíciókba. Olyanok, akikre nemhogy egy ország, de nyugodt szívvel egy roller vezetését se bíznánk. Azt hiszem, hogy az új évezredben ifj. George W. Bush nyitotta meg a feltűnően buta politikai csúcsvezetők sorát. Folytatás pedig lett dögivel. Az ifjabb Trudeau Kanadában, az érettségivel sem rendelkező Schulz az Európai Parlamentben, az isiászfüggő Junker az Európai Bizottságban, és bizony melegít a diploma nélkül jogi szakértői szerepben tetszelgő, Sargentini nevű nőimitátor is.

Szóval az utóbbi időben rendesen megszaporodtak a politikában az ilyen sehonnan szalajtott, nagyravágyó hülyék. Ez már eddig sem volt igazán megnyugtató, mert mint tudjuk, a recessziót, a válságokat, a háborúkat mindig is olyan nagyravágyó hülyék szokták kirobbantani, akik a sors gonosz tréfájaként hatalomhoz jutnak. Akik – hogy mást ne mondjak – a Brexit-tárgyalást nem az optimális megoldásra törekvő, felelős politikai vezetőként, hanem valami elhagyott és ezért bosszúra szomjazó, hisztis tiniként folytatják le.

De sajnos az utóbbi időben mintha magasabb fordulatszámra kapcsolt volna ez a fajta politikusi alkalmatlanság. Amilyen gyors ütemben pusztítják a képviseleti demokráciába vetett állampolgári hitet és bizalmat az ostoba, dróton rángatott politikusok, pont olyan ütemben csökken az élettartamuk is.

Itt van például ez a „nagyszerű„ ötlet, hogy az elhülyült nyugat-európai fehér embert úgy szorítsák ki a saját hazájából, hogy az életszínvonala miatt bűntudatot keltenek benne, majd a bűntudata feloldására szolidaritást követelnek tőle, hogy végül a szolidaritására hivatkozva tömegesen hozzanak be a kontinensre egy olyan, ellenséges kultúrájú népességet, amelyik aztán egy-két emberöltő alatt lerombolja az európai fehér, keresztény kultúrát.

A gond csak az, hogy ennek a méltán infernális ötletnek a kivitelezéséhez politikai döntések és intézkedések is kellenek, azokat meg politikusoknak kell meghozni és végrehajtani. Ma kb. úgy állunk, hogy a fehér bőrű európai ember kiirtását előkészítő lépések legelső nagy hulláma lezárult, és ezzel le is járt azoknak a politikus gazembereknek a szavatossága, akik átverték a rendszeren az Európa elpusztítását célzó első intézkedéseket. És bár a nyugat-európai ember tényleg belehülyült a jólétbe, de azért ő is kezdi kapiskálni, hogy a most épülő új, hű de nyitott társadalomban neki a kihalt (értsd: kiirtott) faj szerepét szánják. És lassan (nagyon-nagyon lassan) az európai fehér ember elkezdett olyan politikusokra szavazni, akik nem éppen elítélhető módon az elmebeteg és/vagy gazember liberális elit helyett a választóikat akarják képviselni, a választóik akaratát akarják érvényesíteni. Na ők a populisták.

Ezért aztán eljött az egyszer használatos politikusok kora. Akiket a média akár néhány hónap alatt fel tud építeni, akik meg tudnak nyerni 1, azaz egy darab választást, akik a hamis, be nem tartott ígéretekkel (tehát csalással) megszerzett hatalom birtokában újabb egy-két évig folytatni tudják a mai Európa elpusztítását célzó intézkedéssorozatot, és akiket aztán szívfájdalom nélkül meg lehet buktatni, hogy jöjjön a következő – hasonló – szem a láncban. Valójában már Hollande is ilyen volt – legalábbis ami a képességeit illeti. De Macron már egyenesen mutogatható példája ennek buta, kisstílű, nagyravágyó gazembernek. De ilyen volt az oldalszárnyas kaput feltaláló Faymann Ausztriában, és „szakértő” Renzi is Olaszországban (az úgynevezett „szakértői kormányokat„ mindig ilyenekből rakják össze). Sajnos ilyennek kezd tűnni Kurz Ausztriában, valamint Weber az Európai Néppárt élén. És a Merkelt váltó Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben is joggal érzünk bizalmatlanságot, mivel az Európát tönkrevágó Merkel ajánlásával lett CDU-elnök.

Nálunk Medgyessy Péter óta minden balliberális vezető ebből a „hülye, de nagyravágyó, lecserélhető” archetípusból került ki, Gyurcsányt, Bajnai Gordonkát és a legfrissebb Márki-Zay Pétert is beleértve. Mondjuk Gyurcsánnyal törököt fogtak, mert az egóját csúnyán alábecsülték. Õ sajnálatosan totál elhitte a róla írt reklámszövegeket, így a bukása után nem volt hajlandó engedelmesen hátralépni, inkább a mai napig sikeresen akadályoz meg minden Orbán elleni szervezkedést, ami nem őt akarja pajzsra emelni. De ha végignézünk a mai magyar ellenzéken, ott is csak ezeket a politikai értelemben véve rémesen tehetségtelen és alkalmatlan, de azért nagyravágyó, egyszer használatos szerencsétleneket látjuk a vihorászó Kunhalmi Ágikától, a diktafonnal rohangáló Hadházy Ákoson, a kukásmellényben pózoló Ujhelyin és Karácsonyon át, a teátrális tekintettel köteleket lobogtató Szél Bernadettig. Szoktam is mondogatni: a mai balliberális elit intellektuális állapota (konkrétabban: ötlettelensége és gondolattalansága) több évtizedes kitartó kontraszelekció eredménye. A selejt bosszúja.

Egy szó mint száz, nagyon úgy néz ki, hogy az az elmebajos erő, amelyik 2015-ben úgy 2 millió kiskorú szíriai atomtudóssal árasztotta el Európát, továbbra sem tett le Európa elpusztításáról, csak most több millió dél-szudáni kiskorú agykutatót akar rászabadítani a kontinensre. S ehhez neki a szándékait megvalósító marionettbábukra van szüksége. Akik először óriási sajtótámogatással csilivilire marketingelve elhitetik a választókkal, hogy na mostantól aztán minden másként lesz, majd pedig a hatalmat megszerezve a külső körülményekre hivatkozva pontosan ugyanott folytatják, ahol az ugyanebbe a politikába már belebukott előző politikus abbahagyta. Úgyhogy nagyon észnél kell lenni, és észre kell venni ezeket politikusnak látszó droidokat, nehogy mindig csak egy-egy tyúklépést haladva, egy-egy időközi választást megnyerve, egy-egy határozatot megszavazva végül lenyomják Európa torkán Európa felszámolását.