A balliberális oldal annyira mélyen van, hogy néhány jelentéktelen sajtóközleményen és sajtótájékoztatón kívül említésre érdemes performanszra sem képes, ám helyébe lépnek és politikai szereplőkké avanzsálódnak a kormányellenes sajtóorgánumok. A függetlenségükről és objektivitásukról híres (legalábbis magukat szeretik az igazság bajnokainak kikiáltani), részben külföldi finanszírozású hírportálok (HVG, Index, 444, Átlátszó és társaik) sivalkodhatnak egy kiadósat.

Vergődésük egyszerre unalmas és megmosolyogtató. Unalmas, mert százharminckettedjére adják elő ugyanazokat a sirámokat. A józan magyar választópolgár már fel sem kapja a fejét a csúsztatásokra és hazugságokra épülő publicisztikáikra. Megmosolyogtató, hiszen a Fidesz-KNDP egymaga több szavazó támogatását bírja, mint a magyar érdekek ellen politizáló, szétesett ellenzéki pártocskák összesen. Mondhatnánk: a kutya ugat, a karaván halad.

Erdogan érkezésre kapcsán több irányból támadták a „függetlenek” a kétharmados parlamenti felhatalmazással bíró kormányt. Az alapérv kezdő libsiktől így szól: "minek kell diktátorokhoz dörgölőzni, miért kell népnyúzókat tárt karokkal fogadni?" Ezek az emberek csak azt felejtik el, Erdogan demokratikus választásokon kért és kapott felhatalmazást a török emberektől, valamint olyan politikusokkal is találkozott az elmúlt időszakban, mint a magyarországi balliberálisok kedvencei, Angela Merkel és Emmanuel Macron. Amikor az européer Merkel találkozik egy erőskezű vezetővel, akkor "remek reálpolitikát" vizionál a Nagykörúton belüli álértelmiség – az Orbán-Erdogan-találkozó kapcsán viszont tűrhetetlen diplomáciai irányvonalról és legrosszabb vészkorszakról hablatyolnak.

Ezúttal azonban még egy érvnek látszó valamijük is akadt a kormánykritikusoknak: a Gül Baba türbéjének felújítása, valamint állami pénzből való fenntartása. Ezt is ismerjük már az elmúlt nyolc évből, annyira elvakítja őket az Orbán-gyűlölet, hogy semminek nem tudnak örülni. Õk azok, akik inkább szurkolnak a magyar válogatott ellen – csak azért, hogy a miniszterelnöknek legyen egy rossz estéje. Aztán ők azok, akik a magyar embereket megtámadó, azokról aljas hazugságokat terjesztő Sargentini-jelentést megszavazzák. Az „Orbán-fóbia” mellett van még egy oka ennek: egész egyszerűen nem bírják elviselni, ha épül valami. Õk 1990 előtt, 1994 és 1998, majd 2002 és 2010 között is kizárólag romboltak. Ezért eszi őket az irigység, amikor azt látják (bár elismerni soha nem fogják nyilvánosan), hogy a Fidesz-kormányok a nemzeti szuverenitás minél teljesebb visszanyerésén dolgoznak. Míg ők Brüsszel mellé álltak, addig az Orbán-kormány a magyar embereket pártolja, míg ők eladták, elkótyavetyélték az állami vagyont, addig a Fidesz visszaszerzi azt, míg ők nem mertek és nem is tudtak nemet mondani a multi- és transznacionális vállalatoknak, addig Orbán Viktor különadókat vetett ki azokra.

Mindezek mellett most egy közepesen tehetséges, a politikához egyáltalán nem értő hazai rapper, Fluor Tomi primitív rajza és véleménye mögé sorakoztak fel a kormányellenesek. Természetesen pesti romkocsmák mélyén két-három korsó sör után nagyon bátran és öblös hangon lehet szidni Putyint vagy Erdogant. Azonban a valóság ennél sokkal összetettebb, a magyar külpolitika pedig a nemzeti érdekek mentén alakítja az ország kapcsolatait. Fluor és tábora egyet tud: valamire nemet mondani, hőzöngeni és rombolni.

Kormányra azonban – mindannyiunk szerencséjére – sohasem fognak kerülni.