Ez az év sokakat próbára tett. Már nem szabad feltenni a kérdést: „Mi jöhet még?” A világunk összeomlóban, amiről azt gondoltuk sokan, összetartja majd, és előreviszi – a kereszténység –, ostromlottabb, mint valaha. 500 évvel ezelőtt a reformáció volt erre a válasz, és a kereszténység bebizonyította, hogy képes megújulni. Mert az emberek már akkor is élni akartak. Hittek, kellett nekik a közösség, ami Isten köré szerveződik, de ezt nem lehetett összeegyeztetni azokkal a bődületes bigott baromságokkal, melyek szerint egy Szűz Máriá-s képeslaptól valaki bűnbocsánatot nyer. Mi van, ha a megmaradás érdekében itt az idő egy újabb reformációra? De az igazi kérdés: mégis ki fogja ezt véghez vinni?

Elképedve nézem azokat az embereket, akik meggyőződéssel, rezdületlen arccal beszélnek Isten nevében. Istennek ez tetszik, ez meg az meg nem. Szereti, ha gyerekek születnek, elítéli az erőszakot. De ha erőszakból születik gyerek, azzal semmi baja, akit meg ez zavar, az bűnös lélek. Csak egy példa a sok közül. Úgy beszélnek Isten nevében az egyszerű halandó emberek, mintha az Örökkévaló csak egy haverjuk lenne, akitől épp most hallottak egy jó viccet sörözés közben, amit aztán tovább mesélnek. De nem nagyobb bűn ez, mint bármi, amit ezek az önjelölt prókátorok annak neveznek?

Könnyű úgy beszélni életről, hogy kívülről szemléljük azt. Könnyű megmondani a nőnek, hogyan, mikor, mennyit szüljön, ha még soha az életben nem fogtunk kezünkben gyereket. Egy nő azért csak tudja, mi a legjobb neki. Talán jobban, mint egy férfi vagy éppen egy olyan férfi, akinek nincs és nem is lesz családja. Az könnyen ítél, akinek igazából soha nem kellett részt venni az életben. Könnyű lehet ítélkezni a nők felett, akiknek természetes úton nem lehet gyerekük, az imák nem hoztak változást, és ezért a tudományhoz fordulnak. Mi is ezzel a probléma? Legyenek gyerekek, de ne így? Mert ez bűnös út? De amikor a tizenéves gyereket hazafele megerőszakolják, és terhes lesz, az az út nem bűnös? Ki fejti meg az ellentmondásokat?

Bődületes bigott baromságok. Ezek viszik félre azt a kultúrát, amely világokat épített fel. Talán itt az ideje a rugalmasságnak. Érdemes lenne lazítani a gyeplőn, elengedni az évszázados bigottságokat, hogy magát a kereszténységet megtarthassuk. Minden szekularizációs folyamat vékonyít az eredetiségen. De a kereszténység magja a hit, így talán hiába vékonyul, elfogyni nem fog.