Tisztelt Szerkesztőség!

Nemrég figyeltem fel az egyetemi metoo-akta sorozatra, úgy érzem, ideje nekem is megosztanom az élményeimet.

Az alapszakot Szegeden végeztem, J-karon, 2016-ban fejeztem be a tanulmányaim.

Nem szeretném olyan egyoldalúan felvázolni a helyzetet, mint ahogy a szóban forgó tanáraim tették anno, ezért szeretném leszögezni, hogy az ott oktatók nagy része minőségi munkát végez, és ha újrakezdeném, se választanék más egyetemet az alapszak elvégzéséhez. Annál is inkább, mert azon egyetemi tanárom, aki a politika témájában a leginkább szakavatott volt, teljesen semlegesen, pusztán szakmai megközelítéssel, intelligensen tudott nekünk ezekről a témákról (aktuálpolitikáról is) beszélni.

Volt azonban 2 oktató, akiknek a hozzáállását, szavait, mocskolódását soha nem fogom elfelejteni.

Ami elsősorban borzalmasan zavaró volt, hogy minden alkalommal, ha ilyen közbeszúrásra vagy egy nagy monológra került sor, az oktató mindig olyan stílusban mondta el, mintha teljesen egyértelmű volna, hogy a teremben vele mindenki egyetért. Hagyott szünetet, hogy nevessünk a poénos megjegyzéseken, „összekacsingatott" velünk, az egész olyan volt, mintha cinkosok lennénk, mert mind tudjuk az igazságot, mind tudjuk, hogy "a kormányunk úgy rossz, ahogy van", hát ugye ugye, együtt szenvedünk ennek súlya alatt..

Az egyik egy tanárnő volt, aki mindig világvége stílusban beszélt arról, hogy a kormány éppen mit csinál és hogyan, és hogy ennek következtében az országnak befellegzett. Amire emlékszem, hogy a kedvenc szavajárása, az volt, hogy „Önök, uraim, igyekezzenek minél előbb elhagyni az országot, mert ha itt így folytatódnak a dolgok, akkor lassan sor kerül a kötelező hadviselés bevezetésére, és akkor fiúk, Maguk lesznek a legnagyobb veszélyben...". Érthetetlen volt már akkor is, miért lenne ez reális veszély, de főképpen az, hogy mondhat egy oktató 20 éves fiataloknak olyat, hogy inkább húzzanak külföldre, minthogy megvédjék a hazájukat, ha úgy alakulna. A vizsgája minőségéről – mindeközben – inkább nem is szólnék.

A másik oktatónak egyszerűen nem telt el úgy órája, hogy legalább egy 20 perces (de inkább több) történetben ne hallgathattuk volna meg az aktuális "botrányokat" és ügyeket, ő folyton arról beszélt, hogy szerinte a kormányban mennyire inkompetens mindenki. Ami a legélesebben maradt meg vele kapcsolatban, hogy egy este már épp elhagytuk a barátnőmmel az egyetemet, hideg volt, esett az eső, és ez az oktató épp szembejött az utcán. És valamiért leállt velünk beszélgetni. Mi meg nem akartunk illetlenek lenni, így megálltunk hallgatni. Nagyjából 30 percig mondta töretlenül, hogy a kormány hogy és mint cselekszik "megint hihetetlenül korrupt módon", hogy ez már kész maffia stb stb. Tudtam, hogy a barátnőm is utálja ezeket hallgatni és nem ért vele egyet (és este 8-kor a legkevésbé sem kíváncsi rá), de csak 30 perc után jelentkezett az első alkalom, hogy végre szabaduljunk.

Olvastam más levelekben, hogy az ember megtanulja kezelni ezt. Nos igen, ez esetemben is fennállt, tüntetőleg soha nem nevettem ezeken az órákon, volt, hogy 30 perc után kisétáltam, mert semmi, az anyaghoz kapcsolódó nem hangzott el, de sokkal többet szerintem hallgatóként, ha úgy érzi, egyedül van a véleményével, senki sem tenne.

Köszönöm, ha megosztják az én gondolataimat is, az anonimitásom megőrzése mellett.