Nem volt ez mindig így. Honnan is kezdjem... 

Konzervatív vidéki családban nőttem fel és mindig is szerettem a történelmet, a földrajzot és a jó zenét, akár legyen az népzene vagy a rock. 

2010-ben nem is szavaztam, csak úgy nagyjából követtem az eseményeket a politikai porondon. Persze az ominózus Gyurcsány-beszéd nekem is az emlékezetembe vésődött, mint ahogyan sokaknak és hát jött az új kormány, gondoltam meglátjuk, mi lesz, meglátjuk, hogy mit tesznek le az asztalra.

Teltek-múltak az évek, nem követtem a politikai eseményeket, de valahogy a közbeszédben egyre hangosabban jelentkezett az a baloldali-liberális hang, hogy Orbán így, meg Orbán úgy, ennek rossz vége lesz, korrupció stb... Gondoltam, hogy ideje lenne egy kicsit jobban követni az eseményeket, mégis az ember nem hasból dönt egy elv és egy politikai formáció mellett.

És hát követtem az eseményeket. Minden hétnek megvolt a sztorija, ahogyan ma is ez a helyzet. Már akkor láttam, hogy milyen sokszínű a magyar sajtó. Vélemények, ellenvélemények, tudósítások, botrányok. Ezek után merészelje valaki azt mondani, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság. Hát van sajtószabadság, talán túl sok is egyes esetekben.

Szóval követtem az eseményeket és hát természetesen szóba sem jöhetett, hogy a bukott baloldallal szimpatizáljak, de azért a Jobbik számomra szimpatikus volt. Egy ideig. Szimpatikus volt a gárda csapatszelleme, az egyszerű hozzáállás a dolgokhoz, vagyis, hogy fogjuk meg és csináljuk meg. Kimondjuk, megoldjuk! Ugye emlékezetes ez a szólam?

Szóval itt volt ez a válaszút. Akkoriban, ha a Fideszre néztem, egy nyugodt, okos nemzeti erőt láttam bennük. Orbán Viktor személye, karizmája sokat jelenthet a Fidesznek. A Jobbikban az akarat előretörését láttam, habár sokszor idegesített a Jobbikban az, hogy ezer legyet akarnak egy csapásra leütni, nem két legyet, hanem sokat. Vagyis, hogy minden gondot egy csapásra meg lehet oldani, csak a Jobbikra kell szavazni. Hát itt valami bűzlött. Alighanem az öndicséret és az önfényezés. Sajnos mára elkutyult a Jobbik. De ez nem az én gondom.

Szóval 2014-ben elgondolkodtam azon, hogy el kellene menni szavazni. Elmentem. Gondolom sejthető, hogy kire szavaztam. 

Ment tovább az élet 2014 után a megszokott menetben, és akkor bumm! Elkezdtek jönni a migránsok. Elözönlötték a Keletit, átgyalogoltak a vetéseken, bementek az emberek udvaraiba, követelőztek. A kormány erre nemet mondott és felhúzták a kerítést. Embereket toboroztak és állítottak szolgálatba a határon. Na, ez már valami, büszkén kiállunk magunkért, ahogyan kell – gondoltam én. Természetesen meg kell még említenem a büszke ellenállást Brüsszellel szemben. Gondolom megtanultuk a történelemből, hogy sem Bécs, sem Moszkva nem szolgálta a magyarok érdekeit, akkor Brüsszel miért szolgálná?

Ez volt számomra a meggyőző, hogy biztos jó úton halad az ország. Egységben kiállunk a hazáért és jólétet hozunk létre, itt a két kezünkkel és megmaradunk e földön.

Most már biztos vagyok benne, hogy kire kell szavazni!