Ön rasszista? Nézze el nekem, hogy ilyen kérdéssel zaklatom, pusztán csak azért teszem, mert nagy valószínűséggel rosszul tudja a választ. Ön ugyanis rasszista. A tőlünk nyugatra dúló forradalom szemében mindenképp, hiszen fehér. Abban az esetben, ha Ön esetleg cigány, Ön akkor is rasszista, mivel nem fekete. Ha Ön egészen véletlenül fekete, akkor is csak egy kicsit árnyaltabb a kép, és a legjobb esetben Ön minimum egy „Oreo” – kívül fekete, de belül fehér. Hiszen Magyarországon él, ahol sikeresen beilleszkedett a fehér társadalomba, ez pedig bűn.

Már a forradalom elején, annak egyik írástudó támogatója kerek perec leírta: „Igen kedves, minden fehér ember rasszista”. És tényleg mindenkire gondolt, mint azt a kisbaba képe is illusztrálja a cikk elején: a fehér ember veleszületett bűne a rasszizmus. De a barna bőrszínű emberek is rasszisták ám! Maga a CNN tájékoztat arról, hogy bizony az indiai és ázsiai származású emberek is rasszisták, különösen akkor, ha sikeresek. Általában színes bőrűként sikeresnek lenni bűn, mivel azt csak úgy tudta az illető polgár elérni, hogy együttműködött a rasszista fehérekkel.

Akik egyébként majdnem teljesen menthetetlenek. Szinte esély sincs arra, hogy egy fehér emberből értékes antirasszista tüntető legyen. Illetve nem is antirasszista. „Anti-feketeellenes”, mert ugye, mint kiderült, itt igazából arról van szó, hogy mindenki álljon a feketék oldalára a fehérek ellen. Aki nem teszi, az „feketeellenes”. Akkor is, ha ő maga nem fehér. Épp ezért az olyan szlogenek, mint például „Minden élet számít!”, súlyos bigottságról árulkodnak. Többen el is veszítették a munkájukat azért, mert ezt az alapvetően keresztényi gondolatot merték hangoztatni. Apropó kereszténység, Jézus fehér férfiként történő ábrázolása természetesen rasszista dolog. A Black Lives Matter egyik vezetője fel is szólított az ilyen szobrok ledöntésére.

Ha esetleg mindez Önt összezavarja, és netán úgy dönt, hogy elkerülendő a rasszizmus vádját inkább csöndben meghúzza magát, nem tesz és nem mond semmit, akkor sajnos rossz hírem van: Ön nem csupán rasszista, de erőszakos rasszista, hiszen „A fehér hallgatás – erőszak”. Az egyetlen kiútnak az mutatkozik, ha ön „szövetségessé” válik. Ez lényegében annyit tesz, hogy csendben végighallgatja a fekete mozgalom vezetőit, majd pontosan végrehajtja az utasításokat. Nem kérdezősködik, nem próbál megérteni semmit, teszi, amit mondanak. És természetesen nagylelkűen támogatja a mozgalmat anyagilag is.

Talán úgy tűnik, mintha ironizálnék, de ez nem így van. A Black Lives Matter forradalmának pontosan ez a lényege. Ami azonnal feltűnik: ez a mozgalom bizony az, amivel mindenki mást vádol: mélységesen rasszista. Súlyos előítéleteket fogalmaz meg a fehérekkel szemben. Szándékosan kirekesztő és agresszív. De vajon miért van ez így?

Egy pillanatig se gondoljuk azt, hogy feketének lenni az USA-ban vagy Nyugat-Európában könnyű. Nem az. Soha nem is volt az, de azért azt fontos észrevenni, hogy egy fiatal fekete ma jobb eséllyel indul neki az önálló életnek, mint a történelem során bármelyik elődje. A feketékkel szembeni hátrányos megkülönböztetés az abszolút minimumon van. Az Egyesült Államok előző elnöke fekete volt, afrikaiak tömegei szeretnének az USA-ba és Nyugat-Európába bevándorolni. Temérdek sikeres fekete előadóművész, televíziós személyiség, sportoló és üzletember válhat a fiatalok példaképévé. Kemény munkával és tehetséggel minden ember, így minden fekete ember számára elérhető a társadalmi felemelkedés.

A forradalmárok nyílt rasszizmusa mögött nem elsősorban a történelmi fehér bűnök megtorlásának a szándéka áll, hanem valami egészen más. A Black Lives Matter egy posztmodern forradalom – tehát a célja a társadalom dekonstruálása. Nem véletlen, hogy a BLM manifesztója büszkén hívja csatába a mozgalom természetes szövetségesét, az „LMBTQ”-közösséget. „Teret adunk transznemű testvéreinknek, hogy részt vegyenek és vezessenek.” – írják. „Leromboljuk a Nyugat által előírt hagyományos családmodellt!” – vallják. Valószínűleg már az sem baj, ha az illető transznemű, esetleg fehér.

Ahogy a genderideológia igyekszik szétrombolni a hagyományos női és férfi szerepeket, valamint a férfi és a nő szeretetén alapuló családmodellt, úgy igyekszik a Black Lives Matter felszámolni azt a képet, ami bennünk a különböző etnikumok békés együttéléséről él. Újra akarják értelmezni a rasszizmus szó jelentését. Ez a kifejezés most már nem a faji alapú megkülönböztetést jelenti, pusztán a feketeellenességet. A fehérek elleni gyűlöletkeltés pedig maga az antirasszizmus. A békés tüntetés kifejezéssel az erőszakos randalírozást érdemes illetni, feltéve, hogy az BLM-es zászló alatt történik. A békés, gyertyafényes megemlékezés viszont azonnal fasiszta vonulássá válik amint kiderül, hogy többségében fehérek vettek részt rajta. A forradalom szótárában a rendőr egyenlő a bűnözővel, a bűnöző automatikusan ártatlan és az áldozat bőrszíne csak fekete lehet.

A genderideológia és a Black Lives Matter nyilvánvaló abszurditása és valóságtól való totális elrugaszkodása szándékos és veszélyes. Ugyanis, ha rá tudnak venni egész társadalmakat arra, hogy teljesen egészséges férfiakat nőként kezeljenek pusztán azért, mert azok ezt deklarálják magukról; ha a rend őrei megvetés tárgyává válnak míg köztörvényes bűnözőkből kreálnak szenteket, akkor azzal megrengetik a társadalmi együttélés alapjaiba vetett hitet. Veszélybe kerülnek a civilizáció olyan alappillérei, mint a család szentsége, a munka becsülete a törvényes rend megóvásának igénye. A múlt hőseinek állított szobrok ledöntésével a nemzetet identitásától, történelmi gyökereitől fosztják meg. A „bűnös” múlt felhánytorgatásával a hazaszeretet utolsó szikráit igyekeznek kioltani, megbélyegezni.

A forradalomban fontos szerepe van a hagyományos progresszív médiának és az olyan közösségi felületeknek, mint a Twitter és a Facebook. A fősodratú sajtó rezzenéstelen arccal szajkózza a Black Lives Matter (és persze a genderaktivisták) ideológiáját, a közösségi média pedig minden eszközzel igyekszik cenzúrázni azokat a hangokat, akik a józan ész nevében megkérdőjelezik a tömény abszurditást. Nyugaton egyszerű emberek milliói fásulnak bele a szakadatlan, túlzás nélkül trockista propagandaáradatba, olyannyira, hogy már azt is kezdik elhinni, hogy bennük van a baj.

Hogy mi mindennek a célja? Kétlem, hogy erre sokan tudnának válaszolni az őrjöngő tömegből. A velük tüntető szociológiahallgatók valószínűleg azt mondanák, hogy a korlátlan egyéni szabadság és/vagy egyenlőség. A médiamogulokat feltehetőleg csak az érdekli, hogy jól pörög a tartalom.

De ez egyébként mindegy. Nem a cél számít, hanem az eredmény. És az már látszik: ha sikeres lesz a forradalom, magát a civilizációt pusztítja el, és nem hagy maga után mást, mint káoszt, anarchiát és ezernyi miniatűr zsarnok kiskirályságát. Legyen bármi a szándék, a posztmodern forradalom az új középkort fogja elhozni.