"A közbeszéd margójára"
2017.07.12. 16:28
Én magam hasznosnak tartom a megítélés eszközét. Egykor túlélésünk, napjainkban pedig sikereink egyik kulcsfontosságú záloga, ha ügyesen használjuk. Az, hogy minél kevesebb információból és minél gyorsabban felmérjük másokról, hogy veszélyt, versenyt vagy épp támogatást várhatunk tőlük, segítségünkre lehet abban, hogy miként kezeljük, vagy épp elkerüljük őket és a jövőben zökkenőmentesebben lavírozzunk tovább az amúgy sem komplikációktól mentes életünkben.
Úgy gondolom, két okból tartjuk ördögtől valónak a megítélés eszközét: attól félünk, hogy minket tévesen ítélnek meg, illetve attól is tartunk, hogy valaki szembesít minket önnön képünk és értékrendünk ellentmondásaival, következetlenségével. A helytelen megítélés elkerülhetetlenül előforduló hiba. Azonban, ha egyszerűbb és elemibb motivációkat kutatunk az emberek viselkedésében a hibaarányunk jelentősen csökkenthető.
Adott nálunk egy „közbeszélő” csoport, melynek tagjai nem homogének, nem alkotnak egy közösséget, ezért nehézkesen tudnék megnevezést találni rájuk: konzervatívok, nem szavazók, katolikusok, nemzeti érzelműek, Fidesz-szavazók, klasszikus értékrendűek, nem keresztények stb. – főleg ezek permutációi adnak pontos képet ezekről az emberekről, mintsem egy-egy fogalom önmagában.
Valamint van egy másik „közbeszélő” csoport, amely szintén nem homogén és nem egy közösség. Vannak köztünk szavazók, nem szavazók, liberálisok, DK-sok, MSZP-sek, Együtt-szavazók stb., nem tudnám befejezni a felsorolást, mivel annyira sokféle ember alkotja. Talán indirekt módon, átfogóan tudom leírni őket: „nem jobboldali”, „nem konzervatív”, „Fidesz-ellenes” emberek összessége. Most nem fogom a politikai beállítottságukat vagy értékrendszerüket véleményezni, kizárólag egy közös nevezőjükről értekeznék: a közbeszédükről.
Csak dióhéjban, saját bevallásuk szerint többek között az elfogadás, befogadás, szolidaritás, egyenlő bánásmód és jogok fontos és alapvető értékek. Határozottan ellenzik az uszítást, a gyűlölködést és gyűlöletbeszédet.
Majd adódik az a helyzet, hogy ennek a toleranciáról és elfogadásról konstans prédikáló embertömegnek a jelentős része a másik csoportra, – annak alapvető megértése nélkül – sértő, rengeteg emberre téves, ennek ellenére kollektíven becsmérlő és gyűlölködő jelzők sokaságát zúdítja sokszor csupán merő élvezetből.
Közbeszédükben untig ismételt és jól bejáratott frázisaik alapján, és abból idézve mutatnám meg önnön képük ellentmondását:
fideszbirka, csutigeci, fideszcigány, putyinpincsi, csicskacigány gazdi, orbán tetvei, csüngőhasú, habonytakony, orbántampon, putyincsicska, putyinszopó”
Nehezen találom benne a toleranciát és elfogadást, viszont gyűlölködést annál inkább.
Ezekkel és hasonló jelzőkkel illetnek egy vélt Fidesz-szavazó, politikai életben aktív szerepet nem játszó tömeget. Lényegileg azért, mert a Fideszt és kimondottan Orbán Viktort nem szívelik. Így bárki, aki az ő bármely politikai állításukkal egyetért az egyértelmű, hogy ostoba, az agya bizonyosan ki van mosva, így máris legitim a birka-jelző, ami ezek szerint nincs is már ellentmondásban az elfogadó és toleráns értékeikkel.
Nem ez az egyetlen következetlenség rejtőzik a szemünk előtt. Az arroganciával tarkított letaglózó toleránsságnak köszönhetően figyelmen kívül hagyták azt az aprócska dolgot, hogy nem mindenki Fidesz párti, aki egyetért valamely intézkedésükkel. Ha már itt tartunk, ezt kiegészíteném még néhány fikciónak hangzó ténnyel: nem vagyunk mind antiszemiták, nem szeretjük mindannyian Orbán Viktort, nem szavaztunk mindannyian a Fideszre reflexből, nem mindannyian utáljuk Sorost, nem vagyunk mind keresztények, és nem mind tagadjuk a globális felmelegedést.
Nem csak az a probléma, hogy a mások általi megítélésünk sokszor téves, mert hibás axiómákkal dolgoznak ráadásul személyek helyett egy embercsoportra alkalmazzák. Hanem, hogy az általuk alkotott megítélést nem arra használják, hogy boldogulásukat könnyítsék, hogy az embertársaikkal való együttélést ezek alapján csiszolják, hanem céltalan gyűlölködésre fordítják. Vagy talán éppen ez a mintázata annak, amikor az emberek összekeverik a „megítélést” az „elítéléssel.” Ezzel nem csak magukat, de sajnos az általuk vallott értékeket is súlyosan lejáratják.
Egyenesen megfogalmazva az a sok konzervatív, keresztény, jobboldali, nemzeti érzelmű ember, aki nem él orbáni személyi kultusz bűvkörében és a Fideszre nem hívő módjára szavaz, nem sértésnek veszi ha „fideszbirkázzák”, hanem ezzel még messzebb sodorják attól, hogy ilyen butuska és kellemetlen emberekkel bármilyen közösséget vállaljon. Továbbá azt is sikerült elérni, hogy rengeteg közember a politikai véleménynyilvánítás színterein elcsendesedjen, kevésbé olvasson híreket és tekintetét mindinkább elfordítsa a „nem-jobboldali” közbeszédtől. Könnyűszerrel belátható volna, hogy ez kontraproduktív tevékenység. Ha a napi élvezetes becsmérlésen és a jelen cikk okozta kognitív disszonancián túl tudnának nézni, még a végén meglátnának minket, és esetleg észrevennék magukat is.
Az írásom csupán másodlagos célja volt a véleményem kifejtése. Elsődleges célom az, hogy kedves közbeszédben résztvevő társaimat elgondolkodtassam néhány kérdésen:
- Minek nevezzük azt, amikor a konzervatív beállítottságú emberek nem mernek politikai véleményt megfogalmazni, mert tartanak a megbélyegzéstől?
- Akik a kisebbség védelmében szólalnak fel és folyvást a kivételekre irányítják a figyelmüket, miért csak általánosítás szintjén tudnak gondolkodni a konzervatív-jobboldalt illetően?
- Ki szerint produktív ez a lealacsonyító közbeszéd? Vagy mi a célja?
- Akiknek jólesik ilyen minősíthetetlen eszközökkel bántani másokat van fogalmuk róla, hogyan néznek ki mások szemében? Vagy van-e elképzelésük arról mit okoznak ezzel a bal-közép politikának?
- Ki az, aki olyan emberek közé szeretné sorolni magát, akik napi szóhasználatának szerves része a „putyinszopó” és „habonytakony”? Mely felelősségteljes ember adna az ilyen véleményére?
Ki feltételezi, hogy iskolázottabb és intelligensebb vagy akár értelmiségi az, aki rendszeresen ilyen kifejezésekkel él, ráadásul ezt élvezetből teszi?