Évek óta zúdul a közösségi médiából azon általánosnak beállított vélemények tömkelege, amelyek szerint a gyermek egy átok. Ennél jobb szót nem találok, ami összegzi a véleménycunamit, amelyek jópofának szánt mémek, karikatúrák és történetek formájában jelennek meg.

A szerzők és megosztók azzal indokolják állításaikat, hogy belefáradtak már abba, hogy lépten-nyomon nyaggatják őket azzal, hogy miért nem szeretnének gyereket. Ez az ő saját, személyes döntésük, és nem kellene kötelezőnek lennie a gyermekvállalásnak. Ezzel az érveléssel az az egyetlen gond, hogy ez amúgy is így van, nincs miért harcolniuk, vagdalkozniuk, mert valóban önkéntességen alapuló döntésről van szó és az égvilágon senki nem kényszeríti őkelméjüket semmire. Ennek ellenére határtalan mocskolódást produkálnak a gyermekekkel szemben.

A legdurvább az, amikor kijelentik, hogy bizony ők gyűlölik a gyermekeket (pl. ITT vagy ITT). Ennél a kijelentésnél egyedül a felháborodás hiánya az, ami még sértőbb. Ha bármilyen egyéb társadalmi csoportot említenénk hasonló szövegkörnyezetben, akkor azonnal ki lennénk közösítve bármilyen kulturált közegből (jelzem nagyon helyesen), mindenféle megbélyegzéssel tarkítva (rasszista, fasiszta, antiszemita, ilyen-olyanfób). Ezzel szemben gyermekeket gyűlölni elfogadott.

Egy másik széles körben hangoztatott érv, hogy összehasonlítják a gyermekeket a háziállatokkal az előbbiek kárára. Egy kategóriába sorolnak emberi lényeket oktalan állatokkal, majd meghozzák az ítéletet: kutya, macska az embergyerek előtt. A következő állítás az, hogy mennyivel jobb gyermektelennek lenni, mert a gyerek egy vagyonba kerül. A rengeteg megmaradt pénzt így saját magukra költhetik, igényeik, vágyaik kielégítésére. Némely esetben még számszerűsítenek is egy összeget. Ezzel az állásponttal nem is akarok vitatkozni, mert nemhogy a világnézeteink ütköznek, hanem a világok, amelyekben élünk még csak nem is érintőlegesek egymással. Aki pénzben mér egy embert, annak nem is való gyermek. Isten óvjon az ilyenek döntéshelyzetbe kerülésétől.

Egy szerintük szintén meggyőző érv az az, hogy a szülők már nem járnak el olyan gyakran bulizni, szórakozni, az utazás nehézkesebb és a szabadidejüket is a gyermek iránti felelősségvállalással kell tölteniük. Ezt nem cáfolom, csak azt nem veszik figyelembe, hogy a szülők számára nem ezek a dolgok fontosak. Az értékrend átrendeződik, a fontossági sorrend első, sőt második, harmadik, negyedik és ötödik helyére is a gyermek kerül. Nem kényszerből, hanem természetesen. Frusztráltak a boldog szülőktől, akik nem átallanak elégedettségüknek hangot adni. Zavarja őket az az állítás, hogy nem tapasztalnak meg valami csodálatosat, amit nem lehet más módon, csak vállalva a kicsiny élet iránti felelősséget. Ebben az esetben az érvük az, hogy a szülők nem láthatják át a helyzetüket, nem ismervén milyen az élet gyermek nélkül. Itt szeretném megsúgni nekik, hogy egy szülőnek sem volt gyereke, amíg nem volt gyereke.

Gyakori még a kismamákat és anyukákat bemutató képregényszerű összeállítás, ami a várandósság és babaápolás borzalmait méltatja. Egy anya sem fogja azt állítani, hogy könnyű lenne a feladata, de minden szellemileg ép anya állítani fogja, hogy csodálatos és megér minden erőfeszítést! A gyermeket valóban ápolni, táplálni, nevelni, sőt szórakoztatni kell, és ez mind-mind erőfeszítésbe kerül mind anyagilag, szellemileg és, igen, fizikailag, ahogy ezt – bár eltúlozva – állítják a másik oldalról. A mérleg másik felét viszont nem mutatják, a sok örömöt, szeretetet, csodát, amit ő ad vissza.

Az említett tartalmakra adott számos tiltakozó hozzászólást leszavazzák, gyűlölködőnek és erőszakosnak állítják be, miközben jóérzésű emberek, legtöbb esetben szülők, próbálják meg elhárítani a kicsiket ért rágalmakat. Zajos, büdös, idegesítő parazitáknak állítják be az utódainkat, akik kiszipolyozzák az energiáinkat, idegrendszerünket és legfőképp a pénztárcánkat. Úgy beszélnek róluk, mintha egy másik fajhoz tartoznának és élősködnének rajtunk.

A gyermektelen (childless) kifejezést gyermektől szabadra, gyermekmentesre (child-free) cserélnék, a rákmentes (cancer-free) analógiájára.

Bár fölösleges a bemutatottakat sulykolókkal vitatkozni, azt az érvet mégis megkísérlem, hogy ők maguk sem felnőttnek születtek. Mit gondolnának arról, ha az édesanyjuk inkább lecserélte volna őket egy bolyhos kiscicára, felhánytorgatta volna nekik, mennyi pénzbe került a nevelésük, inkább bulizott és utazott volna (ami saját maguk szerint a jó választás) ahelyett, hogy velük törődött volna?

A gyermekvállalást nem lehet és nem is szabad erőltetni, de a gyermekeket meg kell védenünk, ki kell állnunk mellettük és a démonizálásuk ellen!

Szerintük a gyermek átok, szerintünk áldás.

Ők hangosan gyűlölködnek, mi szeressünk hangosabban!