A nyár folyamán nagy port kavart a hír, hogy a magyar kormány nem támogatja tovább a genderképzést a hazai egyetemeken. Az ellenzék padsoraiból sokan ki is keltek magukból a kezdeményezés hallatán, és olyan filozófiai kérdésekbe bonyolódtak, mint a gendertanulmányok pontos meghatározása. Az MSZP önjelölt genderológusa, Kunhalmi „két cicim van” Ágnes magyarázata volt az eddigi legkiemelkedőbb teljesítmény, eszerint a társadalmi nemek „tudománya” fontos szerepet játszik a férfi és a női bérkülönbségek problémájának bemutatásában. Csakhogy a szaknak nem ez a fő profilja, kedves Ágnes!

A genderológus közösség ma már annyi mindent felkarol, hogy a társadalmi nemek tanulmányának megértéséhez egyszerűbb azt vázolni, mivel nem foglalkozik. Ahogy sok Erasmuson vagy külföldi képzésen részt vevő diák, én is egy nyugat-európai egyetem berkein belül ismerkedhettem meg ezzel a tudománynak hívott, de sokkal inkább egy komplexusokkal megbirkózni nem tudó szekta tagjaival. Ekkor döbbentem rá először, hogy a gender studies az összes olyan érték ellen küzd, amiben én konzervatív fiatalként hiszek.

A „túlfejlett” Nyugat-Európában már nemcsak külön gender szak van, hanem igyekeznek minden tudományágba beleépíteni azt a biológiától a közgazdaságtanig. Ezért is lehetett, hogy a diplomáciával foglalkozó tantárgy bevezető előadása során a professzor asszony (tudom, már az asszony megnevezés is sértő, szégyellem is magam) kerek perec kijelenthette, hogy ő minden témán belül külön kíván foglalkozni a gender kérdéskörével. Ekkor a visegrádi országokból érkezett tanulók egyszerre szisszentek fel: jaj ne, már megint ez az értelmetlen baromság!

Így lehet, hogy az északír konfliktus szemináriumi vitája során előtérbe kerülhetett a gender. A professzor asszony tudta jól, hogy az én nézeteim Európa azon részén épp kihalófélben vannak, így engem kért fel, hogy egy előzetesen elolvasott tanulmány anyagát ismertessem a vitához. Ekkor szabadult ki a gender áporodott szelleme a marxista palackból.

Jeleztem, hogy a tanulmány harmadik soráig jutottam, mivel a „független-objektív” gendertudomány doktora azt a féleszű megállapítást tette, hogy az írhez hasonló konfliktushelyzetek kezelésénél a nemzeti identitás háttérbe szorítja az ennél sokkal fontosabb kérdéseket, mint például a társadalmi nemek közötti egyenlőséget. Hangot adtam annak, hogy ez a megközelítés korántsem helyes, hisz ez egy olyan abszurd hierarchiát sugall, ahol a társadalmi nemek fontosabbak, mint a nemzet. Ekkor a professzor asszony hirtelen megállított, majd a következő értetlenkedő kérdést tette fel: „Ön mégis milyen kivetnivalót talál ezzel a sorrenddel?”

„Csupán annyi a problémám, hogy a társadalmi nemek témaköre nem lehet fontosabb a nemzeti identitásnál, hiszen a nemzet az első, a család második, és csak ezek után beszélhetünk nőkről és férfiakról”. Válaszom nyíltsága és az elvárt politikai korrektség semmibevétele nemhogy a körülöttem ülő nyugat-európai társaimat, de még a teremben ülő szlovák és lengyel diákokat is meglepte. A tanár feje céklavörössé vált, és több, nyíltan kommunista és feminista diáktársam szájából egyszerre indult meg a liberális okádék. Így lettem szempillantás alatt „kirekesztő”, „hímsoviniszta”, „a patriarchátus támogatója”, „nacionalista” és persze „fasiszta.” Az indulatokat a professzor asszony próbálta ellensúlyozni, míg a lengyel, szlovák és cseh társaim felszabadultsága kiült az arcukra, utólag sokan megköszönték, hogy a véleménydiktatúra ellen helyettük is felemeltem a hangomat.

Így tapasztaltam meg, mit nem jelent a gender. Nem jelent nemzetet, mert ádáz harcot vív a nemzetekben gondolkodókkal. Nem jelent családot, mert támadja ezt az alapvető, természetes életközösséget. Nem jelent férfit és nőt, mert nem fogad el alapvető biológia tényeket. A gendertanulmányok az ifjú komcsik, illetve a sokszínűség fellegén, unikornisokon önfeledten lovagló liberálisok úri huncutsága. Pont emiatt nem lehet soha tudomány, mert a liberális gittegyletek érdemi tudományos munka helyett arra használják fel, hogy ellehetetlenítsenek, megbélyegezzenek másokat. A gendertanulmányok tehát nem társadalomtudomány, pont ezért nem érdemel egy forintot sem az állami támogatásból.