Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Belgium, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Svájc, Ausztria és még sorolhatnám. Tipikusan olyan nyugati országok, amelyekre a baloldali-liberális sajtó és azon keresztül a közember előszeretettel hivatkozik mint a jó közbiztonság, a gazdag jólét, a még szabadabb szabadság és a legfenségesebb kultúra aranykapuira, valamint a szuperértelmes ember prototípusaira. Na és a keleti országok? Azokon a helyeken csak por és hamu, elpusztult világ, silány gazdaság, buta emberek lehetnek, fűszerezve megromlott társadalommal, kultúrával és még romlottabb közbiztonsággal – szerintük. Aztán a sztereotípia a szemünk előtt válik igazi hazugsággá, amelynek képviselői igyekeznek átlátszó fátyollal eltakarni, hátha nem veszi majd észre senki az atlanti világ futurisztikus őszödi beszédét. De vajon hol kezdődhetett a nyugati világ elhazudozása, a világtörténelem hamisítása?

Az Egyesült Államok keletkezésének, létrehozásának körülményeit a legtöbb liberális kormány oktatáspolitikája nem szívesen hozza szóba. Hogy miért? Mert a 16. század végén, száz évvel Észak-Amerika felfedezése után kezdődött el a több száz indián törzs, azaz a kontinens őslakosainak kiirtása. Ezután az angol telepesek által behurcolt járványok végeztek az indián törzsek jelentős részével. Ezt követte több, szándékos, az őslakosokat sújtó tömegpusztítás. Pár példát említve: 1782-ben az Ohio állambeli Gnadenhuttenben – ahol 96 indián, köztük 39 gyermek lelte halálát –, vagy Andrew Jackson vezetésével 1814-ben, a győztes angolok elleni háború után 186 indiánt mészároltak le. Az amerikai vezetés gátlástalanságát jól jelzi, hogy 1829 és 1837 között Jacksont választották meg elnöknek, ráadásul az amerikai húszdolláros bankjegy hátoldala 1928 óta a mai napig az ő arcképét ábrázolja.

Az ő elnöksége egyértelműen az őslakosok ellehetetlenítésére és a városok telepesekkel való megtöltésére irányult. Meg volt győződve arról, hogy az indiánok az akadályai az amerikai városiasodásnak és azok virágzásának. Éppen ezért mintegy hatvanezer őslakost telepítettek át a Mississippi nyugati oldalára. A „Könnyek útján” elhíresült szakaszon több ezer indián vesztette életét az időjárás, a betegség és az éhezés következtében.

Az amerikai fegyveresek többször támadtak békés indiánokra, ezen incidensek közül a legsúlyosabb az 1864-es Sand Creek-i mészárlás volt, ahol egyes adatok szerint 163 őslakost gyilkoltak meg. Négy évvel később a telepesek száz indián harcos életét oltották ki, majd 1890-ben súlyosabb, egyes becslések szerint százötven és háromszáz közé tehető indián áldozatot eredményező incidens zajlott le. Benjamin Harrison elnök húsz katonát posztumusz Becsület érdemrenddel, a legmagasabb katonai kitüntetéssel ruházott fel, amelyet a mai napig nem vont vissza a mindenkori amerikai kormány. A közel háromszáz évig tartó észak-amerikai indiánüldözés nem kevesebb, mint 20-30 millió őslakos életét követelte.

Az amerikaiak a történelmükkel kapcsolatos hozzáállását továbbá jól jelzi, hogy a „Happy Thanksgiving Day”-jel, vagyis a Hálaadással az indiánok mészárlásai felé nem együttérző megemlékezést, hanem ünnepet tartanak. Nem véletlenül írta Molnár Tamás filozófus Az atlanti kultúra kibontakozása című könyvében, hogy az amerikai társadalom nem képes szembenézni saját történelmével.