A Látószög blogon közzétett írásának már az elején leszögezi: ilyen gyáva, semmitmondó, semmire rá nem kérdező, a nyilatkozó szavait készpénznek vevő, összekacsintós valamit is ritkán olvas az ember.

címet viselő munkája nem nélkülözi a maró iróniát. A szerzők leszögezik, Lendvai „Nem volt cenzor, ahogyan szent sem.”

Mi van? – szisszen föl Schmidt Mária. Sorolja a kérdéseit. Miért nem volt cenzor? Mert csak a tartalmat felügyelte? Ja, hogy nem volt szent. Felmerült valakiben ez, mint elvárás? Esetleg a kérdezőkben? Más politikai szereplőket is így mérnek? Aztán meg is válaszolja:

Kiemeli, Lendvai Ildikó a meggyőződés nélküli karrieristák megtestesítője. A késő Kádár-kor magát szakértőnek, értelmiséginek látó aparátcsikja, aki karrierépítése érdekében vállalt szerepet a pártállam vezetésében. Élvezte az összes ezzel járó privilégiumot. Rögtön az interjú elején leszögezi, hogy ő nem volt ugyan kommunista, de azért nem is határolódik el tőle. Lendvai, aki filozófiát tanult és magát értelmiséginek tartja, érdekes fejtegetésbe kezd a kommunista ideológiáról. Rámutat: a kommunista ideológia nem tévesztette meg, a rendszerrel nem azonosult, csak azért lépett be a pártba, hogy karriert csináljon.

Kapnak még levegőt?

Lendvai egyébiránt a KISZ-nél 1981-ig dolgozott, majd átlibbent a pártközpontba. Ahol nem volt cenzor, már hogy is lett volna. Csak éppen érvényesítette a „tartalmi kontrollt”, azt, amit az öncenzúra tökéletlensége és „a gondos káderpolitika alapján kiválasztott intézményvezetők” tevékenysége nem fedett le. „A kiadó- és színházigazgatók, a filmstúdió-vezetők tudták, mi az, amivel nem érdemes próbálkozni, és mi az, amivel még lehet. Aki meg akarta jelentetni egy könyvét, azaz nem hős, hanem publikáló író akart lenni, ritkán feszegette, inkább ügyesen megkerülte a tabukat.” Lendvai végső érve pedig igazán gyönyörű: „már csak azért sem lehettem »cenzor«, mert nem volt ilyen munkakör.”

Schmidt Mária karcosan hozzáteszi:

A pártközpontban ugyanis csak az irányelvekről volt szó, folytatja Lendvai, kivéve a sajtó irányítását, ami „tagadhatatlanul innen folyt, az úgynevezett agitprop osztály hírhedt főszerkesztői értekezletein.”

Schmidt Mária a következőképpen foglalja össze az elhangzottakat. Lendvai Ildikó munkája abból állt, hogy tartalmi, vagyis ideológiai szempontból ellenőrizze és kiszűrje a párt irányvonalának nem megfelelő alkotásokat. Ezt csinálta, amikor a pártközpont munkatársa volt és ezt csinálta a Gondolat Kiadó igazgatójaként is.

A karriervágyból kommunista eszmét választó Lendvai az elmúlt évtizedek meghatározó szocialista politikusává vált. Frakcióvezető, majd pártelnök lett.

2006-ban rendőrattakot vezényeltek a tüntetők ellen, amiért ő is kitüntetett felelősséggel tartozik, ahogy azért az elhibázott neoliberális gazdaságpolitikáért is, amihez a szocialisták még Marxnál is jobban ragaszkodtak, és ami milliókat zárt a devizahitelek csapdájába. Társtettes a 2004. december 5-i szégyenteljes magyarellenes kampányban, amivel az MSZP végleg kiiratkozott a nemzeti ügyek képviseletéből.