Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése. A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, és három különböző jelentése is van.

Az első jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. Mint ahogy az evangélium írja, a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött Jézusnak kifejezzék hódolatukat. Betlehemben végül meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint, amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust.

Vízkereszt második evangéliumi története szerint Jézust a Jordán folyóban megkeresztelte Keresztelő Szent János, és ekkor a Szentlélek galamb képében alászállt rá. Jézus ettől kezdve tanított.

Az ünnep harmadik evangéliumi története Jézus első csodatétele. Jézus a kánai menyegzőn édesanyja kérésére borrá változtatta a vizet, és ezzel kinyilvánította isteni erejét.

A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.