A Máté evangéliumából ismert bibliai történet szereplőit a VIII. század óta említik nevükön, mint Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt, akik idővel az úton járók, vándorok, zarándokok és a vendégfogadósok védőszentjei lettek. Az ünnepükön előadott csillagjátékot már a XI. században a győri székesegyházban is bemutatták latinul, később azonban nemcsak a templomokból szorult ki, de az egyházi liturgiából is kikerült.

A háromkirályjárást, mint magyar nyelvű népszokást először a XVI. században említik meg, és ekkor jegyezték fel a Háromkirályok napját… kezdetű csillagéneket is. A dramatikus játék szereplői fejükön díszes papírfejdíszt, vállukon királyi palástot jelképező lepedőt vagy alsószoknyát, oldalukon kardot viseltek. Házról-házra jártak, belépéskor engedélyt kértek az előadásra, majd bemutatkoztak. Ezután következett Heródes viadala az egyik királlyal, majd a csillag rugós szerkezettel való kiugratása. Az előadást a vendéglátók adományokkal köszönték meg.

Vízkeresztkor a katolikus falvakban általánosan elterjedt szokás volt egykor a víz- és házszentelés. Nyitrában koledának hívták, amikor az újévtől háromkirályok napjáig tartó időszakban házról házra járt a pap és a kántor köszönteni. Ahová betértek, közösen énekeltek, majd a lelkipásztor megszentelte és tömjénnel megfüstölte a házat. A kántor ezt követően a bejárati ajtóra írta a három király nevének kezdőbetűit és az évszámot, amelynek bajelhárító erőt tulajdonítottak. A január 6-án megszentelt víz különleges szerepet töltött be az egész évben. Megszentelték vele a gyerekágyas asszony fekhelyét, tettek az újszülött fürdővizébe és meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat is.