Vitézeket avattak a Belvárosi Ferences Templomban
2018.09.29. 22:10
A Vitézi Rend alapításának története az első világháború utáni időkre nyúlik vissza. Horthy Miklós Magyarország kormányzója és az akkori kormány, gróf Teleki Pál vezetésével, a vitézi telkek adományozásáról szóló jogszabály végrehajtásával, az ugyanebben a rendeletben életre hívott Vitézi Széket bízta meg, hatósági jogkörrel ruházva fel azt. A vitézi telek adományozásáról szóló miniszterelnöki rendelet 1920. augusztus 11-én jelent meg a Budapesti Közlöny 198-as számában. Ezt követően kezdte meg a Vitézi Szék hivatalos működését.
A vitézavatás a legnagyobb ünnepség a rend életében, minden évben több mint ezer ember tölti meg a belvárosi ferences templomot.
Vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitány ünnepi beszédében kijelentette: "középkori lovagok, vitézlő katonák méltó utódai voltak és ma is azok a vitézek, akik a Vitézi Rend tagjai. A vitézek, ahogyan régen úgy ma is eleget tesznek esküjüknek és nem szűnnek meg szolgálni a magyar nemzetet. Amikor nemzetről beszélek, nem csak csonka határainkon belüli országra gondolok, hanem az elrabolt magyar részekre is ahol magyar testvéreink millió élnek, ma is bízva a magyar feltámadásban. Katonai rend vagyunk. Számunkra az alapító főkapitányunk parancsa, végakarata szent. Ennek értelmében a Vitézi Rend erős bástyája kíván lenni a magyar nemzetnek. Békeidőben az elesettek, a gyengék gyámolítói vagyunk. De ha szükség úgy hozza – elődeinkhez méltóan védelmezzük hazánkat."
Mi hiszünk Istenben, hiszünk a család szentségében és szeretjük a hazánkat. Ez a megmaradás útja. Minden más a pusztulásba visz. A Vitézi Rend tagjai arra törekedjenek, hogy jó magyarok, majd bátor magyar vitézek legyenek!"
– mondta a főkapitány.