Hat hónappal a csalódást keltő évadzárás után ott vettük fel a vonalat, ahol abbahagytuk: Rick és csapata a porban térdelve várja kit választ Negan az áldozati bárány szerepére. Bár Abraham halála biztos sokakat megérintett, én azon háborogtam, hogy ismét gyáva megoldást választottak az írók. Amikor aztán Glenn fején is csattant a baseball ütő, kicsit elégedettebben dőltem hátra.  (Itt jelezném azoknak a rajongóknak, különösen akik egy fontos karakter kinyírását hiányolták, hogy ne sírjanak, amikor végre történik valami érdemleges.) A Rick végleges megtörését jelentő résznél (Carl) pedig ismét megállapítottam, hogy hiába fogadtam meg már sokszor, hogy véglegesen leszámolok a TWD-vel, egy megfelelő ponton bedobnak egy olyan kártyát az írók, amik miatt tovább maradok.

Az már nyilván ízlés kérdése, hogy kinél lőttek túl a célon a készítők a 46 percnyi testi-lelki kegyetlenkedéssel. Én speciel pontosan ezt várom ettől a sorozattól. Ne finomkodjon, ne szégyellősködjön és ne mentsen meg karaktereket csak azért, mert közben közönségkedvencekké váltak. És persze mindezeken felül, hogy rámutasson a fő üzenetre: az EMBEREK, akiktől elsősorban félnünk kell. (Gyakorlatilag apró zavaró tényezőkké váltak a zombik Negan és Rick "kiruccanása" közben.)

Negan bemutatkozása (valóban fontos az első benyomás) mindezt gyönyörűen hozta. Ezt a hatást csak tovább erősítette a fantasztikus színészi játék (Emmyt Andrew Lincolnak és Jeffrey Dean Morgan-nek, de izibe!), a gyönyörű operatőri és rendezői munka. Fájdalmas rész volt, de nagyon kellett már ez ahhoz, hogy tiszta lappal indulhassunk. Erre most minden esély megvan: új helyszínek, új szereplők, és egy olyan tökéletes főgonosz, aki mellett a Kormányzó labdába sem rúghat. (És még szexi is, de nagyon!)

Meglátjuk élni tudnak-e vele.

Ez lesz a folytatásban: