Ha már kis falu, legyen a legkisebb – ezen az alapon úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk Tornakápolnára, hogy ott kérdezzük meg a helyi lelkészt az adventről, a karácsonyról és az ünnepi készülődésről.

Mező Arnoldot, az aggteleki gyülekezet lelkészét kerestük meg, hozzá tartozik a tornakápolnai (a jósvafői, valamint a szinpetri) gyülekezet is. Az ország ezen részén egyébként ez gyakori, felekezettől és tájegységtől függően előfordul olyan is, hogy akár hét-nyolc gyülekezet tartozik egy lelkészhez, de a három-négy teljesen megszokottnak számít, hiszen csak így lehet fenntartani az egyházközösségek működését.

Évente talán egy-két keresztelő van összesen a négy településen, temetés meg olyan 15-20 körül. Ha csak a statisztikákat nézzük, akkor nagyon nagy bajban lennénk, de nem kifejezetten a statisztikák azok, ami miatt megmaradunk, hanem az Isten kegyelmében bízunk. Erre Tornakápolna kitűnő példa" — kezdte Mező Arnold munkája bemutatását.

Tizenegy éve vagyok lelkész Tornakápolnán, a falu már akkor is szórványhelyzetben volt. Jelen pillanatban életvitelszerűen nyolcan laknak a településen. Nagy részük idős, ebből heten a gyülekezet a tagjai, minden vasárnap van istentisztelet."

Itt érdemes megállni egy pillanatra. Nyolcan élnek a faluban, mégis minden vasárnap van istentisztelet. Kívülállóként nem is lehet megérteni, mennyit jelent a helyieknek a vallás, a közösség. Ahogy Mező Arnoldtól megtudtuk, a lelkész az ilyen kis falvakban számtalan más szerepet is betölt. Õ vásárol be, ha valami a több tíz kilométerre lévő Miskolcról kell, segíti az időseket a mindennapokban, időnként sofőr, ha kontrollra kell vinni valakit. Családtag, valaki, aki a külföldön vagy jobb esetben „csak” Magyarország nyugati végében munkát vállaló gyerek, unoka megnyújtott keze.

Egy ilyen közösségben természetesen más a karácsony is. Mező Arnoldtól megtudtuk, hogyan zajlik az ünnep ebben a világban.

Szerves összefonódások és kapcsolódások vannak. Ha ebből a perspektívából nézzük az adventet vagy a karácsonyt, akkor azt tudjuk mondani, hogy teljesen családias. Télvíz idején fűtött gyülekezeti teremben vagyunk, annyira kicsik a gyülekezetek, hogy elférünk. Tornakápolnán például egy felújított parasztház tisztaszobájában van az istentisztelet. Előfordul, hogy szenteste a kemencébe befűtenek és mire vége az istentiszteletnek, addigra elkészül a kalács is, a gyülekezet pedig együtt ünnepel.

A szentestét a családdal mi úgy szoktuk ünnepelni, hogy általában 23-án éjszaka hajnali egy-kettő körül jut arra időnk, hogy a fenyőfát beállítsuk a helyére, hogy reggelre a gyerekek megcsodálhassák. Előtte istentiszteletek, karácsonyi műsorok, gyülekezetekkel töltött idő. Ilyen egy karácsony errefelé. Sűrű. Nincsenek karácsonyi vásárok, nincsen adventi szórakozás Bécsben, nincsen meg az “elmegyek valamilyen szállodába és nem kell otthon sütni-főzni” hozzáállás.

Meggyújtjuk közösen az adventi gyertyát, a gyerekek műsort adnak. Közösségben vagyunk, úrvacsorát veszünk. Talán ez a legfontosabb, az úrvacsoravétel. Hiszen ez fejezi ki leginkább a Krisztussal és egymással való közösségünket, és ilyenkor nagyon hosszúak az istentiszteletek. A templomban kapaszkodnak az emberek a padfűtésbe, mert hideg van, de mégis jelen vannak. És ez a lényeg! Én is ebben látom a karácsony lényegét. Ritkán és nagyon kevés ajándékot veszünk kifejezetten azért, mert karácsony van. A karácsony valódi lényegét próbáljuk megünnepelni mind gyülekezetben, mind családon belül. Isten szeretetének testté lételét.

Karácsony… jól hangzik, hogy szeretet ünnepe. De mi a szeretet? A Biblia leírja. „Az Isten szeretet.”(1 János 4:8b) És karácsonykor az inkarnációt ünnepeljük. Magyarul azt, hogy Isten szeretete testet öltött, emberi testet öltött. Gyönyörűen leírja a Szentírás, hogy nem tekintette zsákmánynak Krisztus azt, hogy Istennel mindenben egyenlő. Nehéz megfogalmazni, hogy mi a karácsony lényege, hogyha nem a szeretetről beszélünk. De mi a szeretet? Mikor szeretetről beszélünk – a mostani szövegkörnyezetünkben –, akkor általában valamilyen érdekkapcsolat az, ami előtérbe kerül. Tudunk-e valakit feltétel nélkül szeretni? A karácsony az isteni szeretnek a megnyilvánulása, viszont pontosan arról szól, hogy érdekek nélkül, előítéletek nélkül, mindenféleképpen szeret az Isten.

Természetesen kitértünk az adventi vásárokra és a betlehemekre is, hiszen a városban főleg ezekkel találkozhatunk az adventi időszakban, sőt már jóval korábban!

Rengeteg betlehemi jászolt látok a környéken. Néha el is szomorodom emiatt, mert ha végigmegyünk valamelyik településeken, akkor mit látunk? Mindenhol a központ ki van világítva, van Szent Miklós, meg rénszarvasok kivilágítva, vannak betlehemek, vannak pásztorok, van csillag, meg van mindenféle dolog, de van-e mögötte hit, amit ez kifejez?

Annak semmi értelme, hogy legyen a faluban egy dísz vagy egy adventi koszorú, amin meggyújtja a gyertyákat a polgármester minden vasárnap vagy éppen hétfőn, mert akkor van munkanap. Akkor van értelme, ha amit ki akarunk fejezni vele, azt valóban a szívünkben érezzük és gondoljuk. Például a jósvafői gyülekezetben itt van mindig egy hatalmas adventi koszorú, amit a gyülekezet fiataljai építenek meg minden esztendőben, és az adventi vasárnapi istentiszteletek után a gyülekezet közösen kimegy ehhez a koszorúhoz, mindegy, hogy esik vagy fúj, igeolvasás, imádság mellett meggyújtunk közösen egy gyertyát. Együtt készülünk a karácsonyra. Mire készülünk adventkor? A testet öltés ünnepére, arra, hogy Isten szeretete nyilvánvalóvá lett rajtunk.

Egy betlehem a Vörösmarty tér közepén vélt vagy valós vágyainkat vetíti ki. Nem vagyok a betlehemek ellen, nálunk is szokott lenni.

Átalakult a gondolkozásunk, és valamilyen szinten el is csúszott a gondolkodásunkkal együtt a helyes értékrendünk is.

És hogy mit üzen egy ilyen kis közösség lelki vezetője nekünk, akik már megszoktuk az adventi vásárok bazári hangulatát, az októberi díszeket a plázákban és a Reszkessetek betörőket szenteste?

A bátraknak azt üzenem, hogy legyen elég bátorságuk hozzá, hogy megfogják a gyerekek, a feleségük, a férjük, a nagyszülők kezét, hogyha a közelben vannak, üljenek le az asztalhoz és olvassák el a karácsonyi történetet a Bibliából. Kevésbé bátraknak pedig azt, hogy álljanak fel a karácsonyi asztal mellől és keressenek egy templomot, ahol hallhatják a karácsony lényegét és üzenetét.

Mert a cselekedete nem önmagára mutat, hanem a körülöttünk lévőkre. Nem önzés motiválja, hanem a hálaadás a megváltott élet örömében."

Mező Arnold amellett, hogy lelkész, idegenvezetőként is megállja a helyét. Körbevezetett minket a környéken, láthattuk belülről a tornakápolnai és a jósvafői templomot is, és számos érdekességet tudtunk meg a tájról. A lelkészen látszott, hogy szeretettel, szívből beszél a környékről, pedig nem odavalósi, és az élet sem egyszerű Borsod-Abaúj-Zemplén megye ezen részén. A négy település közül egyben van csak iskola és óvoda, Aggteleken 200 fős a gyülekezet, a többi faluban még annyi sem. Összesen szűk 400 lélek.

Ennek ellenére érthető, miért akar valaki ott maradni. A lelkészi munka persze hivatás, a szó szoros értelmében, de az is egy hivatás, ha az ember helyben marad, és a közösségért dolgozik, ehhez nem kell lelkésznek lenni, de még vallásosnak sem.

A környékre egyébként jellemző, hogy a négy említett település mindegyikének több száz éves műemlék jellegű temploma van, egyenként is kifejezetten érdekes épületekről van szó. A gyülekezeteknek ez áldás mellett persze problémát is jelent, hiszen a templomok felújítása, karbantartása nem kis költség. Ennek ellenére Tornakápolnán hamarosan elindul az 1802-ben épült templom felújítása. Önkormányzati, gyülekezeti, Krisztust követő emberi összefogással. Mert nekik fontos.

Szóba került Tornakápolna és a hasonló települések, gyülekezetek sorsa. Mező Arnold nem aggódik, nem fél attól, hogy kihal a falu.

Itt az emberek fel vannak arra készülve, hogy előbb-utóbb el kell menniük a minden élők útján és el fogjuk temetni őket, úgy, ahogyan az őseiket is. Ha objektíven akarom látni Tornakápolnát, 10 éven belül eltemetem a gyülekezetet és nem lesz kiért jönni minden vasárnap. Erre mutatnak a szemmel látható folyamatok. De nem esünk pánikba amiatt, hogy 10 év múlva nem lesz gyülekezet, vagy hogy mi lesz, hogyha elfogynak, hanem hálát adunk minden egyes alkalomért vasárnap, és úgy töltjük a hátralévő időt, ami adatott ennek a gyülekezeteknek, hogy az Istenre mutató hálaadás legyen. Mert tíz évvel ezelőtt sem volt szebb a helyzet. Isten mégis megtartott minket. Ha Párizsba nem nézed meg az Eiffel-tornyot, az olyan, mint ha Tornakápolnán nem mennél el az istentiszteletre. Ez hozzá tartozik.

Õ is kitért arra, amire már utaltam egy korábbi cikkben Tornakápolnával kapcsolatban. A faluban egyre több a beköltöző; Németországból, Magyarországról és a Felvidékről is érkeznek olyanok, akik nyugalomra vágynak.

A tágabb környéket is a turizmus tarthatja életben hosszabb távon. Jósvafő és Aggtelek híres a barlangjairól, Jósvafő ófalui része igazi ékszerdoboz, míg Szinen a világ legnagyobb könyvét őrzik, a táj természeti értékei pedig a mai Magyarországon páratlanok.

Akár a természetről, akár az épített környezetről, akár a helyi emberekről van szó, elmondható, hogy az egykori tornai járás egy külön világ, egy olyan világ, amit kívülről nem lehet megérteni, csak akkor, ha az ember odalátogat és eltölt ott minél több időt.